Félévforduló megint
2008.11.22. 15:23
Hogyan? Hát úgy. Csak most nem párkapcsolatunk töltötte be a "felet" (ami lassan már másfél...), hanem az együttélésünk! Juhééé!
Szóval már fél éve lakunk itt, a bolt fölött, ennek ellenére még egy kurva fényképet nem voltam képes csinálni, pedig már az utolsó akadály - a szőnyeg megvétele - is letudva. Bezony. Ja, mondjuk még előhívathatnám azt a tíz képet, aminek a kereteket már szeptemberben megvettem. :) Ebből most ne arra tessenek következtetni, hogy rettenetes élet- és lakótárs lennék, mert annyira mégsem. Annyira. :)
Összegezve: fél éve lakunk együtt Zsanikámmal, boldogságban, békességben, a mi kis mézeskalács harminc négyzetméterünkön. Und das ist gut so. :)
Zene füleinknek 5.
2008.11.20. 10:08
Igenigenigeeeeeeen! Olyan van most, ami még sosem volt, egy együttes másodszor is a felkerül a senkisemolvassa.blogra! Juhééé!!! Ők pedig nem mások, mint a Kaukazus, akik kiérdemelnek egy maximális riszpektet, mert folyamatosan színvonalas számokkal támadják a rádiókat. A blogra először a Teszkóval kerültek fel, a mostani halálosan tuti számuk a Celeb. A bágyadt noveberi napsütés melengesse mindenki kicsi lelkét, Isten áldása reátok!
Ja, rendes klip még nincs, de addig jó ez az akusztik verzsön.
Hiánypótló + blogajánló
2008.11.19. 10:04
Ennek a képnek nem itt kellene megjelennie, de mivel már tizenegy napja várok a publikációjára ezen a bizonyos blogon, és még sajnos mindig semmi, így kénytelen vagyok ide beszúrni. (Ja, és tessék nyugodtan látogtani, mert annak ellenére, hogy "bazdmeg" van a nevében, egy nagyon kedves hely.) A kép címe: "Fenyeget"
bár mondjuk inkább ez, mint a molotov koktél
Roham!
2008.11.17. 20:30
Jajj, de jó lenne ide kép, de se telefon, se gép nem volt nálam, sajna. Megnyitott ugyanis a Goods 100, vagy mifene, azaz az új százforintos bolt itt Csongrádon, a Posta mellett.(Bájdövéj: ott,a hol régebben kínai volt, de bezárt. Bázz, milyen hely már az, ahol egy kínai sem tud megélni?! Csongrád...)
Kérem, megy arra tíz előtt az állampolgár, sé mit lát?! Áll a sor, vannak vagy huszan! Heló, mondom magamban, se nyugdíj, se segély nem jön ilyenkor, akkor meg mire fel ez a tumultus?! Hát, kedves barátaim és üzletfeleim: ez a csongrádi nép reakciója a nyitási akciókra. Mert feltételezem, ezért állt ott a sor.
Fénykoromban, mikor még Szegeden toltam a tudományos karrierem szekerét (hol a Sánta Egérben, hol meg a Jeges Büfében), no, akkor nyílt meg a MediaMarkt. Bele is került a szegedi jónép a híradóba, amint hajnali négykor egymást gyömöszöli a parkolóban, mer' akcijó van! Háromnegyed áron elvinni egy tévét, azt mondom oké. Na de egy százforintos boltban?! Mire számít, hat forinttal olcsóbb a műanyagvödör?!
Új idők szele
2008.11.17. 12:23
Nos, kedves barátaim, nos - kezdem így, orbánviktorosan. Szülőanyánk, a blog.hu, válaszút elé állított minket, bloggereket, és én sodródom az árral. Ezentúl ugyanis lesz reklám a blogomon (amit persze a szolgáltató helyez el, és neki hajt hasznot).
Jelenleg a magenTa óriás hirdet, de gondolom ez változó lesz. Szóval mindenkinek együtt kell ezzel élnie, remélem nem lesz gond. Előre a globalizmus útján! Tschüss.
Pucc-parádé
2008.11.13. 09:58
Abszolut érdektelen rövidhír: tegnap meg ma Pályaválasztási Nyílt Napok vannak nálunk a suliban. Megkaptuk tehát az utasítást, hogy mindenki fürödjön meg, menjen el fodrászhoz, illatosítsa ki magát, mert jönnek a gyerekek.
Voltak is tegnap vagy húszan, köztük két potenciális kollégista-jelölt. (Tényleg: gyertek minél többen tanulni a Fába, és legfőképpen: legyetek kollégisták!) A megjelent leendő tanulók tiszteletére ki is öltözött mindenki, én is felvettem egy inget meg zakót, és... Hmm, fene azt az átkozott nárcisztikus hiúságomat, de be kell, hogy valljam: imádok így parádézni. Na, mindegy, ez volt a mai közléskényszer-adag, üdv minden önimádónak all over the world.
Vágó "Reklámarc" István és a színészek jussa
2008.11.09. 14:24
Ehhez kép direkte nem lesz, nem bírom V.I. búráját. Tehát: Vágó István politikus lesz/lehet - harsogja a Blikk. Hurrá. Melyik párt színeiben indul az Európa Parlamentbe? Természetesen a SzaDeSzében. Még egy hurrá. Nehéz az SZDSZhez hasonló elvtelen, korrupt, takonygombóc pártot találni, pedig erős a mezőny... Az antikommunistából szoci-szekértolóvá lett zsaroló törpepárt a mai magyar politikai élet egyik sötét bugyra. Mindegy is, megérdemlik egymást Vágóval. Ja, és kösz a haldokló magyar köz- és felsőoktatás seggbekúrását, majd agyonverését.
De miért pont István? Há' mer' népszerű meg hiteles. Azér', vazze.
A Blikk a TNS Hungary közvélemény-kutató céggel közösen készített augusztusban felmérést, melyik médiaszereplőt tartják a leghitelesebbnek, leginkább szavahihetőnek az emberek.
– Érdekes, hogy bár nem is ők írják a híreket, a hírolvasók mindig is megbízható embereknek tűntek – mondta Babarczy Eszter médiaszociológus. – A visszafogott képernyős jelenlét amúgy is hitelességet tükröz. Ez lehet a magyarázat arra, hogy Vágó István bár nem híreket olvas, hanem inkább kérdéseket tesz fel, a legmegbízhatóbb magyar hírességnek bizonyult. De hihetőnek tűnik Erdélyi Mónika szereplése is, pedig ő sem arról ismeretes, hogy tőzsdei elemzésekről vitatkozna vendégeivel.blikk.hu
Erdélyi Mónika, a hiteles... Tudjátok, Maúnika-só. Fogom a fejem, de hát ez Magyarország... Ja, Vágó meg már annyira hiperhiteles, hogy bankkölcsönt is lehet árulni a képével. Klassz. Visszatérve a lényegre, Vágót puszta reklámarcnak venné meg az SZDSZ, hogy legalább egy EP-i képviselő-helyet behúzzanak. Egyébként ez egy tök jó taktika, a pórnép nagyon szívesen szavaz kiművelt(nek tűnő) emberfőkre. Példa: önkormányzati választás, Csanytelek. A listán mindenki függetlenként indult, ergo pártszimpátia kizárva. Azonban "az igazgató úrra csak szavazok mán, biztos érti a dógát"-elv alapján tényleg majdnem beválasztják az "igazgató urat", annak ellenére, hogy már majd' két éve nem ő a helyi általános iskola igazgatója. Szóval tájékozottság vs. személyi kultusz.
Ez majd ebben az esetben is működni fog, de mindegy, lelkük rajta. A Blikk azonban nem áll meg itt, korábbi példákat idéz, hogyaszongya: Rivaldafényből a szónoki emelvényre. Kiemelném innen Pécsi Ildikó művésznőt, akiről nem is tudtam, hogy ilyen komolyan tolja pártszinten.
Pécsi Ildikó (68) 1994 és 1998 között az MSZP egyéni választókerületből bejutott parlamenti képviselője volt, nevéhez fűződik a színészek korkedvezményes nyugdíja, az Érdemes és Kiváló Művész kitüntetések visszaállítása, valamint az 1990 előtt kitüntetett művészek életjáradéka.
Blikk.hu
Szóval, nagyon ott volt Csámpás Roziként az Indul a bakterházban, de kérem... Mit alkotott a Parlamentben? A színészek korkedvezményes nyugdíja, az 1990 előtt kitüntetett művészek életjáradéka. Itt álljunk már meg egy kapavágásra... Milyen ki-be-baszott alapon kap egy színész korkedvezményes nyugdíjat?! Ez most spontán arról jutott eszembe, hogy majd megint mennem kell orvosi alkalmasságira. Figyi csak, mi van a papíromon: A munkakör (munkahely) főbb egészségkárosító kockázatai: ülés, állás, járás, fokozott pszichés terhelés. Az ám! És akkor most visszakanyarodhatnánk megint az SZDSZhez, meg a neveletlen szülők neveletlen gyerekeihez... Nekünk nem jár korkedvezményes nyugdíj, pedig nem lenne alaptalan. Mindegy is, lássuk a másik bravúrt: a szoci rendszerben kitüntetett művészek (aka. seggnyalók - tisztelet a kivételnek) életjáradéka. Azaz: Jól toltad a szekeret, Béla bátyám, megkapod a havi százat. Mer' megérdemled! Sasjózsi is biztos megkapja a szerény honoráriumát majd egyszer, ha végre-valahára leteszi a lantot.
Nagy hirtelenjében most ez nem hagyott nyugodni, de majd nemsokára jó lesz, ha István bejut az EP-be, és onnan majd euro-milliárdokkal önti el e szegény kis csonka országot. Ámen.
Ennivaló retro
2008.11.07. 17:21
Hey, ki tudja, hogy mi ez??? A hátoldalán lévő leírás szerint egy kakós étbevonó-masszával részben mártott kakaós zsírkrémmel töltött ostya (ezt szerencsére csak elfogyasztás után olvastam, zsírkrém, bazz...).
Magyarul ez egy télifagyi!!! Tegye fel a kezét, aki az utóbbi tíz évben evett ilyet (/me not). Anyám, én szerintem utoljára akkor ettem télifagyit, amikor még egyszámjegyű volt az életkorom. Most is tévedésből vettem meg, mert úgy emlékeztem, hogy Zsani imádja - nem tudom honnan vettem ezt a hülyeséget. Mindegy is, ha már megvettem, akkor meg is eszem. Már alig emlékeztem az ízére, és így most maximálisan beütött. A télifagyi jó! :)
Mellesleg milyen (közepesen) régi édességek voltak még? Melba kocka, Zizi, Sport szelet (a klasszik, alufóliás csomagolású szögletes), tejpor (alapvető)... Hmm, emlékeztek még valamire a ('80as évekből??
Tova evezek
2008.11.07. 09:04
Hát hogy a jó fenébe blogoljon így az állampolgár?! Október közepe óta várom az alapanyagot, erre az b@szik materializálódni a kívánt honlapon. És így, majd' egy hónap távolságból már ugye teljesen aktualitását vesztette, nem is tudnék róla mit írni. Vázz.
Szóval voltunk kenuzni, ilyen hülye középiskolák közötti versenyen. Életemben még lapátot se fogtam a kezebe, de azért hajrá, rám szüksége van az kenucsapatnak... Mindegy, becsúsztunk tök utolsónak, de mivel csak három csapat volt, ezért a dicsőséges bronzérmes helyet megszereztük. :)
Perzse az összes oklevelet nekem kellett kitölteni, de a lapát görcsös markolása miatt úgy remegett a kezem, hogy a sulik nevei helyett egy EKG-grafikont rajzoltam mindenhova. Whatever. Nem volt rossz móka, de egy focibajnokságnak jobban örültem volna.
P.S.: Csabi, töltsd fel a honlapra a képeket!
Zabhegyezés
2008.11.03. 20:42
Hi und hello! Ez a very first post, ami papír alapon, igazi tintabetűkkel, kézírással készült. Jó eséllyel az utolsó is, de ez itt most mellékes.
Szóval, mivel a hónap első hétfője van, ezért most megint a kötelező tantestületi értekezleten dekkolok. Szívás. Egyrészt azért, mert hétfőnként csak hétre kellene bejönnöm (illetve fél ötre, mert ugye foci), így meg pont szopóágra kerülök, mert háromra jöhetek értekezletre, aztán foci, aztán meg kábé pont annyi idő marad hétig, hogy már pont nem éri meg hazamenni. Másrészt meg azért, mert engem - mint kollégiumi nevelőt - baromira nem érint az itt elhangzó dolgok 90%-a. Mindegy is, nem sírok, mint egy fürdős kurva. A legutóbbi agymosást is tök simán átvészeltem egy színházi műsorújsággal, a mai szeánszra meg blogolást találtam ki. Ezzel kicsit nehezebb kihúzni.
A mai egyébként extra alkalom, mert a központi igazgató is itt van (aki egyébként jó fej). Rövid beszéde alatt megnyugtatott minket, hogy A Fenntartó tudja, hogy hol dolgoznak jól. Milyen kurvajó kifejezés már ez?! A Fenntartó. :D "A Fenntartó figyel téged!"
Címtelen, cagtalan
2008.11.02. 11:48
Happy Halloweent vagy csendes megemlékezést Halottak Napja alkamából, kinek-kinek ízlése szerint. A H.N.-t egyébként roppant képmutató ünnepnek tartom: halott szeretteinkre nem csak egy adott napon, parancsszóra kellene emlékeznünk.
A Halloween meg megint egy beszivárgó amerikás baromság, de azért bejön. Nos, a most következő videonak a fent említett két dologhoz semmi köze, pusztán egy kis időtöltés. Kedvenc költőm, József Attila egyik szép versét Ágnes Vanilla énekli. Ezer éves, mindenki ismeri, de azért még bejövős. Enjoy.
Őszi szünet
2008.10.31. 10:42
Végre-valahára beütött az őszi szünet, kicsit le lehetett lépni a melóhelyről. Ez a kis pihi már nagyon kellett, kezdtem már agyfaszt kapni a kolis állapotoktól, amit az utolsó tanítási nap csodálatosan meg is koronázott. Whatever.
A lényeg: három nap a Dunakanyarban, Visegrádon, a Hotel Silvanusban. Volt itt minden: fitness, wellness, Loch Ness. Klassz hely ez a hotel, és a kilátás tényleg szenzációs. Én inkább a tengerpartokért vagyok oda, de a kanyargó Duna egyszerűen gyönyörű.
Átugrottunk Esztergomba is, mert még sosem voltam a Bazilikában. Ez azért elég érdekes: tulajdonképpen én még életemben nem voltam a Dunántúlon - leszámítva azt a két-három balatoni nyaralást, meg egy kölyökkori soproni pihenést. Szóval voltam már Londonban, Párizsban, Barcelonában, Drezdában, Kairóban, Athénban - de Pécsen még soha. Ez azért kurvaciki. Egy szó, mint száz: rengeteg bepótolni valóm van a belföldi turizmus terén.
Visszatérve a Bazilikára: gyönyörű. Eszméletlen életlen szar képeket csináltam benn, szóval azokkal inkább nem villognék.
naplemente a Mária Valéria híd felett
A második nap volt az igazi lazításé, végigwellneskedtük a napot. Meg kell jegyeznem, ez a szaunázós téma elég fárasztó. Nyilván nem ittam eleget, de akkor is: olyan hulla voltam a nap végére, hogy ihaj. Persze azért fasza volt minden. :)
Az utolsó napra hagytuk a Visegrádi várat. Engem minden lenyűgöz, ami kőépítmény, és régi. Szóval a várral is tökéletesen meg voltam elégedve, a panoptikum-rész meg a fegyverkiállítás kifejezetten tetszett. Bár fenn iszonyatosan fújt a szél, azért a kilátás mindenért kárpótolt.
A vár után elindultunk haza, persze előtte még megálltunk bobozni. Evribádi: ha Visegrádon vagytok, el kell menni bobozni! Óóóóóóóóóriási menet volt - még nekem is, aki azért erősen fosik a hullámvasúton. Szóval nagyon klassz, kihagyhattalan.
Hazafelé útközben még megálltunk Szentendrén, a festők városában egy kis városnézésre, meg sétára. A kisváros erőteljesen a vendéglátásból él meg, ez lényegében egy zsibvásárrá változtatja a város közepét - ez nekem annyira nem jött be. Persze azért szép hely a kis sikátoraival meg dimbes-dombos utcácskáival. Utolsó momentumként még leégettem a nyelvem egy forró csokival, aztán már tolhattuk is ezerrel az autópályán egészen hazáig a félegyházi leágazásig.
A velünk élő múlt
2008.10.30. 19:31
Úgy bizony. Bár meghalt, de azért - így, vagy úgy - még mindig velünk van.
Na jó, ez most csak egy időhúzó-post, az igazi (Visegrádról és környékéről) még picit várat magára.
Art 2.
2008.10.26. 00:15
A következő video már keresztül-kasul bejárta a netet, de késő esti postnak pont jó lesz. Adott egy kusza fogsorú, félszeg képű dél-walesi mobiltelefon-eladó, Paul Potts. Elmegy az "angol megasztár"-ba, a Britain's got talent-be. Mikor kilép a színpadra, a zsűri hölgytagja (lusta voltam utánanézni, hogy ki ő), megkérdi tőle: Paul, miért van ma itt? Paul válasza: Hogy operát énekeljek.
Érdemes végigfutni a szkeptikus arcokon, nem leszek hipokrita: én sem vagyok egy opera-fan. Aztán viszont megszólal egy angyal hangja, az embereknek pedig leesik az álluk, libabőrösek lesznek, és könny szökik szemeikbe, mert olyan szép.
Ez volt Paul első meghallgatása, a versenyt természetesen ő nyerte később. Füleljetek, de közben nézzétek a zsűri és a közönség arcát. Megéri.
Szentes at night
2008.10.21. 21:33
Ollé, voltunk bulizni, de hoooool, és hogyaaaaaaaan! :D Szentesen és nagyon. :)
Ugye adott itt ez a plakát, ami azt mondja, hogy "hello, Prieger Zsolti vagyok az Animából, most dj-zek, gyere bulizzunk", és erre mi ráharaptunk. Az estét Zsani barátnőjénél, Katinál kezdtük. Mi a hangulat kedvéért vittünk plusz egy vendéget, Herr Jägermeistert. ;)
Katinál azonban - ha ez most film lenne, akkor most jönne a sejtelmes (engem full beparáztató) háttérzene - egy ősi ellenségemmel kellett szembenéznem (tü-dűűűűm): a Drinky Colával! Sejtelmem sincs, hogy került oda, de kezdeti félelmemet legyűrve bátran szembenéztem vele. Pláne, hogy akkor már Herr J. is igencsak támogatott.
Szóval ezt a kólát kurvára kerülje mindenki. Mindegy is. Szóval évtizedes barátságunknak hála Herr J.-vel, megittam a Drinkyt. Hős vagyok, tudom. És érdekes, de jó volt - bár egy darabig nem innék. :)
A lényeg nem is a hülye kóla, hanem a hangulat: jól felpörögtünk, aztán mentünk a tetthelyre, a szentesi Ifjúsági Házba. Nagyjából időben érkeztünk, sorbanállás nem volt, minek is lett volna. Bemegyünk, és láááám, kurvára nincs ott senki. Persze a két dj-arc már pörgette a lemezeket, meg két srác is lézengett a parketten, de amúgy tök üres volt az IH, a nézőcsúcs 11 (tizenegy, baszki) fő volt. Ez azért meglepett, de vissza nem fogott, ezer fokon égtem, és így utólag roppant hálás vagyok, hogy semmiféle adatrögzítés nem történt azon az estén. :)
Nagyon jól szórakoztunk, táncoltunk kettőig, amíg tartott a show. Utána Zsolték megköszönték, hogy végigbuliztuk a műsorukat, mi pedig sajnálkoztunk, hogy ilyen purdé és értetlen, a modern művésztre nem nyitott a dél-alföldi fiatalság. (persze ez nyílván nem így van - cáfolatokat és kurvaanyázást a kommentek között ejthettek meg)
Kolis gólyabál 2008
2008.10.15. 13:50
Wow, végre egy véletlen folytán eljutottak hozzám a gólyabálos képek, úgyhogy jöhet a post.
Tulajdonképpen nem volt semmi extra, a korábbi feladatokat újítottuk fel, pár saját ötletet is belekevertünk, kicsit megváltoztattuk, és kész. A műsorvezetés rám maradt, amitől ugyan kicsit paráztam, mert izgulós vagyok, de szerintem egész tűrhetően ment.
Első lépésként a gólyákat a lelkes segítők alaposan kifestették, aztán kicsit megugráltattuk őket az udvaron, majd kezdődhetett a gólyabál. Mindenkinek kellett inni ilyen kotyvasztott szart, gólyafröccsöt. Mindenkinek.
Mivel engem is "gólyának" nyilvánítottak - ugye tavaly nekem nem volt gólyabál - nekem is le kellett nyomnom egy adagot - kurva sós volt, de túl lehetett élni.
A feladatokat nem részletezem, aki már volt gólyabálon, az el tudja képzelni. A lényeg, hogy mindenki jól érezte magát, még az elsősök is. A csúscspont persze a közös karaoke volt, ebben a gólyák már nem igen vettek részt - még nem tudják, hogy mi a jó. :)
Szóval összességében egy erős közepesre értékelem az egészet - jövőre javítunk. :)
Koli - megint és mindig
2008.10.09. 12:56
Ebben a szezonban még nem is írtam a koliról, pedig azért itt is történt egy-két dolog. Az új évben csoportvezető lettem (kvázi kolis osztályfőnök), valamint a kollégiumi tanárok munkaközösségének vezetője, ami lényegében kimerül a Diákönkormányzat patronálásában. Szóval most hozzám tartoznak az elsősök meg a másodikosok, plusz én vezetem a DÖK-öt. Nem olyan eszeveszetten nagy kaland, de azért oda kell figyelni. Pláne, hogy állandóan kapom az ívet a tökfej elsősök miatt.
A DÖK-kel az első nagy húzásunk a kolis gólyabál megszervezése volt, amiről persze nem tudok képet prezentálni, mert én vezettem a műsort, ergo nem fényképezhettem, és még nem gyűjtöttem be a képeket, ezért. Összességében egy erős közepesre sikerült a party, de lesz ez még jobb is. Ma spec szalonnát sütünk, jövő héten meg színházba megyünk - jó lesz ez. :)
Egyébként az idilli elképzelésem a csoportvezetésről abszolut nem jött be, egyenlőre egy marhacsordával könnyebben menne, mint ezekkel az elsősökkel. :|
Szentes retro
2008.10.03. 11:48
Aggódással és gondokkal telve, íme, egy kis szentesi retro, egyenesen a kórházból. A park a Neurológiai Osztály mögött:
Kicsit olyan sírkert-hangulata van, de nekem tetszik. Mondjuk most ősz van, light napsütés meg sötét színek, de szerintem tavasszal sem nézhetik ki sokkal jobban. A Batman-be pont jó lenne díszletnek.
Meg van még itt ez a gyermekét nemtudommitcsináló nő, ami tulajdonképpen egy szökőkút közepén álldogál, és - gondolom én - jó idő esetén a lába alatti korsóból csordogál a víz.
Az emléktábla azonban sokkal izgibb annál, minthogy most a nő elejti, vagy éppen elkapja a porontyot:
A szöveg elég nehezen kibetűzhető, szóval a vaksik kedvéért: A hőforrás feltárása a dolgozó magyar nép áldozatkészségéből a munkás paraszt kormány határozatára történt Dr. Székely Alfréd igazgató főorvos kezdeményezésére 1957/58-ban.
Éljen!
Love is on the bread
2008.09.28. 17:28
Láv iz in di eeeer... illetve jelen esetben a kenyéren. Hogy mi?! Csináltam egy sima párizsis szendót, random öntöttem rá a kecsapot, és lám, mi lett:
Szóval a balról első párizsin lévő pacát tessék figyelni: a szerelem körülvesz. :)
Kólateszt
2008.09.24. 12:45
A kólázással már elég rég leálltam, szóval nem is tudom, mi a francért vettem a kezembe ezt a dobozt. Illetve dehogynem, pontosan tudom, hogy miért: mert már kóstoltam a Bomba Cola-t. Na, az kifejezetten bejött, ergo úgy gondoltam, hogy mivel a Red Bull az energiaitalok őstojása, ezért a kóla-piacra is egy nagy dobással szálltak be.
Hát egy nagy fenét. A RBC design-ra közepes, ízre viszont halálosan szar, a legrosszabb kotyvalék, amit valaha ittam. Nem, azért mégsem, ez a kitüntető cím a Drinky Cola-é, amit Erki Petiéknél ittunk a hipermárkás műanyagpalackos Koccintós vörösbor mellé. Van egy jó kis beharangozó cikk az addicton, a kommentekből eléggé úgy tűnik, hogy a jónép el van ájulva a RBC-tól, amit sehogy sem értek. Vagy az ásványvíz-sznobizmus után megjelenik a kóla-sznobizmus is? Csak az a Dr. Pepper az igazi kóla, amit alig, szinte csak a fővárosban lehet itthon kapni? Ehh, egy ribanc ez a világ, amiben élünk.
Csongrád retro 2.
2008.09.21. 17:39
Ohóóó, mit találtam!!! A velünk élő szocializmus és nem mellékesen a lustaság /leszarás iskolapéldáját, ami jelen esetben egy szekrényajtó belsején él velünk tovább az idők végezetéig.
A fénykép azért ilyen szar, mert szerettem volna érzékeltetni a tárgy szekrényajtó-mivoltát, nem csak úgy lefényképezni a feliratot, ami voltaképpen a lényeg.
A műtárgyra nem mellékesen egy általam megnevezni nem kívánt középiskolában bukkantam. Szóval a szekrényben valaha (tan)könyveket, térképeket tárolhattak valószínűleg. Kicsit jobban belegondolva nem sok embert érinthet meg ez a tény, hogy még 2008-ban is kiesik a csontváz a szekrényből, azaz ilyen vérkomcsi könyvek címeit látom valahova felírva. Engem azért foglalkoztat, sőt, kíváncsivá tesz, hogy vajon mi lehet az indok, hogy cirka húsz év alatt senki nem volt képes letörölni ezeket a mára már teljesen idejétmúlt könyvek címeit. Gondolom a nagyívű leszarás.
Szeged retro
2008.09.17. 20:49
Megtáltosodtam az új olvasók özönétől (szia, washburn), szóval van új post! Nem is akármi: az alábbi halálosan szar minőségű képen egy önkényuralmi jelkép látható, ami már elméletileg "kiment a divatból".
Jó, oké, 2006-os a kép, de úttörő becsületszavamra, még most is így néz ki a ház. A sors furcsa fintora, hogy pont ott van lakásunk, a sarló-kalapácstól pár ablaknyira. Búcsúzóul egy irdatlan szakállas vicc: - Miért a szegfű az MSZP szimbóluma? - Mert a szeghez kalapács kell, a fűhöz meg sarló. Höhö. Politikai viszonyulástól független, segg-befagyás-mentes kurvahideg szeptemberi jó éjszakát mindenkinek!
Kifogások keresése és találása
2008.09.11. 12:55
Nos, hát igazából nem is a lustaságról, hanem inkább valami elfoglaltság-féléről lenne itt most szó.
Dúl bennem a tettvágy, de hát egyszerűen nincs érkezésem hozzá, hogy a saját gépemmel, a saját netemmel, és a saját szabadidőmben blogoljak. Nem is lustaság ez, hanem... izé... tökmindegy.
Szóval készülök egy Szeged retró-, egy Kólateszt- és egy One hit wonder-posttal, de ezek megszületése a fenti előfeltételek hiányában kéééésik. Remélem nem sokat, mert ez a görög útleírás-folyam nagyon hosszúra nyúlt, azóta meg semmi, és nem szeretném elveszíteni azt a három darab olvasómat. :)