Nem állom meg, hogy meg ne jegyezzem, ez a bejegyzés a kolitól kapott szolgálati mini-laptopomon, egy Asus eee-n készül. Természtesen szigorúan munkaidőn kívül. :)

   Tehát a kalandos programoknak vége, és sajna nemsokára a nyaralásnak is. Maradék időnket igyekeztük a tengerparton ellőni, egy darabig úgysem látunk ilyet. Miután ma megbeszéltük Zsanival, hogy rövidesen mindketten nekilátunk második diplománk megszerzésének, úgy gondolom, hogy lesz más helye is a pénznek. Mindegy is, élveztük a görög napot, szelet, homokot, aztán este megvettük az ajándékokat, majd becsomagoltunk.

   Másnap megreggeliztünk a hotelben, jött a busz, felraktuk a cuccainkat, és még utoljára nyakunkba kaptuk a várost.

    Beültünk egy netkávézóba, ugyebár, aztán végül is az lett volna a terv, hogy Józsinál, a hungarian tavernában ebédelünk, mert Zsani már iszonyat ki volt éhezve egy jó kis sajtos tésztára. Na, ez sajna nem jött össze, egyrészt, mert Józsinál nem volt sajtos tészta, másrészt kurvadrága hely (ehe, hát az olcsó helyekkel összehasonlítva). Tehát nem ettünk ott, de ennek ellenére ez egy zseniális üzeti ötlet. Adott egy nép, ami nem beszél nyelveket, és általában irtózik a tengeri herkentyűktők, viszont ragasztkodik a hazai ízekhez. Pacal, meg birkapörkőtt. Szóval le a kalappal Józsi előtt, az ötlete zseniális, és egyedi; a többi hely még inkább a románok-szerbek felé orientálódik.

   Mindegy is, Józsit ejtettük, jól beebédeltünk egy gyrososnál, aztán mentünk a találkozóhelyre. Fél háromkor meg is telt a busz, és start! Indulás Magyarország! Másfél óra utazás után gyanúsan ismerős lett a környék, és lám, mi történt?! Hát jessz, bazdmeg, visszaértünk Paraliába, pont oda, ahonnan elindultunk. Egy észlény nem jól jegyezte meg az időpontot, és lekéste a buszunkat. Persze még ő bazdmegelt - legfrappánsabban azonban az előtte ülő nő foglalt össze a probémát: Fogja már be a száját, azért szoptunk másfél órát, mert maga nem ismeri az órát! :D lol

   Nem téma, elindultunk megint, a lemenő nap gyér fényében húztunk a Balkán felé.

   Hazafelé a buszon megnéztük az Aviátort, amit mellesleg mindenkinek tudok ajánlani, majd a szokásosan szörnyű éjszaka után megérkeztünk Szerbia széléhez. És amikor 4:42-kor a rádiómból megszólalt valami retek magyar popribanc nyivákolása, akkor éreztem: hazaérünk.

the end

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.