Arcok a postaládából

2010.02.16. 11:30

   Megjöttek a helyi politikai erők szórólapjai, megpróbálom őket átfutni minden szimpátia vagy ellenérzés nélkül (menni fog, persze). Az mondjuk már elég jelzésértékű, hogy sem az MDF-től, sem az SZDSZ-től nem jött semmi, ezek nyilván nem léteznek itt nálunk vidéken. Sőt, egyre inkább kédelkedem, hogy országosan vannak-e még; az MDF is már csak egy bajusz meg egy kalap, meg egy meggyalázott politikai örökség.

   Lássuk akkor a műveket, kormánypárt-parlamenti párt-parlamenten kívüli párt-elven fogok haladni. Az MSZP anyaga nagyméretű, és azt a  "nagy jelölt - kicsi szöveg" koncepciót követi, amit az óriásplakátjaikon is látni. Hogy ez a zsírfejű Bedő Tamás esetében előny vagy hátrány, azt mindenki döntse el maga... Amúgy tapintásra igénytelen, nem jó kézbevenni. Érdekes, kihajtogatós stílusú; az első és második oldalon alap bemutatkozás és város- illetve térségfényezés található. Az "emberöltőnyi fejlődés"-kifejezést kibaszottul túlzónak találom. Az illusztrációkról: egy fotó a bicikliútról, meg két számítógépes grafika. Roppant hiteles. Bonus track: egy egyoldalas púderszöveg Mesterházy "szoci d'Artagnan" Attilától.

   A Fidesz anyaga meglepően jó; igényes papír, menő fotó, harmonikus színvilág. Nagy hátrány, hogy az alkesz a mentelmi jogával élő Vincze Laci bácsit indítják megint. Belül kevés szöveg: először az "Itt az idő!"-kampányt sulykolják, aztán egy rövid szöveg Laci bá'ról, oszt jónapot. Bonus track: kihajtható kis önkéntesnek jelentkezős formula, tök jó ötlet. A hátoldal a síkhülyéknek szánt "így töltsd ki a kopogtatócédulát"-mintával zárul.

   És íme az új erő, a Jobbik. Az ő anyaguk inkább egy flyerre hasonlít, az anyaga is a klasszikus szórólap-papír (van ilyen?). Látszik, hogy nem talicskával tolják alájuk a lóvét. A címlapon a Shrek-hasonmás jelölt mögé bepattintották Vona Gábort és Morvai Krisztinát is, hogy azért tudjuk már, hogy ki kivel van. Ezen kívül "A NÉP NEVÉBEN"-felkiálltással nyitni elég erős. Belül a jelölt bácsinak már nyoma sincs, lényegében kétoldalas pártpropaganda jön, a leendő képviselő az utolsó oldalon jön vissza, hogy szűk fél oldalban elmondja életét, céljait.

   Összességében az MSZP alulteljesített, hantás anyagot tettek le gyenge minőségben. A Fidesz felülmúlta önmagát, a béna óriásplakáthoz képest nagyon esztétikus anyagot hoztak össze. A Jobbik hozta a szintet, valószínűleg kis pénzből hoztak ki egy nem rossz cuccot.

A bejegyzés trackback címe:

https://senkisemolvassa.blog.hu/api/trackback/id/tr421762747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zombigyilkos 2010.02.16. 15:50:42

Mikre nem figyelsz Te...?! :)
Egyébként dícséretes, hogy felelősséggel döntő választópolgárként értékeled azon termékeket, melyet a Te érdekedben (és a Te pénzedből) létrehoztak a pártok. Nagyon jó, csak így tovább! ;))

dr. Wilbur Swain 2010.02.16. 17:59:05

@csíz: ha én lennék a törökgábor, akkor tartalmilag jobban belemásztam volna, így csak az esztétikai szempontokat vettem figyelembe

zombigyilkos 2010.02.17. 08:55:37

@dr. Wilbur Swain: Ugyan nem tudom, ki az a törökgábor, de ezek után igenis szeretnék Tőled egy-egy részletes, stilisztikai elemzést az összes szóba jöhető párt programjáról (Fidesz, Mszp, Jobbik, Mdf, Szdsz, LMP, Munkáspárt, esetleg még 3 szabadon választott). Mindegyik elemzés hozzávetőleg olyan hosszú legyen, mint maga a program +- 1 oldal, TimesNewRoman betűtípussal, 12-es betűmérettel, másfeles sorközökkel (de gondolom ezt nem kellett mondanom, mert egyértelmű). Ez a minimum, amit előadhatsz. Értsd úgy, hogy a "NÉP kívánja ezt Tőled"! ;D

Ui.: Egyébként tudtad, hogy a blogod 3-as PageRank-ú lett? ;)

dr. Wilbur Swain 2010.02.17. 14:56:26

@csíz: háppeeeersze :D NEM! tényleg nem értek hozzá, úgyhogy nem ártom bele magam (csak egy kicsit, mert ma is jött egy szórólap. piros.)
Török Gábor jófej politológus: torokgaborelemez.blog.hu/
azt tudom, hogy van olyan, hogy pagerank, a jelentését is érteni vélem, csak azt nem tudom, hogy mire jó, meg hogy a hármas mennyire vagány

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2010.02.17. 19:19:12

"Shrek-hasonmás", hát ezen beszakadtam! És tényleg! :D
Mindenesetre hozzám bizonyos pártok dobhatnak akár bársonyból készült szóróanyagot is, én nem vagyok ingadozó, ezzel max. azokat győzik meg. Sajnos azonban ők többen vannak (pl. a Jobbikos szavazók nagy része állítólag kiége(te)tt emeszpés). Na mindegy. Én majd az oktatási programokat szeretném összevetni, ha lesznek ilyenek. Jó hosszú poszt lesz (ha elkészül).

zombigyilkos 2010.02.17. 20:42:06

@dr. Wilbur Swain: Na, látod itt van ez a szép kis torokgaborelemez blog. Neki pl. 5-ös PR értéke van.
Igazából már semmit nem jelent, főleg alacsonyabb értékeknél. Magasabbnál (5-6-7 és afölött) azt jelzi, hogy egy-egy oldal mennyire erős/elismert/népszerű a Google kereső szemében.
Régen nagy dolognak számított, manapság viszont már elvesztette a fényét ez a PageRank dolog.

(Soha nem hallottam erről a jóemberről. Köszi. ;) )

dr. Wilbur Swain 2010.02.18. 07:56:18

@unknown_blogger: a Jobbikos oktatáspolitika egy szelete: senkisemolvassa.blog.hu/2010/02/06/kis_olvasnivalo_4 - komoly dolgok vannak benne
"a Jobbikos szavazók nagy része állítólag kiége(te)tt emeszpés" - ez nem állítólagos, hanem tény; főképp a vidékiek (pl. ex-csoporttársunk Sálgótárjányból)
@csíz: akkor ezzel a 3-al nem vagyok vagány :)

zombigyilkos 2010.02.18. 16:15:33

@dr. Wilbur Swain: Áhh, jó az. ;)

Egyébként a Fideszes szavazók egy tetemes része is volt Mszp-s. Mint ahogy az Mszp-s szavazók egy jó része is ex-Fideszes. :)
Sőt, nagyon sok Jobbikos van, akik szintén ex-Fideszesek (talán több is, mint ex-Mszp-s). Főleg Viktor levelezése óta, amit az Szdsz-es Fodor Gáborral váltott anno, mikor be akart nyalni neki.
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=218331
No, akkor igen sokan arconköpték a választói közül. Azelőtt pár héttel még ott mocskolta az Szdsz-t, ahol csak tudta - néha még az Mszp-nél is jobban. Mikor meg reményt látott egy szövetségre, egyből fordult. És ez sokaknak akkoriban nem tetszett (valljuk be, jogosan).
barikad.hu/node/36772
Egyrészt emiatt, meg másrészt a Likudos kapcsolat miatt terjedt el pl. a Jobbikos körökben a Fidesz alternatív neve, a Zsidesz. Ez azért erősen elárulja, hogy ki honnan ment hova.

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2010.02.18. 18:35:27

@dr. Wilbur Swain: nahoppá, erká szélsőjobbos lett? :D Mi a manó. Meg tudom érteni, pedig ő tényleg szoci volt, ha jól emlékszem... érdekes fordulat, dehát arrafelé könnyen húz bakancsot az ember.

dr. Wilbur Swain 2010.02.18. 19:34:50

@csíz: szerintem az elvándorlás a Fidesztől a Jobbik felé nem olyan jelentős
@unknown_blogger: peeeersze, vörös volt, mint Csepel, de azóta már a Jobbik-tagságiját is megmutatta ^^

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2010.02.18. 20:20:31

@dr. Wilbur Swain: hihi, nahát-nahát. Bírom erkát, de kábé annyira lehet meggyőződéses jobbos, mint Csintalan Sándor. :D Amúgy nálunk, errefelé is azok szórólapoznak meg vonulnak fel, akik annak idején a '90-es években a punkmozgalom szélsőbalos szárnyát képviselték, olyan vérvörös fenegyerekek voltak, hogy Szamuely meg Kohn Béla is előre köszönt volna nekik (amúgy a tulajdonképpenen posztgyanús a dolog). Most tar séró, árpádsáv, bakancs, nagy komoly pofa, és meg vannak lepődve, mikor teliberöhögöm őket az utcán. :D:D Gyökerek. Az ilyen emberekben nem bízok. Nem azt mondom, lehet pártot váltani, politikai horizontot is (tudod, hogy én sem onnan indultam, ahol most vagyok), de az "as the wind changes"-módszer, meg az "arra szavazok, akit épp utoljára láttam a tévében" hányigerkeltő számomra. Persze ezt nem erkára értem, őt bírom, és tudom, hogy nála lehet alapja a dolognak. A salgótarjáni levegő csodákra képes. Én arra lennék brutál kíváncsi, hogy te kire szavazol majd. Félre ne értsd, nem faggatlak (Isten ments, magánügy), de én tudom, hogy te honnan startolsz, kérdés, hogy mozdulsz-e valamerre (ha igen, az irány nem kérdés :). Na majd jövő héten pénteken megbeszéljük. :D