Így van., ahogy az Aeneisben megírta Vergilius, "...tot iam labentibus annis...", azaz "...számos év elteltével...", és abban az esetben - miként most is - a "számos" alatt tíz esztendőt kell érteni. Tíz éve kezdtek el sugározni Magyarországon a kereskedelmi televíziók.
    Bizony, gyerekek, talán már el sem tudjátok képzelni, de anno még cudar állapotok uralkodtak szegény kis hazánkban. Nem úgy volt ám, hogy bekapcsoltuk a tévét, oszt ömlött az arcunkba a sok okosság (pár hónapja már kínai csatornánk is van - hiánypótló!). Sőt, ha jobban belegondolok, még távirányító sem volt (jó, a menő tévékhez volt). Na, nekünk Jácint típusú készülékünk volt, ami nyolc darab csatorna egyidejű befogására volt alkalmas, ezeket egy piros pálcikával lehetett betekerni. Ez a nyolc hely azonban bőven sok volt, mert ugye parabola-antenna hiányában fössz-vissz fogtuk a magyar 1-2-t, meg a jugó 1-et, oszt jónapot!
    Aztán hozzánk is beszivárgott a kábeltévé, nehézhettünk mindenféle külföldi szart, amit ohne idegennyelv-tudás persze nem értettünk. Nomármost, ezt a tátongó piaci űrt próbálta lefedni a roppant élelmes és leleményes nemzetközi karvalytőke, ami hozzánk a TV2 és az RTL Klub képében érkezett el. Nézhettük immár a szart magyarul is, hurrá! :)
    A TV2 - ami kissé eufemisztikusan "Magyarország második legnézettebb kereskedelmi adójá"-nak nevezi magát (mintha lenne vagy nyolc) - 1997. október negyedikén kezdte meg a sugárzást, tíz éves koncesszióval. (Ami egyébként azért k.rva érdekes, mert már tavaly előtt, azaz 2005 nyarán - még a választások előtt, ez a lényeg - megkezdték a tárgyalásokat az újabb, hét éves koncesszióról, amit persze meg is kaptak az RTL Klubal együtt. Nyilvánvaló, hogy a két kertévé parázott a MaSzoP bukásától, és ezért zsírozták le maguknak még a választások előtt az új szerződéseket, és egyben a kormányzat ezzel köszönte meg a non-stop seggnyalást a láncos kutyáiknak.)
    Szóval a Tévékettő '97-ben kezdte el nyomatni az agyba a látni- és hallgatnivalót, amitől persze akkoriban mindenki el volt julva. '99-ben startolt a Napló, ami tényleg egy színvonalas műsor volt. Volt. Azért mára már ők is lementek kutyába, aminek a csúcspontja a Sváby vs. Orbán interjú volt, amikor is Viktor felmosta a Sváby Andrissal a padlót. Nem kicsit, nagyon. "Sváby házhoz ment a kutya f... fájáért" - ahogy akkoriban az indexen kiválóan megírták.
    A TV2 honosította meg kis hazánkban 2002-ben a kukkolós-szavazós műfajt, ők dobták a magyar nézők vérben forgó szemei elé a Big Brothert, ami több szériát is megért, műsztárok tucatjaival árasztva el az amúgy sem pangó magyar bulvár-piacot. Következő évben szintén működött a sztárgyár, megint lehetett szavazni, összeesküvés-elméleteket gyártani, a kisembernek is érvényesülni, ugyanis a Megasztárban végre befuthatott a legkisebb királyfi, a szegény ember lánya, és a hasonló típusú meseszereplők.
    Azóta átvettek pár Amerikában is sikeres sorozatot (Desperate Housewives, Heroes), de túlnyomó többségben német szarokat adnak, amiknek nem kifejezetten örülök, sőt, utálom őket, mint lufiárus a nyílzáport.
    Ja, és egy bravúr a TV2 részéről: szarabbnál szarabb műsoraival (korcsolyázós, miegymás) sikerült alulmúlniuk a szintén harmatgyenge RTL Klubot, pedig más komoly riválisuk nincs a hazai piacon.
    Na, osszuk ki a másik hazai médiagigászt, az RTL Klubot is. Van miért. "Magyarország piacvezető televíziója" két nap lemaradással, 1997. október hatodikán kezdett el sugározni, a mezei tévénézők legnagyobb örömére. Legjobban a szerénységüket szeretem, nem bírom ki, hogy ne idézzek a honlapukról: "Az RTL Klub a magyar televíziós piac és a hazai filmgyártás egyik legjelentősebb résztvevője. Amellett, hogy a legnépszerűbb mûsorok nálunk futnak, hazai gyártású produkcióinkkal több száz embernek adunk munkát, a magyar filmgyártás támogatásával tucatnyi mozifilm elkészítéséhez biztosítunk anyagi hátteret, számos jótékonysági akciót, kulturális és sporteseményt karoltunk fel az elmúlt években. Az RTL Klub hét év alatt valóságos intézménnyé vált Magyarországon." Hát, az a hét év az már tíz, de ez most mellékes. Intézmény, vazze. Hát, mondhatni tényleg az, a bunkóság meg az igénytelenségé, kábé. Monjuk mit is várhatunk egy olyan csatornától, aminek a Blamázs- meg a Maúnika-só a zászlóshajói. :)
    A hazai filmgyártásról meg ne is beszéljünk, mert ahhoz annyit tettek hozzá, hogy klasszikus magyar filmeket újraforgattak, telikúrták őket reklámmal, aztán ennyi, meg egy bembi. Hányinger. Egyébként ők is német klónok, de annyira nem látszik rajtuk.
    Persze a TV2 után ők is kitalálták a saját valóság-showjukat "Való Világ" néven (hu, de eredeti...), ami szintén garantált pár felfuttatott bunkót per év. Szerencsére a Bigbrádörrel együtt ezek is kihaltak, mint a dodómadár. Gagyiságért ők se mennek a szomszédba, vígan pörög a Barátok közt meg a Szeress most, és a már említett talkshow-k (amiket persze hivatalosan senki sem néz, mert rém ciki, de mindenki tudja, hogy mi volt a tegnapi részben). A két beszélgetős műsor egyébként kiváló, mert aki eddig majmot akart látni, annak el kellett mennie az állatkertig, most már elég csak bekapcsolni a tévét. (most jut eszembe, Mónika a magyarok Oprah Winfrey-je) :D
    Ám - most tessék kapaszkodni - van jó műsor is a Retekklubon: a Fábry-show (ő meg a magyar Letterman? :) ). Itt bontogatta szárnyait a magyar tévés stand-up comedy, szóval ezért egy különösen nagy respect Sándornak. (na jó, nem itt, hanem az "Ember a Holdon"-ban - valaki még emlkészik erre?? Rudolf Péter vezette, nagyon jó volt: ennek egyenes következménye, hogy az RTL levette a műsorról). Ja, és még egy jó: a forma-1, annak aki szereti - én nem különösebben.
    Egyébként ez a csatorna is egy nagy bödön habos fos (már elnézést), a folyamatos ferdítéseivel, a nézhetetlen műsoraival, meg a halál elbulvárosodással (ez természetesen a másik kertévére is vonatkozik!). Ja, még egy tüske a szívemben: a foci. Először szétbuzerálták a meccsidőpontokat, aztán már nem is közvetítettek. Válogatott meccseket szintén letojják, kivéve azt, amiben nagy pénz van, akkor is hozzánemértő, idegesítő alakok közvetítenek. Értem én, hogy ez nem szeretetszolgálat, de akkor is, kérem. Magyarok vagyunk, a kutyaúristenit! Ha a magyar válogatott játszik, akkor azt adják le, még akkor is, ha a Tuvalui Apácaválogattal meccselünk! És ne olyan tahó módon, hogy lehagyják a himnuszt a meccs elejéről, mert attól agyvérzést kapok (erre már volt precedens - nem az agyvérzésre (még jó), hanem a himnusz-passzolásra). Lécci. Köszi.
    Na, ha ezt elolvassa valamelyik hátul-kupakolós, öltönyös-nyakkendős észlény, akarom mondani a tisztelt programigazgató úr, akkor az általam megfogalmazott irányelveket tessék követni. Azaz: több sit-comot, ne a Jóbarátokat nyócvanötödször (és ne hazait, mert nem tudunk vicceset írni, lássuk be). Több nívós sorozatot. A filmeket eredti címmel, magyar alcímmel és eredeti nyelven, feliratosan. (Nem hal bele a hülyemagyar, ha nem csak édes anyanyelvünket beszéli.) Pártfüggetlenséget(!!!). Egyenlőre ennyi, addig is boldog tíz éves jubileumot ennek a két fostalicskának, remélem majd a Viasat 3 jól beelőz mindkettőtöket. :P :)

    Ezt mindenkinek látnia kell, emellett nem lehet elmenni. Hiánypótló! :)

    Most úgymond farkába harapó aranykígyóként a blogról írok a blogba. Mert ugye adott az ember fiának a kíváncsisága, hogy ugyan hányan, kiféle-miféle emberek kíváncsiak az ő lelki világára.
   Szerénykedhetnék itt világ f@szára, hogy engem hidegen hagy a látogatottsági statisztika, meg a keresőkifejezések, meg a hivatkozók, de nem teszem. Érdekelnek hát! Konkrétan azért hagytam ott a gyík (na jó, nem gyík, mert azért szép volt) blogdreams-t, mert az istennek se ment a stat. És látám, hogy a blog.hu-n meg megyen. Ámen.
    Szóval most itt vagyunk, szoktam nézni, hogy járnak-é errefelé olvasók, és a többi, és a többi. (Megnyugtatásul: járnak.) Ámde nyomot az út porában lépteikkel nem hagynak, csak jönnek, néznek, távoznak, s távoztukban talán sóhajtanak egyet, néha csalódottan, néha nem. Nyomot nem hagynak.
  Na, kimondom kereken-perecen: a kommenteket hiányolom. Bár nyilván nem kis összefüggés van az írások minősége, és a hozzászólások nem léte között, hisz ha nem mond semmit a post, nem mond semmit a comment sem.
    Nos, kedves olvasó, ha erre jársz, tedd meg azt a szivességet, hogy egy kommentárban tanúbizonyságot teszel létezésedről. Thanks in advance. :)

    Annyira nem az, nem kell bekekszelni. :) Nem szokásom máshonnan lopni, ezért nem is idézek, hanem egy az egyben belinkelek pár oldalt, nagyon jó lesz, meglátjátok. :)
    Arról vagyon szó, hogy van egy kiváló utazási blog, ahol könnyed stílusban lehet olvasni Tell Vilmos igaz történetét, aki svájci szabadságharcos, másodállásban pedig magyarkártya-figura.
    Mindenki okulásárá álljék itt az első, a második, majd a harmadik, befejező rész. Jó szórakozást, fogyasszátok élvezettel, ahogy én tettem. :)
    By the way, a fent említett blogot látogassa mindenki, aki kedveli az utazást, a szép tájakat, és mindent, ami az útikönyvekből kimaradt.

    Csak egy apróság: aki gondolataim szerelmese, az ezentúl a Csongrád Megyei Napilap hasábjain is olvashat. Bonus: a Sebestyén Márta interjúmat az anyalap, a Magyar Hírlap is átvette, a mai számban jelent meg. Isten éltessen sokáig! :)

    Ne egyetek semmit, amiben guar gumi (E412) van, mert a mostani cuccnak nagy a dioxin-tartalma, ami rákkeltő. Oszt meghaltok.
    Ez csak úgy, vidám felütés képpen. A lényeg, hogy ma megen Zsani-mentes estém van, ami nem jó, sőt, egyenesen rossz. Külön vagyunk: rossz. Együtt vagyunk: jó. Az élet ilyen egyszerű. Nem kell bonyolítani, oljunídizláv. Tü-tü-rü-rü-rűű.
    Megint voltunk bulizni, és megint tök jó volt, megszerettem a lightos elektronikát - persze tudom, még csak a jéghegy csúcsát nyalogatom (szép képzavar). Szóval, innnentől ez Neked szól. :)
    Imádom, ahogy bulizol. Ez a mondat péntek óta zúg a fejemben, már mondtam is neked szerintem, de le is kell írnom. Imádom, ahogy a hajad rebben, ahogy megrázod a fejed, ahogy mosolyogsz. Mert persze mindig mosolyogsz, főleg rajtam, amikor spicces vagyok, mert ilyenkor "mindig olyan aranyos vagyok". Hát az. :)
    Szeretek mindent. Ahogy a hugoddal játszol, ahogy átölelsz, ahogy lehalkítod a rádiót, ahogy csókolsz, ahogy mosolyogsz, ahogy szeretsz, ahogy szereted, hogy szeretlek.

    Azt a mindenit, oly módon elhanyagoltam ezt a blogírást, mint annak a rendje! Erre az az egyszerű magyarázat, hogy élni is alig van időm, teljesen leszívja az agyam a gyerektábor.
    A maradék időmet természetesen Zsanimmal töltöm, szóval elég ritkán látott madár vagyok itthon is. Persze a szellemi leépülésre az egyetlen magyarázat a gyerektábor: tiszta agyhalott vagyok a nap végére.
    Még két és fél hét, és vége: utána egy hét alatt kipihenem magam, és kezdődhet a nyaralás! :)

    (Előhang gyanánt: annyira, de annyira nehéz, hogy ne Róla írjak... Csak egy apróság: tegnap éjjel felébredek fél háromkor, és pár másodpercre rá mi történik?? Sms-t kapok Zsanitól! Kisérteties, nemde? Annyira érezzük egymást, hogy az szavakba nem önthető.)
    Szóval felkerekedtem, hogy CD-ket vegyek a táboros képeknek, meg beszerezzek némi piát a hétvégi pörgésre (plusz természetesen az elmaradhatatlan kölyökpezsgőt ;)), és ha már a Teckóban jártam, gondoltam, hogy vásárolok egy zsír új, teljesen eredeti Indul a bakterház DVD-t. Én. Filmet. Legálisan. Hoppá, bocicsoki! :)
    A DVD-részleget magamhoz képest szemrebbenésnyi idő alatt megtaláltam, de azt az átok filmet nem. Mééér nem? Mer' a Teszkóban nem ám műfajok szerint vannak elrendezve a filmek, hogy imitt a vígjátékok, amott a horrorok, amarréb meg a pszicho-thrillerek, esetlegesen erre a külföldiek, arra meg a magyar filmek, ááá, lópikulát!
    Vannak nagy nemistudom, micsodák, amire fel vannak pakolva a filmek, oszt jónapot. Volt egy bizonytalan Disney-felirat, de az alól is Lorenzo Lamas mosolygott rám barátságosan, szóval némi visszásságot véltem felfedezni. No de kérem, ha nem is így, meg nem is úgy vannak kategorizálva a filmek, akkor vajon hogyan? Viszket már az oldalatok a kíváncsiságtól, mi?
    Hát ez bezony a csúnya kapitalizmus találkozása a magyar néplélekkel: a DVD-k ár szerint vannak csoportosítva. Eeegen. Úgy. Azaz vannak kéccáz forintos filmek, öccáz forintos filmek, meg kilencszázötven forintos filmek. (Na jó, ne legyek gonosz a Tescoval: vannak újdonságok is, meg van Diznis is, télleg). Szóval akkor ez az állás: ha ötszáz forintod van, paraszt, akkó' erről a polcról vegyél, ha kilencszázötven forintod van, akkor meg eminnen. Mert DVD-t venni kell! Há nehogymá' a szomszéd Pistáéknak több legyen!
    Ehhez jön pluszban a DVD-turkáló, amiben négy nagy fémketrecbe van hányva egy kazal DVD, és abban lehet matatni, kinek kedve szerint. Én persze gondosan kerülöm az efféle mókát - bár azért láttam már például a Cidade de Deus-t is a turiban - ennek ellenére most azért belebújtam könyékig, hogy megtaláljam a Bakterházat.
    Mondanom sem kell, hogy nem lett meg, ekkor adódott a kérdés, hogy hogy legyek én így tisztességes? Miért ne jöjjek haza, és töltsem le teljesen ingyen a filmet? Én keresek, kutatok, szinte búvárkodom a szenny-filmek között, erre eredmény meg sehol. Hát csoda, ha bűnöző lesz az ember?
    Persze azért kicsiny szívemben még táplálom a reményt, hogy meglesz az eredeti Bakterház, így nem (azt) töltöm le DC-ről. Csak legközelebb majd kulturáltabb helyen keresem.

    Csók-párnákon fekszünk egész nap. Simogatás a lepedőnk, ölelés a takarónk.
    Egymáshoz tartozunk.

    Nos, az a helyzet, hogy az életem alapvetően megváltozott. Persze, ez természetes, ha az ember egy új kapcsolatba kezd, de itt most többről van szó.
    Ez egy teljesen új minőség, ha szabad így fogalmazni: olyan új dolgokkal találkozunk, amik alapvetően természetesnek kellene, hogy legyenek, de engem azért csak meglepnek. Hogy ilyen van. Velem. Hihetetlen.
    Olyan régi, teljesen elfelejtett dolgok jönnek elő, vagy olyanokat fedezek fel, hogy a szavam eláll. Sosem volt még ennyire jó szeretni, és szeretve lenni.

    Na, kérem alássan, nekem egy darabig véget ért a nyáriszünet (ami egész pontosan múlt hét szerdától vasárnapig tartott), és megkezdődött a menő-meló. Gyerekpesztra vagyok a Kinderlagerben, pont úgy, mint tavaly.
    A tanár-brigád is hasonlóan jó, mint múlt évben, nincs gáz arc, szerencsére. :) Ma volt az első nap, és teljesen jó volt. Reggel rögvest megrohantak a tavalyról ismerős kiscsajok, jól esett. :)
    Szóval, minden teljesen ok, 2007 továbbra is életem legjobb éve. :) Keep up the good work.

    Valami véget ért, de egyáltalán nem fáj. Szóval, ennyi lett volna, a második államvizsgám után véget ért a főiskolai karrierem. Ennyi.
   Illetve még volt egy kis közjáték, ETR-es nénivel való, jogszabályokba gubancolódott, magunk igazát bizonygatós perlekedés, aminek persze haszna semmi, fizethettem, mint a huzat. Ez ma meg is történt, és ekkor éreztem meg. A kezemben tartottam azt a kis alig-mozijegynyi, kék papírt, miszerint 2007. július 14-én, 11.30-kor mehetek a Belvárosi Mozi Zsigmond Vilmos termébe, diploma-átvétel apropóján.
    Ekkor esett le: vége. Minden megcsináltam, megírtam, leadtam, megtanultam, elmondtam, kipuskáztam, kikönyörögtem... Vége van.
    Ez a négy év volt életem legszebb öt éve.

  Ugye mindenki emlékszik még a Heineken "Meet you there"-kampányára? A válasz természetesen igen. :) (Ha mégsem, akkor itt a zene emlékeztetőül.) Szóval, most nem is annyira a zene a lényeg, hanem az eszméletlen jó reklám, amiben úgy tekerik magukat a jóemberek, hogy ihaj, csuhaj, fahaj. :) Így:

    Jááj, de régen nem írtam már semmit. :) Az életem Zsani óta leginkább egy csokifolyóhoz hasonlít, amin apró marcipángolyócskák kerülgetnek ici-pici mályvacukor-hajócskákat.
  Szóval sosem volt még ilyen jó, ám jobb még biztosan lesz, hiszen nagyon-nagyon megtaláltuk egymást. Valahogy próbálom moderálni magam, hogy ne állandóan róla írjak, beszéljek, ne ő járjon minden másodpercben a fejemben... Hmm, hát ez nem nagyon megy. :)
    La vita e bella. :)

    Mint azt már korábban megírtam, 2007 az én évem. Na és mi van akkor, ha ebben az évben találkozom a legszebb lánnyal, akit valaha láttam? Igen, pontosan...
  Még én sem fogom fel, hogyan is pöröghettek fel ennyire az események, és úgy összességében, teljesen hihetetlen az egész. Hogy Ő... meg én... ú... és áá... :)
  Lényeg a lényeg: van egy csodaszép, szuperédes, szexi, okos barátnőm. És ezzel természetesen az jár együtt, hogy az agyam villámgyorsan leolvadt, és visszafejlődött egy tizenhatéves kölyök szellemi színvonalára: legszivesebben kis szivecskéket rajzolnék mindenhova. :)
    Boldog vagyok.

    Na, kedves feleim, most olvastam az indexen, hogy a korábban beharangozottal ellentétben nem 2008-ban (cikk itt), hanem már 2007. szeptemberében startol a Magyar Emtíví!
    Ladies and gents, teljes nyugalommal put your hands together, ez egy nagy esemény a magyar médiatörténetben. Ugyanis a honi Vivát (ami egy fospumpa, ezt be kell látnunk) is a kezében tartó Viacom médiagigász a tulaja az MTVnek is, és feltett szándékuk, hogy markánsan elkülönítsék egymástól a két csatornát, mind zeneileg, mind célközönségileg.
    Azt már én is pedzegettem - szigorúan szűk családi körben, anyukámnak :) - hogy a Vivát a 12 éves kiscsajsziknak készítik, és hogy ez nekem, mint Kispál-rajongó audiofilnek mekkora csapás. Ezt persze a csatorna készítőik is bevállalják, ám üdítő hír, hogy a majdani MTV Hungary pont ezért egy más közönséget vesz célba, a 15-29 éves fiúkat, ezért majd rockkal támadnak, meg progresszív agydöngetéssel, meg lesz metál, meg indie, meg még mindenféle kutyafüle.
    Tehát a Nótenksz, Nox, meg a hasonló kiváló művészek kotródnak a Vivára, a java meg marad az MTV-n - remélhetőleg. Külön bónusz, hogy 2008. szeptemberétől majd jön a hazai Comedy Central is (de mijaza Komediszentrál? hát ők nyomják a South Parkot meg a Colbert Reportot!), itt állítólag majd teret kapnak a hazai stand-up-osok is, ami nekem, e műfaj hallatlan fanatikusának olyan, mintha mézbe áztatott őszibarackokkal maszatolnának össze gimnazista-egyenruhába bújt japán hármasikrek.
    Tehát, e gondolatokkal eltelve, emelt fővel, büszke tekintettel nézünk a jövőbe.

    A "láv iz in di eer"-tematikát folytatva, és egyben időhúzás gyanánt következzék most a Kiscsillag együttes "Ha én lennék" című világslágere.
    "Ha én lennék a szerelmed, sok szerencsét hozzám..."

    Váá, megint milyen jó napom volt! Illetve estém, de ez mellékes. :) Margitommal megbeszéltük, hogy meglátogatom szombaton valami Városalapítók napja ürügyén, de csalafinta módon bónusznak magammal vittem Szebikét is. Teljes volt az öröm, végre újraegyesült a szegedi banda, már ezer éve nem találkoztunk így hármasban.
    Néztünk kicsit divatbemutatót, ahol fellépett Margó kereszttesója, Fecó, sétáltunk, fagyiztunk, voltunk vidámparkban, vagy miben. :D Az volt a legnagyobb: játszottunk is egyet, labdákat kellett kosárra dobni, ahányat bedobsz, fele annyi pontot ér, és azért választhatsz a hiper ajándékok közül. :) Játszottam két menetet, és mindenki nagy örömére szórtam is a kosarakat, így a lányaim kaptak tőlem egy-egy hangulat-gyűrűt, ami testhőre változik, fantasztikus. :D
    Levezetésnek kis pizzázás, beszélgetés a Pubban, azzal a sok-sok lánnyal: Mártika (love forever:) ), Margó, Szebi, Betti, másik Betti Attilájával. Egyszóval - annak ellenére, hogy ez így most nem hangzik valami nagy kalandnak - nagyon kellemes kis estém volt.
    The happiness goes on. :)

    Ezennel elhagytam a blogdreams.hu-t és átigazoltam a blog.hu-hoz, hurrá.
Korábbi szösszeneteimet a senkisemolvassa.blogdreams.hu -n lehet elolvasni.