... még baromi távol van, de az elsöprő erejű tiltakozás megállított, hiszen a nép szava Isten szava. :) (Ezzel megvolt a mai közhely-adag is, hurrá!)

   Tehát: nem minden idők legjobb postjára vadászunk ezentúl, hanem leszűkítjük a kört 2007-re, és slussz pássz. Ma bemutatom az őszi-téli adagot, és már végeztünk is, aztán meg már csak imádkozni kell, hogy eszembe jusson valamit.

   Szóval íme: szeptember, október, november, december. Na, 2007 év bejegyzése? Melyik? Melyik? Melyiiiiiiiiiiiiiiiiiik????

   Igen, nagyon sajnálatos, de ez van, ide is begyűrűzött a válság... :( A blog támogatói egyelőre elzárták a pénzcsapot, így nem tudtam új hallucinogén drogokat beszerezni, ezáltal eddig nem született új poszt, és a közeljövőben nem is fog. Viszont feltaláltam a spanyolviaszt, azaz előveszem a régi cuccokat, mint a Viasat a Jóbarátokat, és azt fogom az orrotok alá tunkolni.

   Visszaugrunk az időben a távoli 2007-be, amikoris megkezdtem áldásos tevékenységemet a blog.hu-n. A kérdésem pedig: melyik volt az eddigi legjobb post?

   Az első adag a 2007 nyári termés: május, június, július, augusztus. Tessék csemegézni, olvasgatni, bár nyilván némelyik bejegyzés az idő távlatából már érthetetlennek, vagy szimplán hülyeségnek tűnhet. Na, mindegy. 2007 nyári legjobb-jelölteket kommentben várom.

   Jó estét, jó szurkolást! (RIP, Jenő) Végre összeszedtem magam annyira, hogy nekiüljek írni valamit. Nos: hát kikaphatunk egy olyan meccsen, ami úgy kezdődik, hogy közösen fotózkodunk a kilencvenes évek vége és az ezredforduló válogatottjainak favágó sziklakemény hátvédjével, Mátyus Jánossal?! Hát ugye, hogy nem! Oszt mégis... :( (Ja, János annyira csoki, hogy mellette úgy nézek ki, mint egy hipóreklám. Amúgy plusz adalék, hogy a hátvéd ikon nagyon közvetlen és készséges volt, jó arc!)

   Na, bejutottunk Nemzetünk Szentélyébe, és kigyönyörködtem magam a látványban: óriási volt, ahogyan az a hatalmas stadion csak telik és telik, áradnak a szurkolók befelé, mindenki pirosban, zászlókkal meg sálakkal. Egyszerűen lenyűgöző, és akkor még el sem kezdődött a szurkolás! A himnusz alatt volt egy kurvajó koreográfia, minden székre bekészítettek egy színes lapot, és azt mindenki feltartotta, így kiadva a magyar zászlót. Csodálatos volt!

   Aztán elkezdődött a meccs, tombolt az egész stadion, amire aranylábú ifjaink álmos játékkal válaszoltak, plusz rögtön kaptunk is egy gólt, hurrá. :( Egyébként ez a szurkolás meg valami elképesztő dolog: az csak egy apróság, hogy a hangom még most is a Népstadion felett cirkulál, mert hozzám még nem sikerült visszatalálnia, nem is ez a lényege. Ahogy ott ordít 42ezer ember, mind egy céllal, az, ami katartikus. A drukker-masszában felolvadok, hangom egy lesz az ezrekével, a külvilág pedig megszűnik. Nincs én, csak mi vagyunk, tapstapstaps-MAGYAROK! és karom az ég felé lendül, ahogy mindenkié. Boldogan énekelünk, bíztatjuk a válogatottat, hajtjuk, űzzük őket, egy perc megállás nélkül. Ez az érzés szavakkal el nem mondható, ezt mindenkinek érzenie kell. És volt még valami: a büszkeség. A lelátón kimondhatatlanul büszke vagyok, hogy magyar vagyok, hogy itt mind azok vagyunk, és azért vagyunk itt, hogy kiálljunk egymásért, közös nemzettudatot képezve. Büszkén éneklem a himnuszt, és büszkén ordítom, hogy MAGYARORSZÁG!

hajrá MAGYAROK!

   Így megy ez, végig az egész meccsen, üvöltünk, ahogy a torkunkon kifér. Pocsékul játszunk, de azért kiegyenlítünk, kitör a káosz, mindenki még hangosabban sikoltozik, kiabál, ordít, szétrobban az egész stadion, hogy aztán negyed óra múlva mindenki halálos szomorúságban, némán üljön a helyén, mert persze kikaptunk. :(

   Hú, de szellemes utalással nyitok megint... (Helyes megfejtők kommentben jelentkezhetnek, nyereményük még kérdéses). Szóval a lényeg: megyünk meccsre megint!

   A magyar válogatottra sorsdöntő meccs vár a svédekkel szombat este, és végre megvan a jegyünk! Bár ha én a válogatott mérkőzésére megyek, az már jól nem sülhet el: először a Magyarország-Azerbajdzsánon (...) voltam, ahol simán nyernünk kellett volna (aztán épphogy kiegyenlített Sebők Vili tizenegyesből, pont az előttünk álló kapuba), erre 1-1. Következő: Magyarország-Finnország: 0-0, tök unalmas döntetlen a halszagú mikulásokal. Aztán jött a gólzápor: Magyarország-Norvégia: 1-4. A meccs előtt mindenki fel volt spanolva, mert jó formában volt a csapat, erre bang, egy-négy, ráadásul katasztrofális játékkal. (Aki ott volt, emlékszik: egyszerűen senkik vagytok, hej-hej!)

   Mondjuk akkor is jól szórakoztunk: Peti barátnőjét, Töpit az első kordonon átengedték, a másodikon azonban már nem: mindenféle sminkcucc volt a táskájában, amit ezért lerakattak vele. Mire nagy nehezen bejutott, Peti ennyit mondott neki: Töpi, te innentől úgy szurkoljál, hogy ria-ria-drogéria!

   A holnapi meccset kissé bonyolítja pár dolog: egyszerre van zsidóhét meg buzifelvonulás, plusz válogatott meccs, ami azért vonzza a hülyéket, akik azt sem tudják, hogy kik játszanak, csak a balhé érdekli őket. Esetleg a meccsből fakadó frusztráltságukat/örömüket akarják leverni valakin. Mindegy, remélem nem lesz semmi balhé. Peace!

   Sejtelmes, mi? :) Hát nem. Elkezdődött az új tanév, megint vannak új elsőseim. A tavalyiakkal úgy érzem, nem pont úgy sikerültek a dolgok, ezért tovább próbálok hangolni a módszereimen, hogy a végeredmény egy jó közösség legyen. (szar sablon szöveg, igen)

   Egyenlőre semmi extra, egy kiscsajt azért már bevittem az ügyeletre, de nem volt komoly baja. A java valószínűleg még ezután jön, stay tuned.

   Hát ti meg miféle perverz állatok vagytok?! :D Nézegettem a blog statisztikáit, és már eddig is találtam egy-két meredek dolgot, de ezt most ki is postolom, úgyis olyan rég volt már valami. Na:

   Ki a fene keres ilyenekre?! Mindegy is, az a lényeg, hogy bármilyen disznóságot írsz be a Google-be, mindenképp erre a blogra jutsz. :) A szájba+kefélt+fiatal+picsák+video-ra még csak a 15. találat vagyok, de a neger+faszt+imado+fener+csaj-ra már én vagyok az első! :) Micsoda büszkeség! :)

  Foci van! Vagyis volt, aztán elmúlt, de most megint lehet, hogy lesz. Réges régen, egy távoli galakszisban 1995-ben egy magyar csapat, a Ferencváros főtáblára jutott a Bajnokok Ligájában, bekerült Európa tizenhat legjobb csapata közé! Az Anderlechtel kellett játszani a bejutásért, úgyhogy elég nagy csoda lett volna, ha a Fradi továbbjut, ennek ellenére Brüsszelben nyertek a zöldek Zoran Kuntic góljával. Hazai pályán aztán 18.000 ember fogadta a belgákat (köztük én is, sosem felejtem el), és bár Kopunovic gólját még kiegyenlítette De Bilde, sőt a meccs utolsó pillanataiban majdnem meg is fordították a meccset, a Fradi jutott tovább! Aztán a csoportmeccseken folytatódott a csoda, a nyitó körben a svájci Grasshoppers ellen 3-0-ra nyertek idegenben, három fantasztikus góllal, nekem pedig folytak a könnyeim örömömben, olyan leírhatatlanul felemelő és megismételhetetlen pillanatok voltak. (megnéztem a gólokat, és újra ez van, libabőr, párás szem, emlékek... Vincze Ottó második gólja a katarzis, egyszerűen hihetetlen, abban benne van minden!)

   Hogy jön ez ide? Tegnap este a Debrecen játszott életbevágóan fontos Bl-selejtező meccset, és nyert Szófiában 2-1-re. Párhuzam. Michel Platininek hála újra olyan lehetőség nyílt a kelet-európai csapatok előtt, amire régen nem volt példa. Az utóbbi időben olyan ellenfeleket kaptunk a BL-selejtezőkben, akik ellen semmi, de semmi esélyünk nem volt: Celtic, Manchester United (kétszer is!), Fenerbahce... De az átszervezésnek hála újra van remény! A mostani rendszer leglényegesebb pontja: bajnok csapat nem játszhat nem-bajnok ellen a selejtezők során. Szimpla, tiszta szabály: a Bajnokok Ligája a bajnokoké. Persze a nem-bajnokok között is sok remek csapat van, de az új szabály azért garantál öt helyet a harminckettőből a kisebb országok bajnokainak.

   Erre az öt helyre a moldáv, a görög, az osztrák, az izraeli, a lett, a svájci, a dán, a ciprusi, a bolgár és a magyar bajnok pályázik. Jelen állás szerint majd' tizenöt év után újra magyar csapat lehet a BL főtábláján. Innen már nem szabad megállni, tovább kell jutni, taktikus, okos játékkal győzni, dicsőséget hozni, örömet okozni, könnyeket fakasztani és hirdetni, hogy nem halt meg a magyar foci!

HAJRÁ DEBRECEN!!!

   Megy ez a lightos kis szám a rédióban, és a szövege úgy fejbevág... I love college! :) Az emlékek csak úgy csattognak az agyamban, a sok poén előadásokról, szemináriumokról, a közös lógások, kajálások, piálások, bulizások, töris kirándulás, Károlyi kolesz, Jate klub... áááá! Életem legjobb időszaka volt!

   Állítson ez a kis video emléket azoknak a remek embereknek, akikkel találkoztam, és azoknak a pillanatoknak, amiket sosem feledünk: 

   Szervusztok, kispajtások! Amint gondolom mindenki látja, kis imidzsváltáson estünk át, mint Kozsó '99-ben, a tartalom azonban a megszokott marad, mindannyiunk nagy boldogságára. Písz.

   Mostanában keveset írok (a világ jobbítása oly módon is elérhető, hogy ne ártsunk, ha már használni különösebben nem használhatunk), viszont sokat olvasok.

   Szóval olvasok, és ez jó. Gyerekkoromban szenvedélyesen imádtam az olvasást, teljesen bele tudtam feledkezni, totálisan feloldódtam benne. Ennek az internet vetett véget, és bár ott is főként olvasással töltöm az időt, az azért mégis más, mint lapozgatni, érezni a papír ilyen-olyan illatát.

   Nagyjából júliusban határoztam el magam, hogy ezentúl minden hónapban elolvasok egy könyvet. Általában nagyívű elképzeléseimet gyors fellángolás, majd még gyorsabb beleunás, ellustulás követi, de most szerencsére rá bírtam venni magam, és újra felfedeztem, hogy olvasni jó. Újra előjött a gyerekkori állhatatos, fékezhetetlen olvasási vágy, ahogy mohón szívtam magamba minden újat, betűről betűre, lap lap után. Még júniusban, a beköltözésünk után kezdtem el olvasni Jókaitól a Kiskirályokat, de mire azon átrágtam magam, elolvastam Goldingtól A legyek urát (valamiért csiklandozta az agyamat), Vonneguttól régi nagy kedvencemet, a Börleszket. Jókai egyébként annyira archaikus, és olyan sok francia és német kifejezést használ, hogy jóformán olvashatatlan. Bizonyos szókinccsel, és idegennyelvi háttérrel leküzdhető, de, hogy úgy mondjam szavait nem, csak mondatait értettem.

   Miután két "félrelépéssel" Jókait is leküzdöttem, augusztusra két könyvet terveztem,  az egyik Nick Hornbytól a Fociláz, ami alapkönyv focirajongóknak, ezerszer botlottam már a címébe, de mégsem olvastam soha, a másik pedig José Saramagotól a Vakság. Nemrég készítettek belőle filmet, ekkor olvastam róla bővebben, és mivel a film a kritikák szerint meg sem közelíti a regény színvonalát, ezért inkább elolvasom könyvben. Pont. Olvasson mindenki sokat, szevasztok!

   Emlékeztek még azokra a játékokra, amikor ilyen kis baszom műanyag egereket kellett a lyukukba bepöcögtetni, szintén kis műanyag lapos korongokban? Nagyon retro, még egy szám is van róla, Horváth Tivadar nyomja, hogy "recegtetem, pecegtetem", röviden az a lényege, hogy bedilizik a sok kisegérpöcögtetéstől.

   Na, mi most ilyen játékokat csináltunk mackósajt-dobozból, szines papírból, meg fagolyóból. Hát én sosem voltam az a kézügyesség-bajnok, de ez a mackó olyan kurvajó lett, hogy ha elém tennék, én el sem hinném, hogy én csináltam. A másik arc nem egy bánatos, kicenzúrázott orrú emó, hanem A.H. Nem mintha valami nagy náci lennék, de szerintem mókás a bajusza.

   Tanulság: a kreatív kisgyerek ott lakik mindenkiben, engedjétek szabadjára nyugodtan. :)

   A tiszavirág egy "színpompás rovar" (wikipedia szócikk itt), védett, rövidéletű kérészféle.  Nagyjából a Tiszában él már csak, nálunk is van rengeteg, június elején támad. Kikel, repül, párzik, meghal. Tiszavirág = Csongrád.

   Ahogy battyogtam a Tiszaparton a kis tökfőzelékekkel a tábor felé, azon gondolkodtam, hogy maga a város is napjainkban leginkább a tiszavirágra hasonlít. Tegnap kezdődött a Körös-toroki Napok, a szokásos bódék mellé rengeteg új költözött: nagyon klassz lacikonyha, Budweiser-stand, meg még ezernyi mittudoménmi, az a lényeg, hogy kábé minden elképzelhető szarságra el lehet költeni a pénzt a vattacukortól kezdve a szimulátoron át a horvát sörig.

   Aztán lepörögnek a "Napok", ezek meg szépen húznak elfele megint, nekünk meg marad itt a nihil. Csongrád feléled, él négy napot, aztán megint halott egy évig. Persze a mostani feltámadás sem túl biblikus, nagyjából a punk és tücctücc felé hajlik a mulatozás két ága. Egyébként az utóbbi vonal kezd kicombosodni, a tavalyi electro Körös idén már "fesztivál", ami azt jelenti, hogy lehet napijegyet is venni, meg kétnapit is. Egyébként nem lenne rossz valami elektronikus zenei fesztivállá kinöveszteni ezt a témát, a drogos pálcikaemberek úgyis többet költenek, mint az Aurorán lézengő punkok. Csak egy ötlet. Ja, meg lehetne egy sétálóutca is, bár ez elég hóbortosan hangzik, erről majd később.

   Csongrád vegetál, de néha még megrebben a nagybeteg kisujja.

   Mehr Licht!

   (5? Az már rengeteg!) Nos, a lényeg: felvettek az egyetemre, megyek okosodni szeptembertől; a korábbi töris diplomámhoz szerzek még egy ugyanolyat, csak más lesz a pecsét rajta. Bár csak levelezni fogok, de remélem a blog szempontjából némi szinesítést fog hozni, mert már kurvára unom magam

   Sok sikert nekem! :)

   Omg, ez az internet fantaszikus egy találmány. Olyan régi kacatokra lehet bukkani, mint ez, régi gimis cuccok, sporteredmények. Persze ez is csak nekem érdekes, de óriási volt, amikor 96-97-ben hatalmas meglepetésre megnyertük az iskola teremfoci-bajnokságot. (Ez már majdnem a "kedves naplóm"-szint, kurvára uborkaszezon van...)

Teremfoci: 1996. november - 1997. január
  I. helyezett: Magna Hungária Lovas Szexpedíció (Rozgonyi Dániel IV.D, Mérai Attila IV.E, Nagy László III.C, Majzik Attila VII.F, Móricz Zoltán VII.F (r.i.p.) :(, Zsiga Csaba VII.F.)

  II. helyezett: F.C. No Name
  III. helyezett: Hunkapunki

   Gondoltátok volna, kedves tévénéző gyerekek, hogy megvolt a kétszázadik postom? Hát én sem, csak most vettem észre, amikor már túlcsúsztam rajta.

   Nincs ebben semmi jelentősségteljes, de érdekes, hogy a 200. június 20-án, 20 óra 20 perckor került publikálásra... spooky :)

   Ma ébédnél valahogy szóbakerült meghalt nagymamám, "aki mindig csak jót akart", persze én erre azt mondom, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

   Anyám kérdezte meg végül, hogy hogyan emlékszem rá. Azt feleltem: sehogy. És ez így is van, annak ellenére, hogy nem óvodás, vagy hasonlóan kiskorú tökfőzelék voltam, amikor meghalt, hanem 18 (vagy 19?).

   Hogy is írta Vonnegut? A gyermeki agy bezárul a parttalan borzalom óráiban. Persze nyilván nem tudom szó szerint idézni, de valami hasonlót mondott az öreg - kedvenc íróm, R.I.P. ápdét: most olvasom a Börleszket, egyik kedvenc könyvemet, és ebben van az idézet: "A gyermekek fejében lévő múzeum alighanem automatikusan bezárul a parttalan borzalom óriában - hogy megóvja őket az örök fájdalomtól." Szóval valami ilyesmire gondolok, amikor úgy érzem, hogy kurva szar gyerekkorom volt, a semmit-sem-fogok-fel-a-csőd-családi-életemből-hozzáállásommal meg a kinyalt seggemmel együtt. Egyszerűen minden emlék, sutty, törölve. Select all, delete all.

   Nagyapámmal amúgy sem volt semmi kontaktom, mindig is egy idegen öregember volt a számomra, akit kerültem a baszom nagy házban azokon a nyarakon, amiket kinn töltöttem náluk, szóval azt nem furcsállom, hogy csak egy ősz hajú figuraként emlékszem rá, akinek volt pár tőke szőlője, meg egy érdekes alakú üvege aminek a dugója is üveg volt. Plusz a radiátoros balesetemben való passzív közreműködés. Ennyi.

   De nagymamám? Egészen élénken kellene, hogy bennem éljen, erre semmi... Hát milyen cigány munka ez? Az agyam valamiért blokkolja ezt a témát. Kajára emlékszem, ahogyan itat a teáskannából, meg ahogy bealtatózva szoriztatom, és össze-vissza motyog. Ráncos, petyhüdt arc. Az emlékezés igényének hiánya dobja sutba az emlékeket?

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy naív fiatalember, aki elment a fővárosba újságírást tanulni. Kapott egyszer egy házi feladatot, hogy szabadon választott témában írjon 25-30 sort, amiben van egy visszatérő téma. Felszállt a metróra, gondolatait papírra vetette, majd ez a lap nyolc év hánykolódás után újra előkerült. Papírkacat 2000-2001 környékéről.

Egy történet a metróból

 

   "Az élet egyenlő a halállal! Csak ezt nem szabad kimondani! Ezt mondta a doktorbácsi..." Épp egy óráról tartottam hazafelé, egy kis újpesti albérletbe, amikor ezeket a szavakat hallotam a metrón egy vadidegen férfitől. Magában beszélt és nem volt a lábán zokni.
   Egy megálló utazott, aztán leszállt. Zavart nevetgélés hallatszott utána, majd két srác állapította meg nyilvánvalóan: szerencsétlen bolond.
   Szerintem inkább szerencsétlen, mint bolond. Rövid élettörténetéből, amit maga elé motyogott, kiderült, hogy rendőr édesapja halála után került be a pszichiátriára, ahol két és fél évet töltött. Gyógyszeres és injekciós kezelést kapott.
   Ennyi. Egy metrószakasznyi idő alatt megtudtam a titkolt igazságot: az élet egyenlő a halállal. Az ő számára biztosan... Valószínűleg rajongott édesapjáért, szoros kapcsolatban állhattak. Áldás ez, vagy átok? Sokan épp azokat a szeretteinket veszítjük el, akikhez leginkább ragaszkodnánk.
   Sosem tudhattam meg története végét, ha egyáltalán van ilyen. Egy megálló után leszállt, eltűnt, hogy egy újabb helyen mesélje el kéretlenül szomorú históriáját.

   Van élet a halál előtt?
 

   És már itt is vagyunk az első öt helyezettel! Nem is cincálom tovább senki idegszálait, lássuk, kik voltak egyszer menők a kilencvenes években:

5. Snow - Informer

Fehér rappernek lenni ciki, ezt lássuk be. Ennek ellenére Snow (milyen szellemes...) elég jól tekerte 'kilencvenháromban, konkrétan egy szavát sem lehetett érteni. Az MTV-n nyomták feliratos verzióban is, had értsék a csókák, hogy mi az a "á liki bubumm dááááen". :) 

4. House of Pain - Jump around

Ájris hipháp in da háuz, mi kell még?! Bárki, aki meghallja ezt a 'kilencvenkettes smash hitet, főleg a kezdő dallamait (tőőőőőőőő tö tö tőőőőőőő, értitek), annak tuti feláll a hátán a szőr. :) Benne van az Evolution of dance-ben is, a mai napig nyomják mindenféle buliban, és lássuk be: jót el lehet bólogatni rá. Erie rulz!

3. Vanilla Ice - Ice, ice baby

Dömdöm dömdörödömdöm - világhíres! :D Yo, 1990! Vanilla Ice taposta keményen az utat, nélküle ma Eminem se lenne. A fehér ing+mellény kombó megbocsájthatatlan, de az alap kőkemény, és nem a Queentől lopott, csak majdnem. :) Ice, ice, baby, to cool! :)

2. Edwyn Collins - A girl like you

A skót, akire azt hittem, hogy walesi. Tessék kapaszkodni: Z+ (ejtsd: zé plusz) csatorna, Csiszár Jenő "Apukám" műsorvezető, és egy kurvajó 40es lista, (azt hiszem) szombat esténként. Na, ott hallottam először 'kilencvennégyben ezt az állat számot; felejthetetlen. I never know a song like you before. :)

1. Ini Kamoze - Here comes the hotstepper

Ki a fene? Ini Kamoze. Se előtte, se utána semmi, csak ez az ütős filmzene (Pret-á-porter) 1994-ből. Na, ez a klasszikus one hit wonder. Elsőnek bőven jó, még ma is klassz zene.

   Ennyi let volna a személy hozzáfűznivalóm az arany 'kilencvenes évekhez: zenei sokszínűség, üstökösök, hullócsillagok. Rég volt, szép volt, talán igaz sem volt. Jó éjszakát, gyerekek. :)

   Sláger az, ami a füleden megy be, és a könyöködön jön ki. :) Right. Ma pedig alámerülünk a durva kilencvenes évekbe, amikor is a legtöbb one hit wonder alkotott.

   Az mi is? Azt az előadót nevezzük annak, akinek egy jól sikerült száma volt össz-vissz, de annak még ma is tudjuk a szövegét oda-vissza, mer' olyan baszott jó volt!

   Jöjjön hát az abszolut szubjektív internesönel one hit wonder top ten! (ja, a jutyúbnak meg az öreganyja térgye kaláccsát, a szerzői jogos blabla miatt zárhatják befelé a boltot)

10. Right Said Fred - I'm too sexy

Kigyúrt kopaszok bőrgatyában, idétlen együttes-név, de mégis ez folyt 'kilencvenkettőben a csapból is. 

9. The Cardigans - Lovefool

A garbó után újabb svéd ruhadarab a mozikban, de csak mint betétdal: indul a Leo-láz a Romeo+Juliet-tel. Persze a Cardigans nem egyszámos banda, de ez a lávmi, lávmi annyit ment mindenütt, hogy borzasztó. Azért is egy nem-betétdal klippet kaptok. 

8. EMF - Unbelievable

Mai füllel már kicsit erőtlen, de azért a refrén még mindig odatesz. Classic one hit wonder band.

7. Deep Blue Something - Breakfast at Tiffany's

'Kilencvenhatban még nem nagyon vágtam, hogy mi a franc az a Tiffany's, meg milyen filmes utalás ez a reggeli-téma (konkrétan csak most olvastam utána, Audrey Hepburn, meg minden). A zene azért még bejövős.

6. OMC - How bizarre

How bizarre, hogy több jó számuk se volt. Óóóó, barátaim, 'kilencvenhat, golden year, ilyen laza kis zenékre lötyögtük, de jóóóóó volt! Erről a számról egyébként masszívan és kizárólagosan Bodor Ádám barátom jut eszembe (Ádám, baszki, de nagy faszok voltunk, hogy egy csaj miatt oda-vissza úgy megharagodtunk egymásra.) :|

   Nos, kedves polgártársak, ez lett volna az első felvonás, holnap jövünk az első öttel, amiben túlteng a hip-hop. De ki lesz az első? A kimondhatatlan nevű néger Mikulás? A sápadtarcú skót? Esetleg valamelyik ciki fehér rapper?

   Na, az MDF már megint okos volt...

   Az MDF azt javasolja, hogy nyáron is legyen egész napos iskola, így megoldható lenne a gyerekek nyári elhelyezése, és hasznosan tudnák eltölteni a tanítási szünetet; ... évről évre másfél millió gyermek szüleinek okoz problémát az, hogy nyáron milyen programmal kössék le a gyereket a szünidőben, ráadásul a nyári szünet alatt a gyerekek sokszor meghíznak és tudásukból is veszítenek.

   Megint olyanok ugatnak bele az oktatásba, akiknek fingjuk sincs az egészről (plusz: rohattpedagógusok, akik egész nyáron nem dógoznak!). Ha egy Csongrád-szintű szarkupac meg tudja oldani, hogy az utolsó tanítási nap utáni első munkanaptól kezdve augusztus közepéig ingyenes tábort tartson fenn szakképzett pedagógusokkal, ahol 60-90 gyerek van, akkor gondolom egyéb helyeken sem okozhat olyan nagy gondot a kölkök elhelyezése. Ha kinyitunk egy újságot, csak úgy potyognak kifelé a különböző táborok (nálunk jelenleg is megy: focitábor, hittan-tábor, mesetábor, meg amiről még nem tudok...).

   Plusz ott van még a cserkészet, vagy talán (horribile dictu!) a felsős gyerek akár dolgozni is elmehet nyárra. Mindegy, az MDF jobban tudja: ne legyen nyári szünet, legyen non-stop iskola. Inkább a rendelkezésünkre álló időt kellene értelmesen kitölteni, hogy ne félanalfabéta droidok kerüljenek ki az iskolákból. Fákk.

én és a zseni

   Varga Zoltán. Olimpiai bajnok, EB-bronzérmes, 4xes magyar bajnok, VVK-Kupa győztes, a '60-as-'70-es évek zseniális játékosa. A mai fiatalok szerintem nem nagyon vágják, hogy ki ő, csak a Messi meg a CéRonaldo a sztár, a régi idők fociját nem értik.

   Mellékszál: nem is nagyon értem, hogy hogyan lehet valaki úgy focista, a játék imádója, hogy nem ismeri az elődeit, a korábbi korszakos zseniket, főleg, ha magyar az illető.

   Szóval az úr Varga Zoltán, a korábbi Fradi játékos és -edző, aki '68-ban dobbantott az Olimpiáról (ezért halálra ítélték itthon), majd külföldön játszott a Herthában, a Dortmundban, az Aberdeenben és az Ajaxban is. Jelenleg a gyulai Grosics Gyula Labdarúgó Akadémián dolgozik szakmai igazgatóként, és azért járt Csongrádon, hogy fiatal tehetségeket figyeljen meg, ugyanis megint nálunk rendezték meg a Kárpát-medencei Összmagyar Bajnokság selejtezőit (talán... nem biztos, hogy ez a neve). Na, én meg ekkor szólítottam le, hogy nem-e lehetne-e egy közös képet, esetleg... Ő meg tök közvetlen volt, mesélt a munkájáról, meg az utánpótlásról. Egyszóval óriási élmény volt!

   Miért? Hát ezért: banyek, ez a Groovehouse '98-ból. Most láttam a Viván az új G.h-számot, hát egy nagy nyál. Egymásra néztünk Zsanival, és szinte egyszerre mondtuk: "Emlékszel, milyen jó volt az a számuk, az első? Ha táncolsz velem..."

   Rohantam egyből a nethez, jutyúb, keresés, max hangerő. :) Rendesen beütött a nosztalgia, Zé plusz-logó, minden. :D

   Szóval óriási utat járt be az együttes, a régi jó tücctüccögésből mára csak Magyarországon eladható slájm, szegény Judyból meg (tudom, autóbaleset, meg minden...) egy szilikonszáj lett. Régebben gyönyörű volt, erre már nem is emlékeztem. Memento: 

'98

   (Kurvajó cím, mi? :)) Nos, a + az, hogy újra nyomom a napközis táborban a melót, augusztus közepéig hallgathatom, hogy "Attillabááááááááá". :) Jó móka lesz, jobban élvezem, mint tavaly.

   A -: elhagytam a fényképezőgépem, bakker. :( Nem jellemző rám, hogy elvesztem a nagy és értékes dolgokat, most mégis beütött a crach. Nem volt már egy mai darab, az igaz, de klassz kis képeket lehetett vele készíteni, és már nagyon megszerettem. :(

   Új egy darabig nem lesz, financiális mélyponton vagyok. Emlékét szívünkben őrizzük.

ápdét: Megvan az a vackeráj, valaki beletette egy szatyorba. Mondom én, hogy nem vesztek el ilyeneket. :)

   Hahó, mostantól nem szaporítom tovább a városi szmogot: Zsanival vettünk egy-egy biciklit. :)

   Nekem kábé gimis korom óta nem volt bringám, pláne a jogsi után mindenhova kocsival mentem. Ehhez képest elég nagy váltás a biciklizés, de nagyon bejön. Olcsóbb is, meg tényleg környezettudatosabb is. Nem mintha valami nagy zöld lennék, da ha már megvan az esély arra, hogy ne szarjak bele a környezetembe, akkor ennyit meg tudok tenni. Nyeregbe fel!

nincs rajta mindenki

   Véget ért ez az év is, kéremszépen. Nem minden sikerült pont úgy, mint ahogy elterveztem, de azért mondhatjuk, hogy klappolnak a dolgok. Nagyjából. Persze ezernyi csalódás ért ebben az évben, de ez benne van. Ha eleve nem bíznék bennük, akkor zárhatnám csak ki a csalódást. De bizalom nélkül meg nem lehet kapcsolat közöttünk, szóval ez sem jó.

   Igyekeztem szépen felépíteni ezt a csoportot, és bízom benne, hogy a következő szezon még jobban sikerül. Erősebb kötelék->nagyobb hűség->kevesebb csalódás. Meglátjuk, hogy mennyire működik.

Minden kölkömnek kellemes nyári szünetet és jó pihenést kívánok!