Az ám. Mint az a nagy kussolásból elég egyértelműen kiderült, a blog jelenleg hibernálva van, ugyanis épp a vizsgaidőszakot próbálom átvészelni. Amint ez sikerült, lesznek új dolgok, addig stay tuned, písz.

   Főszerepben: Demi Moore egy újabb blog.

Ráléptek a buszon a lábadra? Megint drágább a benzin? Trágársággal könnyebb nyomatékosítani? Van úgy, hogy egy szó éppen elég: napi egy bazmeg az egészséges közérzetért.

    (A fasza kis tüzijáték az indafotótól van, én ilyet nem tudok). Szóval 2009 is véget ért, és bár kegyetlenül utálom az évvégi összefoglalókat, azért én is hozzáteszem a magamét.

   2007 volt életem legjobb éve, azóta "csak" azon a szinten lebegek, azaz a jó dolgok folytatódnak. Mi is volt idén? Lassan indult az év, de aztán volt lánykérés, ami ugyan jelenleg még csak formalitás, de majd lesz ebből még valami. ;)

   Nyáron beköltöztünk egy új házba, ami nagy, színes, szagos, szépséges... meg még egy évtizedig fizethetjük a részleteit. :) Ősszel beíratkoztam egyetemre, ahol ugyan nem azt kaptam, amit vártam, de azért nem rossz ez a fagyi, csak az íze más. A munkám ugyanaz, fél évente kapok új szerződést, ami semmiképpen sem betonstabil, de legalább van. Röviden ennyi: egy biztos családi háttéren és klassz munkán alapuló boldog életet élek. Soha rosszabbat! :)

   Jövőre mit várok? Hmm... Betöltöm a harmincat (banyek...), az mindenképp érdekes lesz, ezen kívül a szokásosat: kis örömöket, nagy boldogságokat, egy élhetőbb országot. Buék mindenkinek!

   Hmm, nincs is annál jobb, mint nézni a gyönyörű havas tájat, élvezni a kandalló melegét, és közben arra gondolni, hogy odakinn száz meg száz kisgyerek esik pofára a szánkóról, és legalább ugyanennyi májerkodó sielő harap bele a hóba. :)

   Nos, annyi minden történik, közben meg semmi sem. De hogy pörögjön a biznisz, itt egy újabb remek kis blog, mert szerintem vicces választási plakátokat retusálni: voteoshop.blog.hu. Have fun! :)

   Ho-ho-ho! :) Remélem midenki jó gyerek volt, és nem virgácsot/szenet találtatok a kiccipőtökben, hanem ajándékokat! :)

   Szóval a szavazás lejárt, és hál' Istennek a Mikulás győzött 7-4-re. Miért fontos ez nekem? Mert a Mikulás bácsi eredetileg Szent Miklós myrai püspök volt, aki a legenda szerint egy szegény apán segített, aki nem tudta kiházasítani három lányát a megfelelő hozomány hiányában. Szegény apjuk már azon morfondírozott, hogy beadja a helyi kuplerájba a nagylányokat. December ötödik éjjelén azonban a jószívű Miklós püspök a házhoz lopózott, és a lányok cipellőjébe egy-egy kis zsák aranya tett, így mentve meg őket mindenféle  ájuk váró kárhozattól.

   Aztán hogy lett Mikulásból Télapó? Úgy, kéremszépen, hogy a drága jó kommunisták elbitorolták az országunkat 1948-ban, és szolgaian elkezdtek másolni a sztálini modellt, aminek szerves része volt a vallásellenesség. Így a szerzetes rendek mellett szegény Szent Miklóst is betiltották '51-ben, onnantól már csak Gyed Maroz magyar alteregója maradt, a Télapó. A sok kis gyermekvers meg azóta is őrzi ez a kort, és ha énekelni akarum valami a Mikulás bácsinak, akkor azt most is úgy kezdjük, hogy "Télapó itt van, hó a szakálla...".

bonus track: Az meg, hogy az igazi Mikulás Lappföldön lakik, az az északi, balti népek kultúrvilágából szivárgott be hozzánk a szánon járással meg a rénszarvasokkal együtt, plusz a finneknek ez mostmár nagy biznisz. A klasszik Mikulás-figura meg a pocakjával, hosszú fehér szakállával, borvirágos pirospozsgás pofijával a Coca-Cola Company ügyeskezű grafikusának köszönhető.

   Kedves barátaim, öt éve esett meg országunkkal az a szégyen, hogy ki ilyen, ki olyan ok miatt, de cserbenhagytuk határon túl élő honfitársainkat. Arcul köptük azokat, akiknek nagyszülei ugyanannak a nemzettestnek voltak tagja, mint a mi nagyszüleink. Azokat, akik egykor még csak pár faluval arréb lakó távoli rokonok, ismerősök voltak, de most már szlovákoknak, ukránoknak, szerbeknek, románoknak nevezzük őket.

   Ki kell mondanom, mert nem tudom tűrtőztetni a megvetésem: a jó kurva anyját mindenkinek, aki gyávaságból vagy nemtörődömségből nemmel szavazott, vagy egyszerűen el sem ment. De legfőképp azoknak, akik a 23 millió románnal riogattak, akik a legszegényebb, legkétségbeesettebb réteget a megélhetésénél fogva terrorizálták, így kényszerítve őket a nem-szavazatra. Mocskos hazaárulók vagytok mind, és ha van isteni igazságszolgáltatás, akkor ezért egyszer lámpavasra fogtok kerülni, veled az élen, kedves Ferenc!

   Nemsokára eljő a nagyszakállú, zsákjában minden jóval (feltéve, ha te is jó voltál! :)). De hogy szólítsuk?

   Így, a nagy semmi közepén (vagy szélén? vagy az ágán? nem, az már volt) merengve, tűnődve, lábat lógatva azon gondolkodtam, hogy mi a francról írtam tavaly, ha már idén semmiről sem tudok?

   A tavalyi november telis-tele volt mindenfélével, volt egy-két jó poszt, de mind nagyjából indokolt volt. Vagy ha nem is, volt benne valami új, vagy jó. De most mi van? Nihil? Nem sokkal nagyobb, mint tavaly, de akkor mégis termett valami gyér gyümölcs, idén meg csak a száraz ágak zörögnek zsörtölődve. :| Na, majd igyekszem összeütni valami klasszat. Addig is: a legviccesebb oldal evör.

  Itt sírok, hogy keine téma, nincs miről írni, holott csak a szememet nem szúrja ki kisvárosunk pulzáló alvilági élete?! (egy mondat/egy képzavar - csak így tovább!)

   Mi volt itt, kérem? Bombariadó, az volt. Tíz körül hívott az egyik gyerekem, hogy "bomba van a Sághyban", evakuálás, rendőrök, kutya, kutatás. Tök jó, mondom, nem tudtam, mi hiányzott - még szerencse, hogy nem dolgozom délelőtt.

   Mire negyed egy körül becsattogtam a suliba, a rend nagyjából helyre állt. A kisgatyában az esőbe küldött gyerekek felöltözhettek, a városban lődörgő kollégisták visszatértek, minden mehetett tovább. A telefonáló hülye picsa hangját rögzítették, a kérdéses fülkéből levették az ujjlenyomatokat, a rendőrök valószínűleg elkapják, mert ez az ő dolguk. Nem a kedves tanár kollégáké, hello.

   Merthogy itt van az apropos, amiért e poszt születik: mi a faszér' kell mindig, mindenkinek okoskodni, összeesküvést gyártani, rendőrebbnek lenni  rendőrnél?! Mindenkiből előugrik a Kálámbó, aminek rövid úton vádaskodás, megsértődés, összeveszés lesz a vége. Az meg a csúcs, amikor a kedves kolléganő átlényegül élő hangelemző-szoftverré: "- Ez az E*****! - Hát, tényleg olyan gyorsan beszél, mint az E*****, csak a hangja nem olyan. - Nem, ez biztos az E*****!" Nosza, hívassuk is be a tanáriba, nem gyanúsítjuk, csak kérdezünk. 14 másik lány is abba az iskolába jár, mint ő, ugyanarra mennek, de elég azt az egyet behívni. De nem gyanúsítjuk. Á, nem.

   Pont pályaválasztási nap volt nálunk, ezért elméletből nincs hiány: rivális szentesi(!) szakképző, vagy a Gimnázium csinálta, hogy kiszúrjanak velünk, rombolják az iskolánk amúgy is béka segge alatt levő hírnevét.

Robbanás nem volt, de a por nagyon sokára fog elülni.

   Tudjátok, járok egyetemre, de ez azért nem ugyanaz. Nagyon nem. A levelezés fényévekre van az igazi egyetemista/főiskolás fílingtől, élvezeti értékét tekintve szinte nulla.

   Nem is vagyunk ott, csak jövünk-megyünk, kocsiba be, kocsiból ki, órára be, óráról ki, kocsiba be, irány haza. Nem számítottam én ugyanolyan pörgésre, dehogy is, nem is vagyok csalódott emiatt. Csak szomorú, hogy olyan jó már sosem lesz, mint akkor volt. Nem szegedi polgárok vagyunk, csak látogatók. A csoporttársaim öregek (velem együtt). Nem ülünk a hátsó sorba, sőt, azért járunk órára, hogy figyeljünk. Zavar mások sutyorgása előadás közben. Botrány.

   Megváltoztunk. Felnőttünk? Ha még teljesen nem is, de már azon az úton haladunk. College funtime is over.

   Mindenkinek van egy személyes, titkos őrülete, egy klassz, különbejáratú függősége. Az enyém 1991-'92 körül kezdődött Fajkusz Gabiék c64-ese előtt.

   Kiskölyökként nem nagyon kattogtam a számítógépes játékokon, nem is nagyon ismertem őket, aztán egyszer Gábor mutatott egy játékot, amiben egy csapatot kell a Regionalligából feljuttatni egészen a Bundesligáig... ez volt az a pillanat, amikor elvesztem örökre.

   A kezdeti megfertőződés után jött a függőség elmélyítése a már PC-s Bundesliga Manager Professional-el (béempé), amit eleinte csak kereszttesómék gépén játszhattam. Persze aztán kisírtam egy csaját gépet is, amin aztán toltam a mangereket orrba-szájba: BMP, Championship Manager Italia (még Van Basten ott volt a Milanban!), és aztán végre rátaláltam a drogomra: a Championship Manager-széria (céemm) volt az igazi!

épp vesztésre állok a Dortmunddal

   Az első, amivel asszem teljesen rákattantam a focimenedzser-játékokra, a CM2 volt '95-ből. Lényegében a kilencvenes évek vége a focimanagerek különböző verziói és a genitáliáim felfedezésével teltek, ami tulajdonképpen egy win-win szituáció. Szóval évről évre jöttek ki a játékok, én meg igyekeztem mindig beszerezni az aktuális céemmet. Volt időközben egy kis elhajlás az Ultimate Soccer Manager-el, meg később a Total Club Manager-el, de aztán mindig visszatértem az igaz útra.  A valósággal néha elvékonyodott a köldökzsinór, tulajdonképpen egy elcseszett egyetemet és egy elcsesződni hagyott kapcsolatot is a veszteséglistára vehetek, bár max. 5-10%-ban volt ez a cémm hozadéka. Egyébként kapcsolatunk szépen bimbózott, amit a 2003 körüli Eidos-Sports Interactive-szakítás sem zavart meg. Ez után persze már nem céemm-eztem, hanem efemm-eztem, mert az Eidos megtartotta a nevet, az eredeti fejlesztők, a Sports Interactive, pedig Football Manager néven indított új játékot.

   Ez a játék azóta folyamatosan fejlődött - amit én persze igazi függőként fórumokon, twitteren, mindenhogy követek - és minden idők legjobb focijátéka lett. A legújabb, 2010-es verziója most, október 30-án jött ki, szóval ha hetekig nem lesznek új postok, annak ez az oka. Függök. :)

   Ezt az összegzést a végére akartam írni, de jobb itt elől, figyemeztetés gyanánt:

Ez a post silány, kurvagyenge minőségű, érdemi információkat alig tartalmaz. Csak egy újabb szuperlokális hőbörgés, de most még stílusa sincs - aki visszavarázsolná sosemvolt írói képességeimet, az kommentben jelentkezzen "kétségbeesett ujjkoptató" jeligére. tenkjúinedvensz

   Teljes erőből kitört az őszi szünet - nagyon ideje volt már! Nem is tudom, a tanárok vagy a diákok várják jobban a szüneteket, nyilván ezt iskolája is válogatja. Én mindenesetre pezsgőbontással ünnepeltem, hogy egy hétig pihi van.

   Nem is a gyerekekkel van a legnagyobb bibi, inkább a kedves kollégák nehezítik meg az életet. Egyik legkedvesebb volt tanítványom mesélte szintén tanár apjáról, hogy gyakorlatilag alkoholista lett. Az idegesítő, neveletlen, kibírhatatlan gyerekek miatt? Fenét: a mindig alávágó, keresztbe tevő kollégák miatt. Na, ez az, ami nagyon szomorú.

   Nálunk nem olyan vészes a helyzet, pozíciómból kiindulva a többséggel alig van kontaktusom, ők délelőtt tartják az óráikat, én délután vagyok a gyerekekkel. Az igazgató tagintézmény-vezető ránézésre utál, bár, ahogy hallottam, ő majdnem mindenkit utál, ezért ez nem hat meg különösebben.
   A közvetlen főnököm logisztikailag elég gyenge, ha valamit meg kell szervezni, abból néha káosz lesz. Amikor kér parancsol valamit, akkor néha olyan érthetetlenül fogalmaz, hogy sejtelmem sincs, hogy mit akar.
   K. tanár úr egy nagy gyerek, amivel könnyű együtt élni, bár néha hajmeresztő éretlenségeket csinál (ne vigyünk be piát a koleszbe, ne igyunk együtt gyerekekkel, stb. ...).
   I. tanárnő a főnökünk helyett a főnökünk, mindig mindent jobban tud, mindenhez hozzászól. Mert ugye aki a tagintézmény-vezető rokona, annak mindent lehet.
   T. tanár urat a személyes ellenségemnek tekintem, kezdve onnan, hogy a szalagavató után legojozott. Kirekesztünk, kirekesztgetünk, he? Ő mondjuk már alkesz, szóval a szavára nem sokat adok, de akkor is kapja be.

   A többiek szerencsére korrekt, életvidám emberek, akikkel szívesen vagyok egy társaságban, velük jobban is szeretek dolgozni. Triviális: jófej kollégák -> jobb munkahely. Jótanács: ha seggfejek vagytok, akkor kurvagyorsan normálisodjatok meg, mert valaki biztos bele fog köpni a túrótokba. :)
 

   Tehát gólyabál, második nekifutás. A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy sokkal jobban sikerült, mint a tavalyi: a csapat is gördülékenyebben dolgozott a kezem alá, nekem is jobban ment a műsorvezetés, meg valahogy az idei gólyák is viccesebbek voltak a tavalyiaknál. :)

   A feladatok egyértelműen jobbak voltak, szóval úgy érzem, hogy rendesen kitettünk magunkért. Ötös! alá! :)

   Hello evribádi! Fontos dolgot továbbítok (és szerencsére nem az iwiw-üzenőfalon). Tehát:

„Kedves Mindenki!

A szakdolgozatomhoz keresek 18. életévüket betöltött résztvevőket. Blogokkal kapcsolatos szokásokkal (írás, olvasás, hozzászólás) foglalkozó, leíró-feltáró jellegű vizsgálatot végzek. Bloggerekkel, blogokat csak olvasókkal, illetve, a blogokba csak hozzászólást írókkal kapcsoltban, az adatok alapján esetlegesen előforduló, mintázatokat keresek. De az elsődleges cél, csupán annyi, hogy kicsit összetettebb képet kapjak arról, kik, miért, hogyan írnak, és / vagy olvasnak blogokat.
Az adatgyűjtés online történik, kb. 20 percet vesz igénybe, egy rövid adatlap kitöltéséből, néhány szöveges kérdés megválaszolásából, és 3 kérdőív kitöltéséből áll. 
Ha érdekelnek a részletek, írj a következő címre:
orsolya.karpati<kukac>yahoo.com


Üdv:
Kárpáti Orsolya”

   Akinek van kedve/ideje, az segítsen, legyen olyan kedves.

   Nem igazán jut más párhuzam az eszembe, a szerelem valóban olyan, mint a hullámvasút; elsősorban nem a fent-és-lentek  váltakozása, hanem inkább az egész struktúrája miatt (ami egyébként ebből a blogból is kiolvasható).

   Szóval elindul az egész, ha felszállunk a hullámvasútra, akkor elhagyjuk az átlagos emberi boldogság-szintet, és az emelkedés még csak ezután jön! Szárnyalás, az ég felé törünk, őrült sikoltozás, a boldogság mindent betölt, zenit. És kész: a csúcspontnál nem lehet feljebb jutni, onnan már csak lefelé van. Siklás szépen, egyenletesen, nyugodt tempóban a hullámvasút vége felé, ami megállíthatatlanul el is érkezik. Mert minden szerelem véget ér egyszer. Hogy két hónap, három év, vagy négy évtized alatt fut a végéig a kicsi kocsi, az csak azokon múlik, akik benne ülnek. Lehet, hogy az egésznek csak az élet vége vet véget.

   Kell, hogy újra meg újra apró emelkedőket éljünk meg, hogy úgy érezzük, a mi hullámvasútunk sosem ér véget, a végtelen felé fut. Fontos, hogy megjegyezzük: mégha nem is a csúcson sikítunk eszeveszett izgalomban, mi akkor is fenn ülünk a hullámon, együtt, boldogan; méterekkel a boldolgatlan emberek feje felett.

   Halló, halló, ez itten kérem csak egy pre-post (prépost, höhö)! Csütörtökön, pár órával azután, hogy a laptopom átadta magát a Nagy Kék Örökkévalóságnak, megtartottuk az idei kolis gólyabálat. Állatságok sora, klasszis műsorvezetés (én), mókás feladatok, méz és liszt mindenfelé.

   Röviden így lehetne összegezni, hosszabban meg nem is akarok, mert készült rengeteg fénykép, sőt film is az estéről, úgyhogy ha ezekhez hozzájutok, akkor rögvest publikálom is. Ez valószínűleg jövő héten következik be, mivel már a tiptop is gyógyult, valamint én is ép eszem bitrokában vagyok/leszek. Addig is ciao. Tutto solo, forigioco!

Ja, nagy tanulság: torrentről zenét sohasesosetöbbet!

   A pénteki és hétfői semmittevésnek hála sikerült végre összeválogatnom kedvenc Kispál és a Borz-számaimat. Ez itt a top akármennyi, véletlenszerű sorrendben. Ezek már annyira jók, hogy nem lehet őket sorbarakni. Különösen meghatározó volt számomra a '97-es Happy Borzday, szinte minden számát imádom, illetve van olyan, aminek csak a hepiborzdéjes koncertverzióját szeretem.

Forradalmár
Szőkített nő
Lefekszem a hóba
Húsrágó hídverő
Autók a tenger felé
Halszív
Bujtogató
Levesek porból
Tingli-tangli
Bársonyfüggöny
Ágy, asztal, tévé
Zsákmányállat
Volume
Egy az egybe (csak maga)
A honi csillagászat fejlődése
Hello
Presszó rock
Meghatás
Űrrock
Emese
Gézengúz
Disznók tánca
Pistike (a Malév-gépen)
Kinn állok a ház előtt
Szívrablás
Ha ez a vég
Még egyszer
Hang és fény
Mire megtanultam
Nem fáj!
Csiga

    Mára vége, semmi link, semmi video, úgyis az összes fenn van valami megosztón így, vagy úgy. Kispál forevör! (Szeretted, gyűlölted, kimaradt valami? Kommentben tessék panaszkodni.)

   Na, kérem, ez igen jól esett, így kora reggel: "A jó egoblog mindig menő" - a SOULREBOOT dícsért emígyen, és ez klassz érzés. :) köszi

   Közeleg a vég, meg a Patás Ördög! Mi lesz velünk, Magyarország?! Oda a pártsemleges, kiegyensúlyozott tájékoztatás! Először megszűntetik a Napkeltét, azt a végtelenül színvonalas, korrekt, alákérdezéstől mentes, friss reggeli műsort, aztán meg mivel sokkolnak minket?! Elküldik Máté Krisztát és Bárdos Andrást a TV2-től! Ne máááár!!!

   Ki fog ezután minket informálni, hírekkel ellátni, minden kommentár nélkül tájékoztatni?! Óh, mivé lesz így a független sajtó?! Esküszöm, a sírás fojtogat... Hiányozni fognak, annyi szent. Azok a felejthetetlen kalandok, a kubai nyaralás meg a bécsi Tina Turner koncert Fletóékkal... Ki mástól is számíthatnánk korrekt, kommentár-mentes, pártpolitikailag semleges tájékoztatást, mint az ex-miniszterelnök és főállású elkúró, Gyurcsány Ferenc spanjától?!

   Szóval a TV2 helyezkedik szépen, ez már a Debrecen-Levszki meccs utáni Viktor-benyalásban meglátszott, ami még nekem, egy narancs-fannak is túlzás. Mindegy, az a lényeg, hogy tűnjenek el szépen sorban a sűllyesztőben ezek a vállalhatatlanul gáz arcok, Verebes, Lakat T., Gyárfás(!), Bárdos, Máté Kriszta... Ég veletek!

ápdét: idevág: "TV2 és RTL: nálunk senkit se' érdekel" 

   Annyit gondolkodtam azon, hogy mivel is üthetném el a legborzasztóbb napot, a szerdát, hogy erre jutottam. Zseniális. Szóval, szerintetek melyik a legnyomasztóbb, legreménytelenebb, legpunnyadtabb, bárcsak-vége-lenne-már nap? (Mondom, hogy a szerda!)

ápdét: a szavazás lejárt, a hét legszarabb napja mától hivatalosan a hétfő (na, ma is az van, irónikus). Mindenkinek köszönöm, aki szavazott, magamnak pláne, aki kétszer is. :) Szóval óvakodjatok a hétfőtől! (De azért kicsit a szerdától is, a kedvemért.)

   A nagy alkotói válságban elfeledkeztem erről a jó kis elfekvő anyagról, amit még nyáron rajzoltam. A kép címe: F. K. nevű kisfiú Darth Vader maszkban. Tipikusan illeszkedik a modern képzőművészet áh, ilyet én is tudok csinálni-vonalába. Azon is gondolkodtam, hogy újraalkotom fényképekből - ha majd unatkozom eléggé, akkor majd azt is felteszem ide, úgy kell nektek. :)

   Őőő, hello. Van ez az izé, a twitter; lényegében azért regisztráltam, hogy kövessem Miles Jacobsont, a Sports Interactive fejlesztési igazgatóját(?), vagy nem is tudom, hogy mi a pozíciója. Az a lényeg, hogy ő tartja főképp a kontaktot a nagyvilággal  a Football Manager 2010 ügyében. (Ha ebből a bekezdésből az jön le, hogy bizonyos fokig megszállott vagyok, és függésbe kerültem tizenakárhány évesen egy számítógépes játékkal, ami azóta nem ereszt, akkor bizony jó nyomon jár a nyájas olvasó.)

   Szóval, regisztráltam, nesztek: így twittelek én. Sok értelme nincs, lényegében olyan, mintha egy nemlétező ismerősömnek küldenék smseket, amiket soha senki sem olvas el. De ha nagyon perverzkedni akartok, akkor kukkoljatok nyugodtan. :)

   Üdv! A hétvégén kipróbáltam a sertésinfluenzát, vagy a simát, nem is tudom, mindenesetre kurvalázas voltam. Mondjuk annyi beteg gyerek között voltam, hogy az lepett volna meg, ha semmi bajom sem lesz. De lett. Mindegy, az a lényeg, hogy ez is megvolt, én meg élek.

   A post célja ezzel lényegében ki is merült, tulajdonképpen csak életjelet akartam adni magamról. Minden jót, kerüljétek a tüsszögő disznókat.

   Van-e szerintetek olyan szentesi nőgyógyász hölgy, aki tizenötezerért otthon csinál abortuszt, bármiféle szülői beleegyezés nélkül is, feketén?! o_O