Vagyok a vödör – szállj, dalom! –
Ki szomjúság és fájdalom
Alól
Dalol.

Üres vagyok és hontalan,
Szívembe únos-untalan
Bebú a bú.

Ó, ért öröm, nem is kevés,
Ivott belőlem fecske, és
Füle-
Müle.

A Kék Lapát! A Zöld Lavór!
Volt életemben pár lamúr –
Zománc-
Románc.

Oly ifjú voltam és szeles,
Úsztam a lét mosószeres
Vizén ….
Biz’én

pucoltam pacát, foltot is,
lehettem volna boldog is
simán ….
S ti mán

el is feledtetek, nosza,
Rám ült az elmúlás kosza.
Mocsok
tocsog

körül, bármerre nézek én.
Piszok került elém, belém,
Alám.
Na, lám.

Hisz szép vagyok még és deli.
Hát mért nem töltötök teli?
Az ok.
gazok.

Mi, hogy beposhadt vénkorom?
Kit ellepett a szén, korom.
s feled-
ve lett.

kit benőtt fű és moha már,
nem lehet abból soha már
vidor
vödör?