Minden az. Ugyanis majdnem teljesen 100%-osan lezajlott a házcsere-programunk: lakáseladás, házvétel, építkezés, összeköltözés. És beköltözés, finally. :) Azaz: június 6-a óta új helyen lakunk. Wow.

   Ezernyi álmatlan éjszaka és tervezéssel töltött nap előzte meg a nagy húzást, de úgy néz ki, hogy most nagyjából vége. Azért írom, hogy nagyjából, mert egy-két dolog, lámpa, kilincs még hiányzik, de jó úton haladunk, hogy minden fasza legyen.

   Szóval benn vagyunk, ezt a postot is már az új bázisról írom. Szevasztok!

   Vége is a mókának, szerencsére a kampány finisében, az utóbbi két napban nem tudtam tévét nézni. Ennek roppant nyomós oka van, erről majd később.

   Szóval kedves izékéim, mérhetetlen csalódás volt a szavazós post, ugyanis annak ellenére, hogy 2-a óta összesen 135-en, azaz naponta átlgaban 27-en látogattatok meg, csak kilenc szavazat jött. :( Hát ez nem túl reprezentatív.

   Ebből a kilencből hatan szavaztak úgy, hogy elmennek választani, hárman nem, a "nem tudom"-opcióra pedig nem érkezett szavazat. Hát ennyi lenne. Ma van a nagy nap, mindenki az urnákhoz!

   Politikától abszolut nem mentes blogunkban most kivételesen nem a véleményt kívánom formálni, hanem pusztán kíváncsiskodom: most hétvégén lesznek a 2009-es Európa Parlamenti választások, amin arról döntünk (elméletileg), hogy ki képviselje Magyarországot Brüsszelben, az Európa Parlamentben.

   Szóval most nem érdekel, hogy tényleg egy ország mondja-e, hogy elég, vagy inkább a szocialistákra szavaznak, mert nekik van programjuk, esetleg van-e itt 200.001 szabad, demokrata blogolvasó. Azt mondjátok meg: választotok-e?!

Mivel azonban nem bírok magammal, ezért csak engedek a politika démonának, de csak link formájában, hogy korrekt legyek: nekem ez jön be.

   Lám, ez a pillanat is eljött... Elköltözünk. :| Igazából ez egy klassz dolog, mert a 30 négyzetméteres bér-kecót felváltja egy 160-as saját ház, de valami kis szomorúság akkor is motoszkál bennem. Egy évig laktunk itt, és nagyon szépen éltünk a mini-lakásban. Teljesen megszoktuk, otthonossá vált, még azt az átkozott csapot is meg lehetett szokni a fürdőkádban. :)

   Szóval ez az egész ház dolog... nem is tudom honnan jött, de a vége az lett, hogy Zsani és anyum kitalálta, hogy költözzünk össze egy akkora házba, ahol mindenkinek meglesz a kellő élettere, gyerek is jöhet, és anyunak is kényelmes lesz idős korában. Belebotlottunk egy félkész házba, egy nagyon korrekt kőművészbe, és bang, meg is köttetett az üzlet. Az eredeti tervekhez képest szinte teljesen átalakítottuk a házat, ami szép lassan el is készül, jelenleg kábé 90%-os állapotban van. Sajnos nekünk innen tiplizni kell, mert június 1-től már új albérlőé lesz a lakás, szóval kábé egy hetet majd Zsaniéknál héderezünk.

   Visszatekintve elég faja egy évet hagytunk magunk mögött itt, egy barátságos kis lakásban. De hát: the show must go on, mi is egy sebességfokozattal feljebb kapcsolunk. :)

   Wow, nem is emlékeztem, hogy volr már "Kutyavilág" cím. Pedig de. Nos, ez most nem egy internetről lopott kutya, hanem igazi, egy echte csongrádi kóbor eb. Mérhetetlenül sajnálom a otthontalan állatokat, főleg a kutyákat. Ezért is örülök annak, hogy itt, a kis lakásunk mögött van a kuka közelében egy állati self-service étterem, ahova a lakók egy része (köztük mi is) az ételmaradékot hordják. Inkább a kóbor állatok egyék meg, minthogy kidobjuk, nem?

   Jöhetnek persze ellenérvek, hogy betegségeket terjesztenek, meg megharaphatnak bárkit, de ezek az emberek által elüldözött, megfélemlített szerencsétlen állatok messze kerülik a kétlábúakat. Két láb rossz, négy láb jó. Mert mekkora féreg képes lenni az ember, az evolúció csúcsa? Hatalmas! Valami szar, aljas patkány mérgezett kaját tett ki az állatoknak. Kinek ártanak ezek a szerencsétlenek? Senkinek, de valaki biztos jól aludt azon az estét. "Igen, sikerült megmérgezni egy-két kóbor állatot!" Szerencsére nem mindenki ekkora paraszt, hiszen többen szóvá tették ezt a barbárságot:

sorry a szar minőségért, remélem olvasható

   Szóval, a következtetéseket levontam, és ez az eset mégjobban megerősített: adóm 1%-át a csongrádi állatvédőknek ajánlottam fel, a plusz 1%-ot meg a Magyar Katolikus Egyháznak. Érdekes döntés, mert templomba nem járok, de mégis úgy érzem, hogy ott jó helyre került a pénzem.

   (Szégyen und gyalázat, hogy mióta nem voltam képes venni a fáradtságot, hogy írjak... Borzasztó vagyok.) Na, a drámai felhang után legyen a mai téma: álmodozás.

   Többé-kevésbé publikus, hogy költözünk, így új kábeltévé- és internet előfizetésre lesz szükségünk. Itt jön a nagy kérdés: milyen legyen? Csongrádon két szolgáltató van, a kisebbik rosszat, a Rubicomot szerettük volna választani, de ők sajna nem szolgáltatnak azon a környéken, így marad a Fibernet. Fasza. Az most mellékes is, hogy drága és nem elég jó a szolgáltatás, mert máshova akarok kilyukadni.

   Szóval, egy szép új világban majd nem nekünk előre készített csomagokat fogunk választani, hanem saját magunk fogjuk összeválogatni kedvenc csatornáinkat, és azokért fizetünk csak, amik minket igazán érdekelnek.

   A mostani kínálat alapján mondjuk három részre oszthatók a csatornák: információs-, alap-, és családi csomag. Átlag árban ezek a 150, 250 és 350 Forintos csatornák (és akkor még jócskán felfelé kerekítek az utolsó csomagnál).

   Gyorsan összedobok egy nagyjából ideális csomagot (persze olyat, amilyet a kínálat megenged):a 100-as pakliból lenne a Hír TV, a Csongrád TV és az m2, ez így 400 Forint.
    A 200-as ból jöhet a Duna TV, m1 (ezek 100-asok alapból, de upgrade-eltem őket, mint Norbi a joghurtot), Spektrum, Animal Planet, Reflektor TV és az AXN (ezeket Zsaninak), Movies 24 (ezt meg anyunak), Sport Klub, Viasat 3, TV 6, ez pont tíz, azaz 2000 Forint.
   Lássuk az utolsó, 300-as csomagot: TV2, RTL KLub (ezek is olcsóbb csomagokban vannak, de gondolom ezekért csengetni kellene rendesen, mert minden magyar embör ezeket nézi),  Vital TV (anyunak), Hallmark, Story TV, meg a AXN Sci-Fi (ezeket Zsaninak), film+, Sport2, Viasat History, Eurosport2, Comedy Central, National Geographic, Discovery Channel, MTV Hungary és a VH1, összesen 4500 Forint, azaz a teljes összeg 6900 Forint.

   Ez 500 Forinttal drágább, mint a mostani legdrágább csomag, de legalább így nem kell olyan hulladék csatornákért fizetni, mint a Budapest TV, meg ATV. Jó, ott mondjuk bukik az egész, hogy drágább, mint a legdrágább csomag, de ez csak egy elméleti fejtegetés. Ha jobban differenciáltak lennének a csatornák árai, és tényleg darabra lehetne őket rendelni, azaz a mammerek megrendelhetnék az ATV, meg a RTL Klub + TV2 kombót kábé 5-600 Forintért, és akkor máris van értelme.

   Huhh, ez kurva hosszú lett, szóval a lényeg, hogy a jövő útja az lenne, hogy egyesével, nem pedig csomagokban választhassuk meg tévécsatornáinkat.
 

   Mi a fasz baj van ezzel a kurva-kibaszott világgal?!

   Megyek erre-arra a városban, és mit látok?! Tizenéves takonygyerek két lánnyal: földhözbassza az energiaitalos dobozt. Egy dagadt meg egy másik: zabál valami szart, a zacskót a földre pottyantja, mitegy észrevétlenül.

   Mi van már velünk, emberek?! Mindenkiből ilyen igénytelen cigányfajta lesz, aki a szemetét ott dobja el, ahol neki éppen jólesik?! Az ilyen senkiházi anyukája mi a faszt csinált azóta, amióta gyönyörű gyermekét a világra szarta? Hogy a jó istenbe nem magától értetődő az egy emberi lénynek, hogy a szemetet a kukába dobja?

   Mindegy, ha a sorsnak van némi iróniája, akkor ezek a jóképességűek majd a jövő suttyóinak szemetét fogják az utcán söprögetni, mint közmunkások...

   Mindenki érezze úúúúúgy, hoooogy a szíííve egy ketyegőő bombaaaaaaa!

   Hát hello, szevasztok, 30Y koncert volt a Jatéban. Jate, 30Y, minden tényező adott egy kurvajó bulihoz. Előtte a kis lakásunkban pálinkáztunk szolídan (ja, a lakás eladó, 1+2-es, nagyon jó helyen, baráti áron!), aztán start a citybe villanyoson.

   Nem nagyon kezdődött el időben a koncert, de ez nem nagyon érdekelt, mert amikor beindult, akkor robbant a nagyterem! Délután a negyedik (no.4.) albummal hangoltunk, amit öszintén szólva elég szarnak találtunk. Bár nyilván többször is meg kell hallgatni, de elsőre nem jött át. Mindenki nagy szerencsérjére leginkább a harmadik albumot (semmi szédítő magasság) játszották, pár régebbivel keverve. Ennek mondjuk részemről az lett a végeredménye, hogy csak a dalok harmadát ismertem (nekem az első két album a kedvencem), de így is rekedtre üvöltöttem magamat. :)

   Ja, meg a másik nagyon érdekes: találkoztunk Andival (18) és Krisztivel (20). Két normális, átlagos kiscsaj, akik viszont úgy el voltak ájulva tőlünk, minta épp két filmcsillaggal találkoztak volna. Nem Stohl Bucival meg Gregor Bernadettel, hanem Brad Pittel és Angelina Jolie-val. :)

   Már eleve attól szét voltak csúszva, hogy Zsani 23, attól meg pláne, hogy én meg már 29. A következő csapás az volt, hogy már majdnem két éve együtt vagyunk, és egy éve együtt lakunk. Attól végképp padlóra kerültek, hogy megkértem Zsani kezét; a ház-téma* már csak a hab volt a tortán. Szóval, lányok-fiúk: a boldogság elérhető. :)

* Na, ez az, amiről még egy hónapig nem írok semmit, de itt most meg kellett említenem. Szóval erről majd június 1. után.

   Szóval itt az tanév vége, a végzősök holnap elpályáznak a koliból, és csak érettségikor néznek be újra hozzánk. Szomorú.

   Igazán csak egy-két srácot kedveltem meg jobban a végzősök közül, a többivel inkább csak elismerjük egymás jelenlétét. De akikkel jobban kijövök, na, azok tényleg hatalmas arcok! :)

   Most tőlük, a 12. F/G osztálytól kaptam ezt a kupát, ami stílusosan fából van (fás/gépész, ugye). Ami viszont az iskolánkat minősíti: szerintetek ők készítették? Frászt. Vették. Boltban. Hmmm.

   Na, mindegy is, minden tanár kapott egy ilyen egyen-fakupát, mondom ez így kurvára jellegtelen, szóval aláírattam azokkal, akik kolisok voltak közülük. Így már ajándék.

   Áá, jee, heló, evribádi! Ic kúúl, evriszing'z okéj!

   Nem is tudom, hogyan, de múltkor, amikor Zsanival a nyolcvanas-, deméginkábbakilencvenes évek divatjáról beszélgettünk, előugrott agyam egyik legmélyebb zugából ez a fertelem. Az amerikai nyakkendő.

   Na, ezt eredetileg bolo tie-nak hívták, amiről én még csak nem is hallottam, hiszen hozzánk már mint amerikai nyakkendő szivárgott be. Mondjuk ez teljesen logikus. A nyugatot erősen koppintő kis országunkba a rendszerváltás után tört be ez a gyönyörűség, a Dállásszal együtt (próbáltam olyat keresni, hogy Dallas-szereplő van amerikai nyakkendőben, de olyan sajnos nincs :(). Szóval ekkoriban minden menő volt, ami amerikai. Bár az amerikai nekem általában az izléstelennel paralell, ez a "nyakkendő" végigsöpört az országon, és a múltnak adta át a fehér (esetleg fekete) műbőr nyakendőt. (Na, az se olt semmi...)

   Bár a bolo tie eredete valami native american-imidzset akar erőltetni, ami a vadnyugat bájával párosul, számomra ez csak a magyar redneckséget jelentette. Aki kommentben önmagát vagy szüleit égeti amerikainyakkendős fénykép belinkelésével, az író-olvasó találkozót nyer. Én fizetek. :)

   Hohó, ezt a bravúros képet tegnap délután fotóztam lenyűgöző munkahelyem kerítésén. És most jövök rá, hogy milyen szar a kép, mert nem látszik benne, hogy ez az iskola kerítése, ohh...

   Na, a lényeg az, hogy valaki, egy csongrádi kétfarkú kutya, felülmatricázta a suli melletti utcanévtáblát, ezzel nem kis felbolydulást okozva az iskolában.

   Kezdetnek nem rossz, remélem lesz még egy-két akció. :)

  Heeejj, bázmeg, átestem a tűzkeresztségen a Tiszasasban, a Tiszaőrs ellen. Mit átestem, egyenesen keresztülzuhantam, mint hülyegyerek a kerti hintán. :(

   Három kulcsember hiánya miatt hamis igazolással a kezdőbe kerültem (mint Nagy Lajos, született 1969.10.13., hiteles...), bal oldali középpályásként. A csapat általában 4-3-3-ba alakul, bármi legyen is az alaptaktika, szóval nagyon lyukas volt a középpályánk. Az elképzelés az volt, hogy kis passzokkal járatjuk a labdát, lassítjuk a játékot; ezért is kezdtem én. Na, ebből semmi nem valósult meg, egy passzot nem kaptam, a szélen teljesen elvesztem, szarul védekeztem, inkább második balhátvéd voltam, mint szélső. A labdákat járatás helyett rendszerint előre kúrogattuk, azok meg jöttek is vissza egyből. Potyogtak is a gólok, 1-0, 1-1, 2-1, 3-1, 3-2. Na, ekkor hozott le az edző,  még a félidő előtt. Van ennél nagyobb égés? :(

   Kaptunk még egy gólt rögtön, 4-2-vel fordultunk. Aztán 5-2, 6-2, kiállítás, emberelőny, így maradt a 6-2. Nem integrálódtam a csapatba, plusz a kialakult helyzetet sem tudtam megoldani, szomorú. Nincs happy end.

   Csongrád teljesen felbolydult, dől a lé, folyik a kátrány, köt a beton!

   Valami pályázaton nyert pénz elköltése ütött be unalmas kisvárosunkban, minden út fel van marva, néhányat már le is öntöttek az új ... hmm ... miből készülnek az utak? Na, azzal. Az csak kicsit érdekes, hogy általában akkor van ilyen grandiózus beruházás, játszótér-építés, estébé, amikor éppen egy aktuális választás közeleg, de ez nyilván csak véletlen egybeesés...

   Arriba, abajo, al centro y pa dentro! Vagy valami hasonló, nem emlékszem pontosan, az a lényeg, hogy mindenkinek az egészségére!

   Óóóóóriási vágyam látszott teljesülni cirka három másodpercig, vagy kábé addig, amíg egy sárga szórólap tetejéről elértem az eljáig. Mert fenn még tuti: "spanyol tanfolyam Csongrádon!", de lenn: bla bla bla... salsao....@freemail/citromail/mittomail.hu. Na, ez pont az a csaj, aki a salsatanfolyamot tartotta itt, Csongrádon. Nem, nem jártam, de egyik barátnőnk igen. És jó volt? Hát nem. Egy lófaszt, mama. Improvizált órák, tötyörgés, a háttérben latin zenével. Óránként nyolcszázért.

   Na, de ha tánctanárnak nem jó valaki, attól még lehet jó nyelvtanár. Már amennyiben van valamiféle nyelvtanári végzettsége. De nincs. Biztos klasszul tekerhet spanyolul, mert évek óta kinn él, de attól, hogy spanyol a csávód, még nem leszel nyelvtanár, heló.

   Ez volt a mai puffogás, madre dios. Annyira közel volt, hogy valami klassz nyelvet tanulhasson a csongrádi nép, de én ezt a lehetőséget inkább kihagyom. Tudjátok, az olcsó hús, és annak leve...

   Hello, evribádi, itt a tavasz, húsvét estébé.

   Olyan sok a szabadidőm, hogy e miatt egy darab post sem született, és szerintem nem is fog egy ideig, pedig furdalj az oldalam egy-két dolog. Mondjuk a látogatottsági statisztikák szerint így is eléggé parkolópájára került a blog, ennek pláne jót fog tenni, ha megint nem írok semmit.

   Addig is mindenkinek jó pihenést, búcsúzóul itt van anyum csodaszép virágja. Kérdés: hány fénykép-Ati van a képen? :)

   Üdv, népek! Tegnap voltunk kinn az izraelita temetőben, hogy Zsani szakdogájához fotózzak párat. Hol? Hát ott. Igen, mert van itt ilyen nálunk Csongrádon. Nem is tudtátok? Nem lep meg.

   Nincs a legjobb állapotban, ráadásul a putri kellős közepén van, bár azt el kell mondanom, hogy kétszer voltunk ott, és nem volt semmi hőbörgés, sőt először tök segítőkészek voltak a perioikoszok. Amúgy elég elkeserítő, elképesztő nyomorban élnek ott az emberek.

   A temető karbantartására nincs pénz, pedig nagyon szép hely. Van egy emlékmű is a Csongrádról deportált zsidók emlékére. Ki gondolta volna... Nincs több rizsa, jöjjön pár kép.

   Az összes megtekinthető itt.

   Véget ér izgalmak-trilógiám, ami így fordított időrendben a legrégebbi, totál aktualitását vesztett eseménnyel fejeződik be. CSOK Kollégiumok közötti vetélkedő, vol. 2.

   A tavalyit ugye mi rendeztük, idén a gimi próbált túltenni rajtunk. Hát, nem sikerült. Nem mondom, hogy rossz volt, de bizonyos téren jóval a tavalyi alatt maradt a színvonal. A technikai oldal csúfosan lebőgött; az előre meghirdetett video-készítést a gimis lányok kihagyták, arra hivatkozva, hogy nem volt hozzá eszközük (akkor meg minek találták ki, hogy legyen video?!), a mezgések filmjét meg még a saját laptopjuk sem játszotta le...

   Gond volt még a műsorvezető csaj stílusa is, aki nem titkoltan lenézte a csapatunkat, nem egyszer bunkón be is szólt nekünk. :( Egy műsorvezetőtől én pártatlanságot, és egyfajta kulturális minimumot vártam volna el. Egyiket sem kaptuk meg... A kirendelt segítők is csak tessék-lássék tették a dolgukat, megnehezítve a műsorvezető dolgát. Szóval a sok visszásság totál elvette a gyerekek kedvét a játéktól, hiába próbáltam biztatni őket, hogy érezzék magukat jól, játsszanak, szórakozzanak, mindenre az volt a válasz, hogy "így?"

   A legnagyobb cink azonban a mezgés koli-igazgatónő volt, aki a zsűrizésben arra ment, hogy a gyerekei legyőzzék a gimit. Mindegy, milyen volt a produkció, nyomta nekik a tíz pontot. Kurvára nem erről kellene szólni egy játékos vetélkedőnek...

  Elég rossz szájízzel jöttünk el, mert nem kaptunk egyenlő feltételeket, és így rossz játszani. Ja, tök harmadikok lettünk háromból, de ez mellékes. Végezetül bapattintom a videonkat, amiben a kolis csapatot mutatjuk be. Szép volt fiúk, lányok! 

   Szóval kölökkoromban mindig arról álmodoztam, hogy felfedez valami nagy csapat, aztán davaj, óriási spíler lesz belőlem.

   Ez mindössze ott hibádzott, hogy már eleve kurvakésőn, tizennégy évesen, mentem el focizni, akkorára meg már kész játékosnak kelllene lenni, illetve kiválasztódni, posztra specializálódni. Mindegy is, ahogy baktattunk az első edzésünkre  cimborámmal, Norbival, terveztük a szép jövőnket, hogy először a Csongrádban fogunk játszani, aztán a Kispestben, aztán a magyar válogatottban, aztán meg a világválogatottban. Hát hogyne. Tehát már "öreg fejjel" kezdtem hozzá, aztán villámgyorsan abba is hagytam, mindössze egy lejátszott serdülő meccsel a hátam mögött (azon belül is egy félidőt kaptam); nem mondhatnám, hogy nagyon befutottam.

   A kudarc okát főképp a kitartás hiányában, extra visszahúzódó lelkivilágomban, plusz a növekedés miatt porcelánként törő végtagjaimban látom. A közösségbe Norbi barátom simán integrálódott, végigjátszotta a serdülőt és az ifit is, bár szerintem nem volt olyan jó, mint én, de mégis jobban illeszkedett a csapatba, tehát mégis ő volt a jobb. Én nem tudtam beilleszkedni, nem fogadtak el, főképp az edző fia piszkált, így gyorsan le is léptem. De most kurvára elkanyarodtam.

   Na, félénk kisgyerekből félénk nagygyerek lettem, akinek a fejében mindig ott volt a hülyeség, hogy "ejj, egyszer valaki meglátja bennem a szuperképességéket, amikor a vásárhelyi strandon passzolgatunk Robival, és leigazol a Mencseszter, mer' Sir Alex magyar unokatestvére épp ott napozik". Nem teljesen reális gonolat, lássuk be, pláne, ahogy korosodtam. Persze kispályán focizgattam, ami azért kicsit csiszolta a képességeimet, de azért nyilván nem ez a világhírnév felé vezető út.

   Vagy mégis? A városi teremtornán beugróként játszottam a szentesi Honvéd Rákóczi csapatában a Tiszasas ellen (3-3 lett, egy gól, ollé), és mit ad Isten, a meccs után szólt az egyik kissrác, aki itt koleszos, és az apja történetesen a Té'sas edzője, tulaja, mindene, hogy lát bennem fantáziát, és leigazolna. Az állam csendesen koppant a padlón.

   Röviden: így is lett, cipővásárlás, edzés pénteken (a lánykérés után), meccs (még csak nézőként, de a csapat mellett) vasárnap. Tegnap lett leadva az igazolásom, szóval nagyjából igazolt játékosnak vallhatom magam. Huszonkilenc évesen. Az álom valóra vált. Tiszasas United :)

   Nos, a kivárás, a véletlen és a váratlan fordulatok következtében három téma torlódott össze. A megoldás: fontossági sorrendben (ami egyben fordított időrendi sorrend, deérdekes) fogom közölni az eseményeket. Tehát a legújabb, legfontosabb téma:

   Tegnap megkértem Zsani kezét! Már nagyon itt lett volna az ideje, de annyit tököltem, meg üldöztem (szigorúan elméletben) az ideális gyűrűt, hogy nem csináltam semmit. Szóval most összekaptam magam, átugrottam Szentesre, és pákk, vettem egy gyűrűt. Nem pont olyat, mint amit elterveztem, de a tartalma és a mondanivalója miatt lesz ez pontosan a tökéletes gyűrű.

   Szombat délelőttre terveztem az akciót, de már olyan átkozott ideges voltam péntek délután, amikor hazaértük Kecskemétről, hogy nem bírtam tovább várni: Zsani elé álltam, és nagy hebegés-habogás közepette megértem a kezét. Ő meg igent mondott. :)

   Hello evribádi! Voltunk tegnap este Kecskeméten stand up comedyn! Vááá! Na, kezdjük az elején: Zsani a Kecskeméti Estben kiszúrta, hogy a Ritmo Caféban (ex-La Fabrik) lesz Csenki Attila és Kovács András Péter péntek este.

   Na, ott a helyünk!- született meg a gondolat. Telefonáltam is, persze az elővételes jegyek már mind elkeltek, szóval fejenként kétezerötért sikerült belépőt szereznünk. Elég húzós - anno a Jatéban nyolcszázért voltam...

   Szóval péntek este (beáltdoztam egy pénteki focit, ó) időben odaértünk, és lám, tök klassz asztalhoz sikerült ülnünk, annak ellenére, hogy nem volt foglalásunk. Szóval a lényeg: rengeteget nevettünk, Csenki Attila nagyon jó volt, annak ellenére, hogy a technikus kutyája minden tapsnál ugatva berohant, meg a pultnál pár idióta részeg óbégatott (nyomjad, Atillaaaaaaaaaaaaaaa), ami azért eléggé szétkúrta a műsort; látszott is, hogy rosszul vette. Elég szar lehet, hogy ő eljön ide, hogy szórakoztasson minket, pár bunkó meg belepofázik.

    Az est második fellépője Kovács András Péter volt, aki lényegében egy istenkirály, az egyik kedvencem. Megint hozta a szintet, sírva röhögtem a poénjain. Ja, és egy olyat sem mondott, amit már a tévében is ellőt (Csenkinél volt egy-kettő). Nála szerencsére már a részegek is nyugiban maradtak, csak a kutya aktivizálta magát néha.

   Röviden: tök jó móka volt, bár egy kicsit húzós áron. A műsor bő két órás volt, szóval arra sem lehetett panasz; a hely is klassz, hangulatos, csak a kurvahideg pincére kell felkészülni, meg hanyagolni a falnak támaszkodást.

   Összességében az estét öt, azaz öt pontra értékelem. :)

a trágya minődégű fotókat mobáljfónnal készítettem, meg utólag kivakartam a képról pár belógó fejet, szóval ezért olyan, amilyen

Punk Lázár: Kispolgár vagyok

Kispolgár vagyok
Este nyolctól a tévé előtt ülök;
A töménytől hányok,
A bortól szédülök.

Kispolgár vagyok
Engedelmes robotként dolgozom
sosem kérdezek
sosem gondolkozom.

Kispolgár vagyok
Tökéletes állapot ez énnekem
nincs egyéniségem
szart sem ér az életem.

   Bocsánat az elmaradozásokért (már ha érdekel valakit), de se időm, se ötletem nincs blogolni. Jövő csütörtökön lesz a kolik közötti vetélkedő (tavalyira emlékeztek-e?), ami miatt nonstop fő a fejem, főképp a filmforgatással bajlódunk, hogy az általam megálmodott koncepciót filmre tudjuk vinni. Néha nem értik, hogy mit akarok. :|

   A forgatással 90 százalékban megvagyunk, már csak a vágás miatt parázok, lényegében az a lelke az egésznek, attól lesz olyan, amilyet én szeretnék. Szóval izgulok. Ezen kívül még pólót is festünk, meg még himnuszt is kellene csinálnunk, meg mesét írni... ááááh.

   Mindegy, majd beszámolok, hogy mit alkottunk; egy erős közepes teljesítményre számítok. Addig is bársonnyal bélelt hétvégt mindenkinek!

    Hehh, nincs semmi jó kép a gúúgölben arra, hogy "29", a tortámat meg nem tudtam lefotózni, szóval be kell érni egy hirtelen előkotort képpel. :)

   Ez a megnyerő aktmodell én vagyok, mintegy huszonkilenc évvel ezelőtt. Születésnapom van, na. És lehetne-e remekebb módja az ünneplésnek, hogy benn kotlok a kollégiumban? Ugye, hogy nem?! Tökmindegy, hétvégén már megvolt a haccacáré, bár most semmilyen buliban nem voltunk, csak szimplán beültünk vacsorázni a Kertbe. Abszolút nem számítottam rá, de kaptam egy Sacher-tortát (kedvencem!), ami tök jól esett. Szóval tökmindegy, mit kap az ember, az a lényeg, hogy meglepetés legyen.

   Röviden ennyit a szülinapról, nem ráz meg, semmi sokk, vagy ilyesmi. Ez az utolsó év, hogy kettessel kezdődik az életkorom. :)

   Na, ezt gyorsan bepostolom, mielőtt még aktualitását veszti. Csütörtökön megtartottuk a farsangot a koliban.

   Semmi extra, bár azt azért halkan megjegyzem, hogy szakközépiskolás gyerekeket elég nehéz rávenni, hogy jelmezbe öltözzenek... Mindegy is, az elsőseim kitettek magukért. Tavalyhoz képest majdnem kétszer annyian öltöztek be, és ez szerintem szép eredmény. Ja, és persze ezek közül majdnem mindenki az én elsősöm volt!

   Pedig hogy indult... Pár gyereket elvittem az uszodába, mire visszajöttem, az embereim nagyjából felállították a technikát, de az elsőseim - a stúdiumon őket ért trauma miatt - belázadtak, és nem akartak átöltözni. Tíz perc alatt kellett rendet teremtenem a káoszból, hát nem volt egyszerű...

   A lényeg, a gyerekek megint ügyesek voltak, a rövid bemutató alatt mérsékelten lelkesedtek, a karaokera felpörögtek, aztán persze leléptek, de az ottmaradó keménymag elbulizgatott estig. A felnőttek viszont... Nem segítenek. A zsűrizésre (értsd: ülsz a széken, aztán a nevek után írsz egy pontszámot...) felkért I. nem vállalta el ezt a felelősségteljes pozíciót, K. pedig végig úgy viselkedett, mint egy átlagos, passzív kollégista. Nem résztvevő, csak néző. Oké, nem az ő bulija volt, de legalább motiválhatta volna a gyerekeket... Ez azért elszomorított. Leszarom, a lényeg, hogy az elsőseim kiálltak értem, és megmutatták, hogy milyen fasza csoportom van!

   Megint pár tapasztalattal okosabb lettem. Házibuliskodás Szegeden, majd Sing. Kellett ez nekem? Hát nem...

   Áh, faxom kivan, én már kiöregedtem ebből a mókából, hányingerem van az ilyen helyektől. Pontosabban nem is a hellyel van a gondom, hanem a töltelékkel. Nekem már nem pálya, hogy ott sodródjak a tömeggel, ahol mindenki annyira egyedi, hogy már tök egyforma. A fiúk többnyire bulandzsiunak öltöznek, a séró Sünbalázsos; a lányok meg általában kiteszik, ami van, pont, mint szilveszterkor. Ejj.

   Persze ezek csak külsőségek, felületes, rosszindulatú hólyagnak is lehet gondolni akár. Csak tessék. De az kristálytiszta, hogy annyira más világban mozgunk már ezekkel a fiatalokhoz képest (vagy vica versa), annyira mások a normáink, hogy a közös létezés szinte lehetetlen. Ez már nekem nem kell - a mainstream partyéletnek vége.