És ezt így hogy?

2008.01.11. 10:14

Dr. Wilbur Swain: 20061122allampusz    Ha már így az elmúlt postokban többnyire a munkáról folyt a szó, akkor megosztom a nagyérdeművel, hogy miről is van szó.
    Mint ahogy korábban is fogalmaztam, ez egyfajta érdekes keveredése a börtönőrnek és az állatidomárnak. Gyorsan szögezzük le: sosem voltam kollégista, sem középiskolában, sem később, amikor a felsőoktatásban bolyongtam.
    Szóval: ezeknek a srácoknak/lányoknak egy része úgy fogja fel ezt az egészet, mintha akarata ellenére börtönbe lenne zárva, és olyan durva, megalázó dolgokra van kényszerítve, mint a tanulás vagy a takarítás (értsd: ne egy disznóól közepén lakj). Borzasztó megpróbáltatások. Az ő szemükben én a börtönőr vagyok, akit ki kell játszani, vagy le kell vele spanolni, hogy bizonyos előnyben részesítsen.
    Ugyanakkor ott a másik társaság, akik úgy képzelik, hogy egy diákszállóban vannak, ahol ők a királyok.  Velük szemben én az állatidomár vagyok, rosszabbik esetben a házmester: funkcióm kimerülnek a reggeli ébresztésben és az ajtónyitásban.
Dr. Wilbur Swain: cirkuszoroszlán    Persze ilyen frankó pálcám nincsen, pedig az biztosan megkönnyítené a dolgomat. :)
    Ám nem feledkezhetünk meg arról az apró szeletéről a koleszosoknak, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva felfogják, hogy ők tényleg kollégiumban laknak, és ők tényleg diákok. Tudjátok, iskolába járás, tanulás, meg ilyesmi, a szokásos cucc...
    Tulajdonképpen egy kollégiumi nap a békés egymás mellett élés jegyében zajlik, a neuralgikus pontok a stúdium és a takarodó.
    A stúdiumon tanulni kell, bármily meglepő is. Persze nálunk sosincs semmiből házi, soha sem kell tanulni, ismételni. Ha esetleg valaki dolgozatot ír, arra tuti nem kell készülni. Arany élet. Ekkor persze próbálok a lelkükre beszélni, általában vajmi kevés sikerrel, főleg, ha van egy-két antiszociális egyed is a stúdiumon. Erre még ki kell találnom valamit.
   
A másik gond még a takarodó. "Le kell feküdni? Ne már!" Uram Isten, mintha én találtam volna ki az éjszakai alvást, és csak akkor kéne lefeküdni, amikor én vagyok az éjszakás. Mondjuk ez kisebb százaléknál játszik be, főként a mezgéseknél, akik nagy vonalakban panziónak tekintik a koleszt (tisztelet a kivételnek, mert olyan is van!). Ja, meg a legnagyobb, erről majd' megfeledkeztem: kedden éjjel valamelyik majomivadék bekente a kilincsem fogkrémmel. :D Anyám, hol vagyunk, az általános iskola hatodikos kirándulásán? :D Mindegy is, nem nyúltam bele, csak nevettem egy jót.
    Nagyjából ennyi lenne: próbálom őket rávenni, hogy nem csak a mobil-baszkurálás az értelmes tevékenység. Lehet helyette velem történelemről, irodalomról, politikáról, zenéről beszélgetni. So, nem olyan rossz ez, vannak kölkök, akiket kifejezetten kedvelek, úgyhogy még nem tartok ott, hogy "jáááj, megint dolgozni kell mennem". Frászt, szeretem azt, amit csinálok. Always look on the bright side of life. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://senkisemolvassa.blog.hu/api/trackback/id/tr92293153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.