Daddy day care
2007.11.26. 11:50
Hahó! :) Na, ez sem egy átlagos vasárnap volt, annyi szent. Megint olyat csináltam, amit még sosem: majdnem egész nap én vigyáztam Zsanim kishugára, Fanni bébire (igen, ő van a képen).Húú, háát, nem könnyű egy gyerekkel, az biztos! Persze most aránytalanul nagyítom a részemet a dologban (még szép). A húzósabb dolgokat Zsani vitte, pölö pelenkázás, kajakészítés (mennyi is 135 milliliter? :) ), én gyakorlatilag csak vésztartalék voltam, hogy Zsanim tudjon pihenni a meló után.
Mondjuk engem így is lehúzott a baby, nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy dolog egy egyéves után kotorni egész nap. Mondjuk eleve handycapel indultam, életemben nem volt még ilyen intenzíven közöm ilyen aprósághoz, és a "mit szabad, mit nemszabad"-témakörben rendesen elhasaltam: a kicsi telitömte magát azzal a hogyishívják kukorica-kukaccal, amit Kukinak meg Pukinak is hívnak az elmés gyártók. Nos, Fanni ebből jól bekajált, ehhez jött az ipari méretű teafogyasztás, amiknek egyenes következménye volt, hogy ebédre alig evett valamit.
Azonban a nap nagy tanulsága az volt, hogy a kicsik óriási trükkirályok, hisztis primadonnák: egyből kitör a parasztlázadás, ha nem úgy van valami, ahogy ők szeretnék. Ezt nagyjából sikerült kezelnem, de hogy fegyelmezés terén totális csődöt mondtam, az fix. Sikerült is hagynom, hogy felborítsa a hangfal-állványt, széttépje az újságot, kiborítsa a rágcsát...
Persze lelkesen takarítottam utána, újságfecniket nem hagytam megenni, úgyhogy végül is minden különösebb tragédia nélkül túléltük a napot (mondjuk Zsani nélkül nem tudom, hogy mit csináltam volna...), tapasztalatnak jó volt. Szóval, ha lesz bébink, akkor már nem fogok sikítva kirohanni a világból, sőt, harcedzett apuka-kezdeményként nézhetek szembe a kakis pelenka-hegyekkel, a nemalvással, meg még ezernyi mással, amiről még fogalmam sincs. :)
Summary
2007.11.24. 08:29
Hát, kérem, elérkezett a számvetés ideje. Holnapután lesz fél éve, hogy a blog.hu-n blogolok. Ollé.Először a csábos nevű blogdreams-en kezdtem, majd - mivel nem voltam elégedett a szolgáltatással - átváltottam Magyarország legnépszerűbb blogjára. (Persze fogalmam sincs, melyik Mo. legnépzerűbb blogja. :) ) Egyébként ez egy meglepően jó húzásnak bizonyult, pár hete ugyanis teljesen behalt a blogdreams, szolgáltatója, az extra.hu-n felajánlotta, hogy ott vigye tovább a jóember a blogját. Nálam ez a blogimport olyan remekül sikerült, hogy összesen kettő darab bejegyzést sikerült elmenteni a sokból (fogalmam sincs, mennyiből).
Volt közöttük jó és kevésbé is jó, mindenesetre az én élményeim voltak, ennek elvesztését sajnálom. Ugyanakor egyfajta szimbolikus múlt-eltörlésnek is vehetjük ezt a kis technikai malőrt. 2007 egy teljesen új év nálam, orbitális közhellyel élve új időszámítás kezdődött nálam. Ez volt életem legjobb éve: a kocsink javítását sikerült jól megjátszani, mindkét szakdogámat időben megírtam, mindkettőre ötöst kaptam, mind a dolgozatra, mind a védésre. Az államvizsgán is sikeresen túljutottam (műv.szerv. kettes! :D), majd lediplomáztam. Nyáron kerestem egy kis pénzt, a magánéletem pedig végre egyenesbe került: megtaláltam a párom, aki egy igazi társ, ellentétben a korábbi energiavámpírokkal, ideggyilkosokkal, és társaikkal. :) Már csak egy állás kell. Nos, tegnap voltam egy interjún: a jelek biztatóak. :)
Összegezve: 2007 egy fantasztikus év volt, ha kutyaszarba léptem, az is szerencsét hozott. :)
Pályázat :)
2007.11.20. 09:36
Kellene valami cool új fejléc, már régóta ezen töröm a kis buksimat, de semmi sem jut az eszembe.Szóval, ha valakinek van valami ötlete, az jelezze bátran. :)
Technischer problem
2007.11.19. 11:49
Én balga hittem a szebb jövőben, és a Chip magazinra halgatva kicsit beleizéltem a szerkezetbe. Persze, aki nem ért hozzá, minek nyúlkál, tiszta sor; a felelősség az enyém, nem a Chipé. Mindössze az bosszant, hogy az általuk javasolt "Windows méregtelenítő kúra" nálam totális megsemmisüléshez vezetett. Feltettem az ajánlott progit, az általa javasolt beállításokat engedélyeztem. Végeredmény: win újratelepítés. :)
No, mindegy is, legfeljebb legközelebb nem csinálok ilyet. :) Ezen a drámai fordulaton kívül természetesen semmi sem történik velem, élvezem a napok boldog egyhangúságát: hétfőn foci, kedden tánc, pénteken foci, és közben mindig-mindig Zsani, Zsani, Zsani... :)
2008 hoz valami megepit... ;)
Zene füleinknek 2.
2007.11.13. 16:09
Pedig annyira jó ez a szám, majd belehalok! Gondolom a kiadó+együttes választja ki a legújabb, legpiacképesebb nótát, és annak készít videot. Ennek fényében nem sok értelme van egy lejárt lemezről új klipet kidobni, na mindegy.
Remélhetőleg itt és most felbukkan pár vállalkozó kedvű ámátőr, aki valami video-buzerátor programmal alányes pár képkockát ennek a világbajnok szép-szomorú számnak. Ez itt most egy társadalmi célú felhívás volt.
Egyébiránt a jutúúbra csak felkerült valami borzadály minőségű koncert-videozás, aminek rendkívüli módon örülök. Olyannyira, hogy be is teszem ide, mindenki épülésére. Jó szórakozást, 30Y rulez.
Neo-tone
2007.11.11. 12:12
Először is elnézést a gyakorlatilag kivehetetlen kép miatt, de este készült, mobillal. Szóval - Andrew Diamond péniszdublőr szavaival élve - zenetörténelmi pillanat volt Csongrádon.Ugyanis nem kisebb név, mint a Neo együttes látogatott el poros kisvárosunkba, koncertezés céljából, erre tessenek gombot varrni. Az egész cécó a moziban volt, ami a nyári filmforgatás óta kocsmaként is üzemel, sőt. Tehát a jónép oda kezdett szállingózni, elméletileg tízkor kezdődött volna a hepaj, de ezt nem tartottam reálisnak.
Mindegy is, a kezdésig fennmaradó időt italozással töltöttük el (aminek az én koromban már sajnálatos élettani mellékhatásai vannak :| ). A konci szolid egy órás csúszással kezdődött, ami még bőven belefér. A beugró egy ropi volt, és mint félhivatalos információból megtudtam, a banda 400 k-ért lépett fel. Lehettünk kábé két- háromszázan, szóval még az is elképzelhető, hogy a buli rentábilis volt, ami a további rózsás folytatásra adhat némi halovány reményt.
Tehát megmozdult a csongrádi ándörgráund, a Neo nyomta a félplaybacket, mi meg táncoltunk hajnalig. Na jó, addig nem, mert a kb. két órás (respect!) koncert után leléceltünk. Panaszra egy szavunk sem lehetett, volt itt minden, háromszori visszatapsolás, standing ovation, miegymás.
Kezdtei szkepticizmusunkat félresöpörte a kettőharmincas vodka, meg az, hogy ezek a huncut zenészek nem az új, light-Neot játszották, hanem a pörgős régieket, és amikor a második visszataps után elkezdték, hogy "Aiiaiiiyo...", hát akkor ott elszabadult a pokol, kéremszépen...
Mindent egybevetve kiváló buli volt, ilyet még kérünkszépen, és akkor is még az is lehet, hogy nem csak a 14 éves alkesz-palánták járnak majd szórakozni ebben a kurva városban.
p.s.: az is kurvaérdekes, hogy a Neonak csak angolul meg hollandul van lapja a wikipedián, de hát még az mennyire érdekes, hogy ha leveszi a sálat a nyakából a mindigkalapos gitáros-énekes Kőváry Péter, akkor egy az egyben úgy néz ki, mint a Lúdas Matyi?!
Semmi új
2007.11.09. 09:53
Na, most az a helyzet, hogy a faxom kivan a képfeltöltő.hu-val. Oda tettem a blogban eddig használt képeket,hogy csinin megjelenjen minden, beágyazás, satöbbi.Erre már olyan régen baszkódnak, hogy nálam semmi sem jelenik meg, vááá. Szerencsére épp most indult az indexnek egy új fotómegosztó site-ja, hurrá.
Rövid, ám mérges káromkodás-kombók után előbb-utóbb meg is tanulom használni. :)
Egyelőre ennyi, meg egy bembi. Életem folyása egyébként a megszokott, harmonikus mederben csordogál, láv, hepinessz, ilyesmi. :) Egyáltalán nem újdonság, hogy boldog vagyok minden egyes nap, hiszen olyan társat találtam, aki óriási kincs. Nem "csaj", "barátnő", "bige". Társ. Akinek ilyen nincs, az fintorog, akinek van, az megért. Viszlát.
Re:
2007.10.30. 09:10
Nos, akkor csapjunk is bele a lecsóba: keresztelőn voltam, ollé. Helyszín: Csongrád City, Nagyboldogasszony templom. Valami rejtélyes oknál fogva a pap bácsi úgy időzítette a dolgokat, hogy tizenegy(!) gyereket keresztelt meg egyszerre, így intim, családias hangulatról nem igazán beszélhettünk. Nem vagyunk mi koreaiak, hogy mindent százan egyszerre csináljunk. Mindenki minimum nyolc-tíz szülővel képviselte magát, de a legprofibb társaság hozott magával még egy szekérderéknyi barátot is, fejenként legalább két kamerával és/vagy fényképezőgéppel.
Nem leszek álszent, én se dekkolok minden vasárnap reggel a templomban, sőt. Idestova misén három éve nem voltam, templomba max. ilyen-olyan események kapcsán járok. Nem arról van szó, hogy csak hitbuzgó katolikusok kereszteljék meg a gyermeküket, de az ilyeneknek minek? Pusztán azért, mert ez valami bevett társadalmi szokás? Szabvány? Kötelező védőoltás, cuki babaruha, keresztelő. Ez az alap.
Szóval megint azzal van bajom, hogy kurvanagy megjátszás ez az egész világ, teli képmutatással. Ennek a keresztelőnek semmi hangulata nem volt, a tömegtől kezdve az "azért keresztelünk, mert így szokás"-arcokig.
Nem kell. Semmi sem kötelező. A képmutatás az a hódolat, amivel az erkölcstelenség az erkölcsnek adózik.
Heuréka!
2007.10.14. 21:20
Juhéé, végre-valahára megtaláltam réges régi kedvencemet, egy ősi Daft Punk számot, a Revolution 909-t!Igazából nem volt elveszve, de nem emlékeztem a címére, csak annyi volt meg, hogy a klipjében kinől a földből a kis növényke, paradicsom terem rajta, abból lesz a szósz, amivel a rendőr leeszi magát. Röviden. :)
Szóval a szám a banda 1997-es "Homework" című albumán szól, videot '98-ban csináltak belőle, rendezője a jónevű Roman Coppola, aki bár Franciaországban született, de amerikai. És igen, rokona annak a Coppolának.
De elég is a fecsegésből, íme a zseniális zene és klip. :)
Pozitív
2007.10.11. 16:33

Ráadásul nekem gyengéim ezek a szép/szomorú számok, szóval most mély meghajlással egybekötött kalaplengetést hajtok végre eme várpalotai srácok előtt. Respect.
Valahogy a live-version (Zöld Pardon 2007.07.06.) jobban bejön, ezért azt passzolom be ide, de aki a klip-verzióra bukik, az megnézheti itt.
Ez van
2007.10.08. 22:03

Szóval Gyula bá, a tömények nagy barátja, azzal vívott ki nagy elismerést, hogy '56-ban tagja volt a Hunyadi-zászlóaljnak, amely a megtorlás élcsapata volt. Értsd: a szovjet csapatoknak segédkezett a magyar forradalmárok kiírtásában. Szép volt, Gyula. :/ Amikor ez napvilágra került, nagyon szimpatikusan ezt nyilatkozta: „Pufajkás voltam. Na és?” Korrekt. (Ja, a német muriban való jó lépéseit magasról leszarom.)
Nos, ezek után sok könnyet nem ejtek érte, lehet megkövezni nyugodtan. Hogy a hullagyalázás teljes legyen, az internet szennyéből most feltúrok egy viccet:
Egy napon meghal Horn Gyula. De minden virág elhervad a sírján. Először hívják a holland kertészeket, de bármilyen tudományos módszert is alkalmaznak, az összes tulipán napokon belül elszárad. A francia kertészek is felsülnek, sőt a bolgárok is. Hosszú tanakodás után helikoptert menesztenek Bábolnára a Pista bácsiért, mert ő mindennek tudója. El is hozzák az öreget, lehajol a sírhoz, felvesz egy göröngyöt, majd sokáig porlasztgatja az ujjai között és erőteljessen csóválja a fejét. Mindenki feszülten figyel, mikor végre az öreg megszólal.
- Itt soha az életben nem fog nőni semmi, nem hogy virág ! - Miért ? - kérdezik kétségbeesetten.
- Túl mélyen van a ganyé...
Jó éjszakát.
update: az öreg nem halt meg, de előbb-utóbb meg fog, ahogy mindenki. De hogy milyen szépen benyaltam ezt a kacsát, annak állítsunk e post képében örök emléket, míg világ a világ.
Brand new toy
2007.10.03. 18:54

A zenetévé eddig hozza az elvárt petőfirádiós vonalat plusz a nemzetközi aktualitások, szóval semmi hátborzongató kilengés, semmi NOX, semmi Fresh-lányok. Nyomják a Pimp my ride-ot is, és engem spec. nem idegesít a szinkron, sőt, a fordítást jónak találom. A műsorvezető-keresgélős műsor, a Felhajtás egy tipikus "megasztár" nulladik forduló, semmi extra. Természetesen itt is megvan a "hazai pálya", az ex-All 4 love-os Vivien, aki töppedt kisvárosunkat, Csongrádot képviseli (bár k.ra nem képviseli, csak itt nőtt fel, ennyi). Hát, lelke rajta, egy médiasztárral több vagy kevesebb, nem oszt, nem szoroz.
Ami viszont halálosan idegesítő: a T-online-mobil-nemtommi igen erőteljes befolyása, amit nem rejtenek véka alá. Félpercenkent felreppen az az átkozott, kurvaidegesítő zenéjű internetes reklámjuk, meg persze orrba-szájba nyomják a magentások, hogy a vidUp-ról töltsd fel ezerrel a saját majomságodat mobilról. Ennek egy százalékát beteszik a tévébe, hagy örüljön Juliska, mert az emtíví leadta, ahogy az ágyon ugrál Metallicára; a többi zsé marad a zsebben.
Szóval egyenlőre ennyi, a sok fanyalgó bekaphatja, mert a magyar semmivel sem lett rosszabb, mint az internesönel, sőt, itt láthatom végre, amint két szívem csücske egymásba ölelkezik: a legkirályabb magyar képregényrajzoló, Gróf Balázs és a Magashegyi Underground Szeplős válla. Enjoy. :)
MInőségbeli különbség
2007.09.28. 10:10
Az már az elmúlt években észrevehettük, hogy nemhogy felzárkozni nem tudunk a szomszéd városhoz, de egyre jobban távolodunk is.Szentesre nagy cégek költöznek, nyit a Tesco, megújul a város, valahogy könnyebb az élet. Pedig itt is, ott is szoci a polgármester, már a rendszerváltás óta: Szentesen Szirbik az úr, Csongrádon Bedő Tamás. És itt jelentkezik az a bizonyos minőségbeli különbség...
A két úriember között pusztán az a hajszálnyi különbség, hogy az egyik akar és tud is tenni a városáért, a másik már kevésbé... Nem véletlen, hogy Szentes jobb kapcsolatokat ápol a vállalkozókkal; hozzánk legfeljebb maffiózó-gyanús pénzmosók jönnek, stagnál minden, és - ez a legszomorúbb - előrelépésnek nyoma sincs.
Ami apropóján ezt írom, az a szentesi parkolás: egyik napról a másikra tüchtig kis parkolójegy-automaták nőttek ki a földből, és lám, Szentes belvárosában fizetős lett a parkolás (nem nagy kaland: negyven perc hatvan forint, egy óra tíz pedig százhúsz, és így tovább). Szóval a kis kék masinák magyarul és németül "beszélnek", szedik a pénzt a városnak és a városért.
Nem kellett hozzá sok, csak egy kis befektetés, ami előbb-utóbb biztosan megtérül. A távolság kilométerben ugyan csak tizenkettő, de években mérve...
Én szív iWiW
2007.09.26. 21:18
Teljesen kézenfekvő volt, nyilvánvaló hát, hogy nem nekem jutott eszembe. :) Szóval ez is egy újabb bizonyíték volt, hogy a kedvesem igen erős "logikus gondolkodás"-kategóriában. Nem csak szép, de okos is.
Jáááj, a lakásra visszatérve: elővigyázatosságból bele kellett volna vennem: "hülye picsák kíméljenek!" :D
Szolgálati közlemény 3
2007.09.21. 11:12
Fiatalság, bolondság
2007.09.20. 07:24
Nem volt egy nagy eresztés, szépen tették-vették a zsugát a fiúk, de olyan, mintha csatár nélkül játszana a csapat. Hál' Istennek a Lyonban annyi átütő erő sem volt, mint egy bababöfiben - Milito elnyomta Benzemát, mint az orbit a sörszagot - így a nulla kapott gól már fix volt, de ugyebár rúgott gól nélkül nincs győzelem.
Nyilvánvaló volt, hogy a kiégett, impotens csatárt tökéletesen alakító Henry, aki félóránként találkozott a labdával, és az előbb említett fogalommal szintén terhelt Ronaldinho nem talál a kapuba, így a góllövés valamelyik hátsó csodabogárra marad. No meg Lionel Messire.
És, lám, a kis argentin törpe tényleg hozta a kötelezőt, megcsinálta az első gólt, amivel kábé el is döntötte a meccset. És most mondom a lényeget, amit a nem-focibuzik nem feltétlenül tudnak. Messi most nyáron töltötte be a huszat. Bezony.
Ám ő már nem számít újoncnak a Barçában, hiszen már 17 évesen, 2004-ben bemutatkozott a nagycsapatban. Az új ász-palánták Giovani és Bojan, azaz Giovani dos Santos és Bojan Krkić, az előbbi mexikói-brazil, a másik totál szerb neve ellenére született katalán. Bár a papája tényleg szerb, ő már a napsütötte Lleidában látta meg a napvilágot.
Nos, ez a két apróság 18, illetve 17 évesek! Bojant elképesztő tehetségnek tartják, és nem véletlenül, kölökkora óta rúgdossa a katalánok korosztályos csapataiban a gólokat. A két szépreményűnek a Lyon elleni sétagalopp során adatott meg a bemutatkozás, Giovani a tök szürkén játszó Xavit váltotta a 79. percben, a kis szívemcsücske Bojan pedig a vége előtt nem sokkal jött be - nagy meglepetésemre nem a tákaszájú Henry, hanem a dicsfényben fürdő Messi helyére. Persze a pályán felejtett francia csak összetéblábolt egy gólt; ez remélem jót tesz a csigazabáló finom kis lelkének, és innentől majd szórja a gólokat, mint bolond pék a lisztet.
Szóval itt vannak ezek a kölkök, jóformán még a tojáshéj a seggükön, és máris itt parádéznak Európa egyik topcsapatában. És nem véletlenül, Bojan például így mutatkozott be a Primera Divisionban:
Ez itt a reklám helye
2007.09.18. 12:30
A legcoolabb természetesen a "Big ad" a Carlton Draught-tól, de azért a Guiness is nagyon ottvan (és a másik Carlton-reklám is a Flashdance-paródiával)! Na, jó nézelődést, egészségetekre!
Kérek rá diót!
2007.09.17. 11:08
Hogy mik vannak! A Gong Rádió koppintja az MR2 - Petőfi Rádiót! :D Mééég ilyet! Az első gyanús jel az ex-Amorf Ördögök-énekesnő, Péterfy Bori - Hajolj bele a hajamba felbukkanása volt, néztünk is nagyot Zsanimmal, hogy "ó, nocsak, miket tud ez a Gong Rádió!" :)
A következő bűnjel a klasszikus "petőfirádiós" számok lenyúlása volt, ezeket ma reggel volt szerencsém hallani a kocsiban, mint pölö a Buena Vista Social Club és a Coldplay közös száma, a Clocks, avagy a Balkan Fanatiktól a Csináld, csináld, jól csináld.
Ne vicceljünk már, Balkan Fanatik a Gongon?! Ez bizony egy csúnya inflagranti, tessék önálló arculatot kialalkítani, ne mástól lopkodni!
Zene füleinknek
2007.09.15. 12:21
Jelenleg az az állás, hogy 1-1, azaz nyomulni kell mindkettőn, ott kell lenni az emberek agyában. Hogy a versenyt a net fogja nyerni, az 100%, pláne, ahogy kezdenek elharapózni a 3G-s mobilok. A tévének meg annyi. Nyilván nem pár éven belül, de hogy a közeljövőben, az bizonyos. Internetet mindenkinek.
Nagyon nagy hype ez a webkettő is. web 2.0. Márminthogy az emberkék készítik a cuccot, egymás okulására. Kedvenc portálom, az index is halad a korral szépen, a blog.hu-val karöltve egyre nagyobb teret biztosít a bloggereknek, mint hírforrásnak, és hírfeldolgozóknak.
Khömm, rendesen elkalandoztam a fő csapástól, igazából egy Timbaland-számot akartam ide bepaszírozni, csak azt pillantottam meg a jutúúbon, hogy "Official video", azaz a hivatalos klip, innen támadt a gondolatom, hogy temessem a tévét, és az új királyt, az internetet ünnepeljem. No, kérem, itt is volna, fogyassza mindenki el nem múló nagy szeretettel:
Vers estére
2007.09.10. 23:04
Vagyok a vödör – szállj, dalom! –
Ki szomjúság és fájdalom
Alól
Dalol.
Üres vagyok és hontalan,
Szívembe únos-untalan
Bebú a bú.
Ó, ért öröm, nem is kevés,
Ivott belőlem fecske, és
Füle-
Müle.
A Kék Lapát! A Zöld Lavór!
Volt életemben pár lamúr –
Zománc-
Románc.
Oly ifjú voltam és szeles,
Úsztam a lét mosószeres
Vizén ….
Biz’én
pucoltam pacát, foltot is,
lehettem volna boldog is
simán ….
S ti mán
el is feledtetek, nosza,
Rám ült az elmúlás kosza.
Mocsok
tocsog
körül, bármerre nézek én.
Piszok került elém, belém,
Alám.
Na, lám.
Hisz szép vagyok még és deli.
Hát mért nem töltötök teli?
Az ok.
gazok.
Mi, hogy beposhadt vénkorom?
Kit ellepett a szén, korom.
s feled-
ve lett.
kit benőtt fű és moha már,
nem lehet abból soha már
vidor
vödör?
Ennek most nincs jó címe
2007.09.10. 22:46
Hoppá, bocikcsoki, nem gyenge drámai felütés. :) Na, lényeg a lényeg: albérlet-mizéria, part kétezeröccáznyóc. Igazán nem ér meg ez a történet három karaktert sem, ezért le sem írom, csak kutyafuttában rögzítem a tényt: albérlőm kiköltözött, miután a támasztott feltételeit (a nagyszoba, a tévém, és a számítógépem kizárólagos használata) nem voltam hajlandó teljesíteni; a nyári pénzt pedig nem fizetik ki.
A zsanizófia követőjeként azonban nem rágódom ezeken, tartsák meg a pénzt, költsék valami sokkal fontosabb dologra. Kíváncsi leszek, következő albérletükben hogyan fogják tolerálni a kicsi lány hiperérzékeny természetét, kicsinyességét, rendetlenségét. Peace. :)
Hányinger
2007.09.03. 14:53
Nos, a nyertes a vodafone, hurrá, méghozzá a legújabb "Szégyelled a mobilod?"-kampányával. Me má miéé??? Miért kellene bááárkinek is szégyellenie azt az átkozott készüléket? Az csak egy tárgy, az Isten szerelmére! Mi a fene van az emberekkel?! Annyira elbuzult már mindenki ebben az elanyagiasodott világban, hogy ezzel tutira meg lehet fogni őket? Antennás a mobilod? Ciki-e vagy! Nem tudsz mp3-at? Ciki-e vagy! Nincs internet a zsebedben? Ciki-e vagy! Na, ettől kapok hányingert! Nehogy már az mutassa meg, hogy mennyire jó ember valaki, hogy milyen menő a mobilja! Sőt, általában a legnagyobb tuskók hajszolják a legújabb, legfrissebb telefonokat. Könyörgöm, miért?! Sms, hívás, kábé ennyi Szóval most ezt szuggerálja a képláda, hogy ha nem elég trendi a mobilod, akkor egy szar vagy, még arra sem méltó, hogy meghágjon egy talicska aprómajom. Pont.
Emberek, kicsit észbe kéne kapni. Szabad piac, verseny, globalizáció, meg minden, tudom én. De legalább ne mindig a tévé diktáljon, maradjon az emberé a szabad akarat.
Szerző: dr. Wilbur Swain
· 1 trackback 5 komment
Címkék: reklám magyarország vodafone globalizáció kereskedelmi televíziózás
A közeljövő zenéje
2007.08.28. 21:15
Szóval, mint azt már korábban megírtam, lesz kis hazánkban is saját MTV. De nem szeptemberben, ahogy anno én is a nagy médiák farvizén evickélve közhírré tettem, hanem majd csak októberben. Addig tesztüzem (úgynevezett zenei szelektor szoftver) működik, vizsgálják, mi a trend, mik az irányadó irányzatok, és ebből próbálnak majd valamit leszűrni a közjó érdekében.
Az utóbbi héten a Greenday, a Linkin Park meg a Neo volt a tuti, úgyhogy azért remélem nem maradnak ennyire populáris vonalon. Sőt, kicsi szívem annak örülne leginkább, ha a Magyar MTV lényegében egy tévés Petőfi Rádió lenne. :)
Amit még lehet tudni (és egyeseknek kurvafontos), az a csatorna weblapjának címe, ami nem más lesz, mint http://www.mtv.co.hu. Majd.
Addig is: hajolj bele a hajamba, dúdold velem, hogy la bamba. :)
Hétköznapjaink hősei
2007.08.28. 20:56
Szóval, legnagyobb meglepetésemre a TV2 valami értelmeset is a műsorára tűzött, ez pedig a NBC-n méltán népszerű Heroes-sorozat. Lehet utálni, lehet szeretni, én személy szerint imádom. Mondjuk miután kialakult az addikció az első pár rész után, sürgősen faképnél hagytam a tévékettőt, mert ezt a műsort is sikerült elkúrniuk a szinkronnal: nem jön át Mohinder indiai akcentusa, sem a láthatatlan fószer angol-angolja. Vagy brit. Izé. A lényeg, hogy netről elkezdtem villámgyorsan lepattintani a részeket, eredeti nyelven, remek magyar felirattal. :)
Ám vége az első szériának, lehetett koplalni, mert bizony nyáron nem futnak a sorozatok, az NBC szeptemberben startolja a következő évadod mind a Heroesnál, mind másik kedvencemnél, a My name is Earl-nél (aminek már a harmadik szezonja kezdődik). Szóval, nyáron szűkölködtem igényes tévés szórakozásban, de ennek rövidesen vége!
Mindenki vésse be a naptárába: szeptember 24-én folytatódik a Hiróz, 27-én pedig a My name is Earl. Na, most az az állás, hogy az Earlről még semmi info nincs, úgyhogy most csak a Heroesról fogok értekezni. :)
Szóval, az első évadnak szép nagy finálét csináltak: megvolt az erkelülhetetlen nagy robbanás, ám mégsem lett porrá NYC, mert Nathanből mégis előtört a jóember, és Peter öccsét a magasba repítette, hogy ott robbanjon szét atomjaira. Na, most regenerálódj, kishaver! (Én annyira nem csíptem ezt a Pítört, persze nyilván ő lett a főhős, de még messze a vége. Akár érdekel valakit, akár nem, leírom: nekem a kis Hiro Nakamura a kedvencem, és punktum.)
Tehát megvolt a grand finale, kezdődhet az új évad! Hogy a TV2-n lesz-e, azt még nem tudom, mert a honlapon nem működik a kereső, fene, aki megeszi. De ez minket most a legkevésbé sem érdekel, mert az NBC-n tuti, hogy lesz, tehát a netre is felkerül egy-két napon belül, az ingyenes fájlcserélők legnagyobb örömére. Lássuk, mivel jönnek elő az okosok a második évre.
Az epizód címe "Négy hónappal később" (Four months later) lesz, ami valószínűleg azt takarja - a kóbor apácák megtévesztése végett - hogy a történet négy hónapnyi ugrással folytatódik, és biza, új hősök emelkednek ki a semmiből, mint pölö Blackie, az ír rosszfiú, aki már nem kevesebb, mint ezer éves, hurrá. Hiro még mindig a múltban kavar; van, aki halott, van viszont, aki nem halt meg (Péter lesz az, aki nem bír megdögleni). Mindenesetre érdekös, összepisilni ugyan nem fogom magam szeptember 24-éig, de azért már várom a folytatást.
Na, a végére itt az icing on the cake, az igazi addiktok most fogják térdreborulva hálaimába foglalni becses nevem: beteszek egy irdatlan szar minőségű előzetest, ollé! Van benne sikítozás, rázkódó kézikamera, képbelógó fej, minden, ami kell. :)
Jólvan, lebuktam, már 28 napja fenn van a videán, sőt, a Sorozatjunkie.hu is már rég megírta, szóval az igazi rajongók már rég látták, de azért bizti van itt is olyan, aki örül neki. :)
Szerző: dr. Wilbur Swain
Szólj hozzá!
Címkék: video előzetes sorozat tv2 nbc trailer videa heroes hősök my name is earl sorozatjunkie
Money talks
2007.08.28. 18:34


