December ötödike

2009.12.05. 10:36

Dr. Wilbur Swain: népszav   Kedves barátaim, öt éve esett meg országunkkal az a szégyen, hogy ki ilyen, ki olyan ok miatt, de cserbenhagytuk határon túl élő honfitársainkat. Arcul köptük azokat, akiknek nagyszülei ugyanannak a nemzettestnek voltak tagja, mint a mi nagyszüleink. Azokat, akik egykor még csak pár faluval arréb lakó távoli rokonok, ismerősök voltak, de most már szlovákoknak, ukránoknak, szerbeknek, románoknak nevezzük őket.

   Ki kell mondanom, mert nem tudom tűrtőztetni a megvetésem: a jó kurva anyját mindenkinek, aki gyávaságból vagy nemtörődömségből nemmel szavazott, vagy egyszerűen el sem ment. De legfőképp azoknak, akik a 23 millió románnal riogattak, akik a legszegényebb, legkétségbeesettebb réteget a megélhetésénél fogva terrorizálták, így kényszerítve őket a nem-szavazatra. Mocskos hazaárulók vagytok mind, és ha van isteni igazságszolgáltatás, akkor ezért egyszer lámpavasra fogtok kerülni, veled az élen, kedves Ferenc!

A bejegyzés trackback címe:

https://senkisemolvassa.blog.hu/api/trackback/id/tr931575458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Biztonságos Pista 2009.12.05. 11:11:10

aki a kettős állampolgárság ellen szavazott az egy nemzetáruló kretén

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2009.12.05. 16:16:47

Nekem a "legviccesebb" az volt az egészben, amikor 3 nappal az eredmény után már ment a jaj-de-sajnáljuk, de-rohadtul-lelkiismeret-furdalásunk-van az összes gennyes komcsibérenc csatornán, napló, fókusz, égharagja, mindenhonnan ez szólt. És érdekes módon mindenki, aki a témáról beszélt, mindegy, hogy tévében vagy egy sör mellett a haverjaival, így kezdte: "én ugyan igennel szavaztam..." Hát anyád. Senki nem merte bevallani, hogy egy sunyi rohadék volt.

Ha nem baj, hozzátennék még egy csoportot az anyázás tárgyához azok mellé, akik nemmel szavaztak: azokat, akik arra sem vették a fáradságot, hogy felemeljék a hájas feneküket a tévé elől vasárnap délután, és a panel nyócadik emeletéről ebéd után leslattyogjanak az óvodáig ikszelni. Legalább akkora szégyen, mint nemmel voksolni. Szerintem.

dr. Wilbur Swain 2009.12.05. 19:21:28

@unknown_blogger: "vagy egyszerűen el sem ment." - benne van az, csak nem domborítottam ki eléggé
természetesen nekik is jár a szemrehányás :|

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2009.12.05. 21:12:16

@dr. Wilbur Swain: bocs, elsiklottam fölötte. Szövegértés: kettes alá, helyremehetsz. :)

2009.12.07. 07:22:23

Ma reggel ilyen "éremkétoldala" hangulatom van. :)
Kezdjük az elején (ami a vége):

- Kedves Ferencünkön kívül más pártok is ellenezték a kettős állampolgárságot. És csak akkor álltak mellé, amikor hasznot vártak belőle. Hogy mást ne említsek, ihun van a Fidesz egyik szösszenete 2001-ből a saját státustörvényük magyarázatából:

"A törvény, csakúgy mint a magyar jog egésze, elismeri a szomszédos államok területi integritását, semmilyen módon nem ismeri viszont el a területi revízió gondolatát és a kettős állampolgárság fogalmát."

Tehát 2001-ben, mikor a Fidesz kormányon volt, nem ismerte el a kettős állampolgárság fogalmát sem. Ez szerintem elég egyértelmű.
Egyébként meg Viktorék mikor kormányon voltak, nyugodtan megszavazhatták volna (vagy legalábbis szavazásra bocsájthatták volna) a már akkor felmerült kettős állampolgárság kérdését - mindenféle népszavazás és egyebek nélkül is. Persze nekik sem volt ez érdekük, így csak akkor rángatóztak ezen, mikor hasznot reméltek belőle.

Mielőtt valaki félreérti, a szavazás nem arról szólt, hogy kettős állampolgárságot kapjon-e valaki, hanem arról, hogy ezt az Országgyűlés megszavazza-e! Itt van az eredeti kérdés - ami szerintem már eleve olyan, amit egy átlag magyar véletlenül sem ért (túl hosszú szegény fejének, a LXII. törvényről meg aztán tényleg halovány fingja nincs :)):

"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"

Tehát Viktorék - a nagy mellénnyel előadott üres szavak ellenére - legalább annyira felelősek, mint Ferenc a másik oldalról. Ezért - hogy ne essünk a kettős mérce sűrűn szőtt hálójába - szerintem mondhatnál egy "kurvaanyádat"-ot Viktor felé is, ha lehet. Úgy lenne fair. Köszi. ;)

- Másik dolog, hogy - akárhogy is nézzük - a szavazati joggal rendelkezők közel kétharmada nem ment el szavazni. Ezért most jól lekurvaanyáztátok meg lehazaárulóztátok Magyarország lakosságának tetemes részét. Szép volt! :)

- A harmadik meg az, hogy - ha tetszik, ha nem - bizony nem csak előnyt jelentett volna a kettős állampolgárság. Ráadásul ha figyelembe vesszük, hogy a szavazás esetleges pozitív állása esetén erről törvényt az Mszp-Fidesz-Kdnp-Szdsz csapat hoz, én személy szerint kifejezetten üdvös és szerencsés dolognak tartom, hogy nem lett megszavazva. A külhoni magyarok kibírnak még pár évet anélkül, és esetleg megvárják a következő népszavazást, amikor egy ilyen döntést esetleg majd olyan Országgyűlés fog megtárgyalni, amelyik foglalkozik is velük érdemben.
Egyéb hátrányait ennek a kettős állampolgárságnak nem feszegetném túlzottan, pedig van bőven - kezdve a nem kismértékű költségen, az esetleges bliccelőkön át, sok egyéb dologig.

- Végezetül meg csak annyit, hogy én sem mentem el szavazni akkor. Oka pedig a fent említett dolog volt.
De lassan rájövök, hogy igazából még magyar sem vagyok, sok millió, magyar állampolgársággal rendelkező honfitársamhoz hasonlóan. :)

Ui.: Szerintetek az Unió mi a lóf.szért van? Unión belül bárki vállalhat bárhol munkát. Románia, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia uniós tag. Horvátország hamarosan az lesz. Egyedül Ukrajna és Szerbia esetén okozhat ez gondot, de ezen irányokban először sok más egyéb lépést kellene topognunk, mintsem fejest ugrani az ismeretlen szakadékba. Ukrajnában pl. nem csak a magyarok élnek sz.rul. És figyelembe véve az ottani - még a miénknél is kifinomultabb és fejlettebb - korrupciót (tudom, hihetetlen, de igaz), fene tudja, hogy hányan szereznének a nem magyarok közül kettős állampolgárságot. És ezen emberek azzal a lendülettel megkapnák az Uniós állampolgárságot is, ami nyilván egy olyan vándorlási hullámot indítana el abból az irányból, mint anno mi produkáltunk a Honfoglaláskor. Ennek hosszú távon mi csak kárát látnánk, és a külhoniak sem látnának sok előnyt belőle.

Mint említettem is: az éremnek két oldala van mindig. Mindenesetre azért köszönöm mind a kultúrált kurvaanyázást, mind pedig a hazaárulózást. Komolyan jól esett. ;)

dr. Wilbur Swain 2009.12.07. 08:36:25

@csíz: hmm, ha Unió, akkor Sólyom Lászlót miért nem engedik be Szlovákiába? Malina Hedvig megverte magát? temerini magyar gyerekekkel mi történt? szóval az Unióval takarózni gyenge érv, pláne, hogy nem a munkavállalásról szólt a népszav.
de ha a 23milliórománozásra azt tudod mondani, hogy oké, korrekt érv, akkor szerintem itt bajok vannak

2009.12.07. 15:33:51

@dr. Wilbur Swain: Nem szeretném, ha személyeskedésbe fordulna a beszélgetés. Annyit nem ér az egész.
Sehol nem írtam, hogy a 23 millió románozás korrekt lett volna. Csak kifejtettem, hogy az éremnek két oldala van, nem csak egy. Érdemes mindkettőt megsasolni, mert úgy kap az ember teljes képet. Szerintem ez volt a mondandóm lényege. Nem több, nem kevesebb.

dr. Wilbur Swain 2009.12.07. 20:20:58

@csíz: dehogy személyeskedünk :)
idézek a Reakcióról: civilkontrol 2009.12.07 18:23:06
@jotunder: Hadd vázoljam a helyzetet más szemszögből. Egyszer csak azon kapod magad, hogy erőszakkal kizárnak a hazádból.
Ha szerencsésebb vagy, eldöntheted, hogy elhagyod a helyet ahol egész életedben éltél, ott hagysz mindent és rohansz az "állampolgárságod" után, vagy ott maradsz ahova tartozol, örök céltáblaként, másodrendű polgárként, megtűrtként.
Hosszú évtizedekig szenvedsz, tűrsz, mivel nincs választásod, majd eljön a pillanat, mikor ha mindent nem is, de egy falatnyit visszakaphatnál abból, ami mindig is a Tiéd volt. Erre jön egy (nem használok jelzőket, de nagyon nehéz) gyurcsány és ellened hergeli azokat az embereket akiket egész életedben hiányoltál! Akiket honfitársaidnak mondtál. És ezt az icipici jóvátételt a hergelésnek köszönhetően végül a saját néped vonja meg tőled!
Szerinted ez milyen érzés lehet bazdmeg???
Ki a faszt érdekel, hogy kerül-e többe, hova férünk el, meg a többi nüansznyi logosztikai kérdés? Nem mintha tódultak volna ha megkapják, de ha tódultak volna sem szabadott volna hogy bárki is a pillanatnyi kellemetlenség alapján mérlegeljen! Ezek az emberek elvesztettek mindent, kiálltak számtalan megpróbáltatást, végül a saját népük is szembeköpte őket egy legalja ember miatt!

2009.12.07. 22:32:51

@dr. Wilbur Swain:
Tudod, ez az ami nekem nem megy. Hiányzik belőlem az ilyentén indulat. ;)
Engem logikával és észérvekkel lehet meggyőzni. Mások érzelmei nem érdekelnek, a magamén meg tudok uralkodni.

Nekem sem tetszik a határon túliak helyzete. Mégsem fordul meg a fejemben soha az, hogy indulattól hajtva hozzak döntést velük kapcsolatban. Az érzelem bennem is ott van, én sem akarom kisemmizni a határon túliakat. De eddig tartott az érzelem nálam. És onnantól a már hideg logika kezdődik.

Az érzelem a célt jelöli ki. Eddig tart a dolga. A "hogyan" már a számító logika feladata. A "miként" megoldásában már semmi keresnivalója az érzelmeknek és az indulatoknak. Azok csak bajt okoznának, és értelmetlen cselekedetekre sarkallnak. Többet ártanak, mint használnak.

Ha a célunk az, hogy a határon túliakat is segítsük, annak a módja nem az, hogy eszetlen módon tegyünk értük, csak azért, mert azzal megnyugtatjuk az indulatunkat. Sokkal inkább az a módja, hogy leküzdöd a hátráltató indulatot, és csak a végső célt (a legbelső érzelmet) nézed, és annak érdekében cselekszel. Ha a pillanatnyi csip-csup dolgokkal foglalkozol mindig, és jobbra-balra eltérsz a fő iránytól (hátráltatva ezzel a haladásodat), akkor soha nem fogod elérni a legfőbb kitűzött célodat.

(No, nesze egy kis filozófia, a la MAGUS. ;) )

Gyurcsánynak talán a célja azonos azzal ami a Tiéd, vagy az enyém. (Meg az is lehet, hogy nem.)
Csak lehet, hogy ő többet tud a dolgok hátteréről, és - ugyan látszólag ellene tett bizonyos dolgoknak - talán idővel megértjük, mit is akart. Most Te annyit tudsz, hogy a romános dologgal nyomult. Miért tette?Lehet, hogy eladja az országot. És az is lehet, hogy csak messzebbre látott, és hosszabb távon gondolkodott. Nem tudhatod - azt csak ő tudja.
Megjegyzem, hogy én sem tudom, mi is a célja. :) De egy-egy komolyabb döntés nem feltétlen csak rövid távon fogja igazán kifejteni a hatását.

dr. Wilbur Swain 2009.12.08. 06:49:29

@csíz: az emberek nem számok, nem lehet minden esetben pusztán racionális alapon dönteni
az meg, hogy Fletó egy jövőbe látó zseni lenne, az egy kicsit erős - inkább azt mondanám, hogy egy küldetéstudatos őrült :)

2009.12.08. 13:17:55

@dr. Wilbur Swain: Én igyekszem racionálisan dönteni, a logika alapján. Ezért igen ritka az, hogy később megbánjam.

De nem is az érzelemmel van baj. Az van mindenkiben. Szükséges, mert életünk céljait csak az tudja meghatározni.
A gond akkor van, ha az érzelmeiden nem tudsz uralkodni, és befolyásolják a cél eléréséhez szükséges tevékenységet. Mint a példában is.

Akarunk tenni a határon túli magyarokért. Ebben megegyezünk. Tehát az érzelmeink azonosak.
A különbség csak annyi, hogy ezen cél érdekében én a döntésemet logikai úton hozom meg. Sokan viszont nem gondolkodnak, helyette az indulataikra támaszkodnak.

(Látod? Mégiscsak igazam volt. Nincs szinte semmi különbség az ókori és a mai ember között. Mindkettő az indulataira támaszkodik a döntés meghozatalakor. ;) Sok évezrednek kell még eltelnie, mire az emberek többsége képes lesz akárcsak a saját érzelmein uralkodni.)

Ferencünk nem feltétlen zseni - bár én azt mondom, hogy nagyon okos ember. Az viszont tény, hogy sokkal többet tud egy-egy helyzet körülményeiről, mint Te, én, vagy bárki más az átlagemberek közül. Ezért egyértelmű, hogy mindenképpen jobb döntést tud hozni, akár a népszavazás esetében is, mint pl. mi, vagy mások. Egyszerűen számára sokkal több információ adott, amit figyelembe vehet.
Abban viszont egyetértek, hogy a csávónak küldetéstudata van. Illetve volt, amíg ki nem csinálták a saját pártján belül.
(Elgondolkodtál Te már azon, hogy az őszödi beszéd hogyan kerülhetett ki egy zárt pártgyűlésről?)

dr. Wilbur Swain 2009.12.08. 13:34:13

@csíz: Feri biztos sokat tud, erről remélem jövőre majd a bíróságon tesz tanúbizonyságot :)
okosnak nem nevezném, inkább dörzsöltnek (meg gátlástalannak is, de ez most nem téma) plusz még óriási manipulátornak is
persze hogy őt is "eltették láb alól", mert túl sokat machinált - életre hívták, hogy győzze le az Orbándémont, csak ezután nem tudták kordában tartani

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2009.12.08. 15:11:45

@csíz: azt megmondanád, hogy ha te "hideg logikával" hozod meg a döntéseidet, akkor abba miért nem fér bele a határon túliak kettős állampolgársága? Tehát, hogy akkor e megoldás helyett mit tartasz megfelelőnek?

2009.12.09. 09:52:50

@dr. Wilbur Swain: Megsúgom Neked, hogy Feri nem fog bíróságra menni. Egyrészt mert azon információk miatt, amit tudunk róla, nincs miért oda mennie. Másrészt meg ha ő odakerül, akkor Orbán testvér is megy vele - talán egy cellába. ;)
A másik részével egyetértek; talán csak annyiban nem, hogy ne lenne okos. Dörzsölt, ez tény. De ehhez ész kell.
És valóban ezért tették el láb alól. De szerintem nem egyre gondolunk. Te arra gondolsz, hogy Ferencünk azért lett félreállítva, mert egyeduralmat akart meg hasonlók. Ez lehetséges ugyan, de szerintem valószínűtlen. Ő is tisztában van az erőviszonyokkal, és dörzsölt emberként nem fogja az oroszlán bajszát ráncigálni.

Helyette inkább valami más valósulhatott meg szerintem. Valami olyasmi, hogy az Mszpnek szüksége volt Orbán ellen egy jó vezetőre, akire hallgatnak az emberek. Ő volt Feri. Megnyerték 2006-ban a választást. Feri már előtte is nyavajgott, hogy nem lesz az úgy jó, ahogy van, tenni kell valamit (ez az általad már említett küldetéstudat ugye :D). De - gondolom - akkor még elhallgattatták, hogy "Figyelj Ferenc! Most még nem erősködünk, nem változtatgatunk, hanem majd megnyerjük a választást, és utána csinálunk is valamit. Most te csak a választásra koncentrálj!" És Feri 2006 előtt a választásra koncentrált. Gondolom elhitte a mesét, hogy 2006 után azok, akik hatalomra juttatták, tényleg mögötte maradnak. Nem jött be neki. A háttérben lévő elitnek nem volt érdeke a radikális változás, amit Feri akart. Ők nagyban tettek az ilyen dolgokra. és mivel 2006 után Ferenc egyre erősebben akart valamit tenni, ezért sokak érdekét sértette a párton belül. Ha jól megfigyeled, az Mszpnek a párton belül 3 része van. Egy régi, idejétmúlt, szinte soha fel nem szólaló része. Ezek az "öregek". Van egy másik, akik így-úgy bekerültek, de ők nem jelentősek. Az öregek megfogják őket, és irányítják könnyen. A harmadik pedig egy változtatni akaró csoport, amelyikbe Feri is tartozik/tartozott. Ezek kevesen voltak, és gyengék. De elhitték (legalábbis hősünk elhitte), hogy az Mszp egységes, és többségében mögötte áll.
A pártnak nem volt érdeke egy belső széthúzás. De változást sem akartak, mert az sokak érdekével ütközött volna, főleg a nagy emberek közül. Ezért valahogy Ferit ki kellett onnan lökni.
Gondolom az őszödi beszéd előtt is lehetett pár hasonló "kifakadó igazmondás" Gyurcsány részéről. És gondolom egyesek ezt felvették, majd a kellő pillanatban lejátszották a megfelelő helyen. És Feri népszerűsége egyből mélypontra süllyedt.

Persze alátámasztani ezt nem tudom. De akárhogy is nézem, nekem ez tűnik a leglogikusabbnak. Egy zártkörű pártrendezvényről ilyen adat, ilyen információ nem kerül ki a nagyvilág elé csak úgy. Ha meg valaki a bentiek közül mégis kicsempészi, az már aznap elkezdheti ásogatni a sírját, meg faragtatni a sírkövét.

Én megmondom őszintén, utálom az Mszpt is. Egyetlen embert tartottam normálisnak ott, az pedig Gyurcsány volt. Persze volt neki is jó pár olyan döntése, amivel nem értettem egyet. Mint ahogy most is inkább a Jobbik felé húzok, de ott is van sok dolog, ami nekem nem jön be (pl. ideológiai-vallási kérdések). De Gyurcsánynak nem csak aktuális, hipp-hopp összerakott dolgai voltak, hanem kész, komplett, távlati tervei. Nem voltak tökéletesek a tervek, de egyedül az övé volt az, ami nem csak rövid távra gondolt.
Ha az őszödi beszéd nem kerül ki, meg az Mszp Ferencünk mögé áll teljes mellszélességgel, akkor jövő évben nem azon gondolkodnék, hogy kire is szavazzak az Fidesz 2/3-os többségének elkerülése érdekében, hanem arra, hogy ugyanezt az Mszp esetében hogyan kerüljük el. :)

2009.12.09. 09:54:06

@unknown_blogger: Egyetlen szóval sem mondtam, hogy ne férne bele a kettős állampolgárság. De nem írom le megint, mert kezd fáradni a kezem. Inkább olvasd vissza, az könnyebb, minthogy lekörmöljem még egyszer ugyanazt.

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2009.12.09. 19:43:27

@csíz: nem, így valóban nem mondtad, de azt igen, hogy emiatt ilyen és olyan negatív dolgokra lehetne számítani. Mindegy, ez már az a szint, amit nem lehet a kommentek keretei között megbeszélni. Majd egyszer máshol. :-)

Avatar 2009.12.15. 12:47:07

Kedves Posztoló!

A jó kurva anyádat neked és a hozzád hasonlóan hőbörgő faszoknak. A népszavazáson a 8 millió szavazásra jogosultból csupán 1,5 millióan szavaztak igennel, szűk 100ezerrel volt kevesebb a nem, és 5 millióan nem szavaztak. Szóval 6,5 millió magyarnak kurvaanyázol, hazaárulózol és kívánod az akasztását. (Ami több, mint a teljes határontúli magyarság, amiért annyira oda vagy.)
Nézz magadba te elmebeteg!

dr. Wilbur Swain 2009.12.15. 13:16:43

@Avatar: először is köszi
kissé félrecsúszott a szövegértelmezés, hiszen nem mindenkinek kívánok lámpavasat, hanem csak "azoknak, akik a 23 millió románnal riogattak, akik a legszegényebb, legkétségbeesettebb réteget a megélhetésénél fogva terrorizálták, így kényszerítve őket a nem-szavazatra."
fuss neki mégegyszer

Avatar 2009.12.15. 13:33:24

@dr. Wilbur Swain: Talán a "Mocskos hazaárulók vagytok mind" vezethetett félre, mivel nem egyértelmű, hogy a "mind"-be csak a "legfőképp"-eseket érted, vagy visszautalsz a korábbiakban anyázottakra is.
Talán ha egyértelműen fogalmaznál, nem lenne gond helyesen értelmezni.

dr. Wilbur Swain 2009.12.15. 17:53:32

@Avatar: dobálhatjuk ezt oda-vissza :)
szerintem a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy legfőbb hibásként - lámpavasra valóként - a baloldalt jelöltem meg (Ferenccel az élen)
nem pedig az átlagembert, akit bezsaroltak, megfélemlítettek ("23 millió román")

Avatar 2009.12.16. 15:48:56

@dr. Wilbur Swain: Mint az én esetemből látható, nem egyértelmű.
Mellesleg elég hülyén hangzik az is, hogy Gyurcsányék "kényszerítették" az embereket a "nem" szavazatra.

"Azokat, akik egykor még csak pár faluval arréb lakó távoli rokonok, ismerősök voltak, de most már szlovákoknak, ukránoknak, szerbeknek, románoknak nevezzük őket."
Meg ez is hülyeség. Persze, ha Te most már szlovákoknak, ukránoknak, szerbeknek, románoknak nevezed őket, az a Te dolgod, de számomra ugyanolyan határon túli magyarok, mint a szavazás előtt. Van aki képes felfogni, hogy mi a különbség a "magyar állampolgár" és a "magyar nemzetiségű" kifejezések között, van aki nem... Utóbbiakat sajnálom, azokkal együtt, akiknek papírra (pl. magyar igazolvány) van szükségük ahhoz, hogy magyarnak érezzék magukat.

dr. Wilbur Swain 2009.12.16. 16:36:18

@Avatar: tényleg nehéz eset vagy...
a magyar igazolvány azért kell, hogy ha esetleg magyar nemzetiségűként meg találnak verni Szerbiában, vagy Szlovákiában, akkor tartozz valahova, legyen, aki megvéd (ti. a magyar állam)
de teljesen felesleges magyaráznom, ha nem is akarod érteni
süti beállítások módosítása