További izgalmak

2009.04.02. 09:24

VZL: vzl6655540   Szóval kölökkoromban mindig arról álmodoztam, hogy felfedez valami nagy csapat, aztán davaj, óriási spíler lesz belőlem.

   Ez mindössze ott hibádzott, hogy már eleve kurvakésőn, tizennégy évesen, mentem el focizni, akkorára meg már kész játékosnak kelllene lenni, illetve kiválasztódni, posztra specializálódni. Mindegy is, ahogy baktattunk az első edzésünkre  cimborámmal, Norbival, terveztük a szép jövőnket, hogy először a Csongrádban fogunk játszani, aztán a Kispestben, aztán a magyar válogatottban, aztán meg a világválogatottban. Hát hogyne. Tehát már "öreg fejjel" kezdtem hozzá, aztán villámgyorsan abba is hagytam, mindössze egy lejátszott serdülő meccsel a hátam mögött (azon belül is egy félidőt kaptam); nem mondhatnám, hogy nagyon befutottam.

   A kudarc okát főképp a kitartás hiányában, extra visszahúzódó lelkivilágomban, plusz a növekedés miatt porcelánként törő végtagjaimban látom. A közösségbe Norbi barátom simán integrálódott, végigjátszotta a serdülőt és az ifit is, bár szerintem nem volt olyan jó, mint én, de mégis jobban illeszkedett a csapatba, tehát mégis ő volt a jobb. Én nem tudtam beilleszkedni, nem fogadtak el, főképp az edző fia piszkált, így gyorsan le is léptem. De most kurvára elkanyarodtam.

   Na, félénk kisgyerekből félénk nagygyerek lettem, akinek a fejében mindig ott volt a hülyeség, hogy "ejj, egyszer valaki meglátja bennem a szuperképességéket, amikor a vásárhelyi strandon passzolgatunk Robival, és leigazol a Mencseszter, mer' Sir Alex magyar unokatestvére épp ott napozik". Nem teljesen reális gonolat, lássuk be, pláne, ahogy korosodtam. Persze kispályán focizgattam, ami azért kicsit csiszolta a képességeimet, de azért nyilván nem ez a világhírnév felé vezető út.

   Vagy mégis? A városi teremtornán beugróként játszottam a szentesi Honvéd Rákóczi csapatában a Tiszasas ellen (3-3 lett, egy gól, ollé), és mit ad Isten, a meccs után szólt az egyik kissrác, aki itt koleszos, és az apja történetesen a Té'sas edzője, tulaja, mindene, hogy lát bennem fantáziát, és leigazolna. Az állam csendesen koppant a padlón.

   Röviden: így is lett, cipővásárlás, edzés pénteken (a lánykérés után), meccs (még csak nézőként, de a csapat mellett) vasárnap. Tegnap lett leadva az igazolásom, szóval nagyjából igazolt játékosnak vallhatom magam. Huszonkilenc évesen. Az álom valóra vált. Tiszasas United :)

A bejegyzés trackback címe:

https://senkisemolvassa.blog.hu/api/trackback/id/tr961041254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása