Rohadék bohócok

2009.02.14. 17:02

Dr. Wilbur Swain: aaj   Azok hát. Ma délelőttre a Sághy tornacsarnokába valami bűvészkedős bohóckodás volt meghirdetve, ovisoknak ingyen, áltisiseknek 400 HUF volt a beugró. Fű, ez milyen fasza lesz, gondolta Zsanim meg az anyukája, Fannibébi rendkívül fogja díjazni, let's go.

   Az csak a helyszínen derült ki (mivel a plakáton nem volt rajta), hogy oké, hogy ovisnak ingyen van a móka, de a felnőtteknek 1200 forint a belépő. Nyilván nem egyedül fog menni az ovis kisklambó, tehát a szülőket le lehet húzni. Na, az kettőjüknek már 2400, plusz benn venni kellett rögtönleeresztősmertmárelevelyukas  lufit háromszázért.

   Ez még belefér, de akkor most már kezdődjön a parti! Negyed órás tökölődés után kijött egy faszi, aki blazírt arccal bejelentette, hogy itten máma bohóckodás nem lesz, mer' kevés a gyerek. Tény, kábé tíz kisklambó reprezentálta a csongrádi ifjúságot. A szimpatikus arc még hozzátette, hogy mindezt köszönhetik a csongrádi ovónéniknek, meg tanítónéniknek, akik nem promotálták elég erőteljesen a programot. Azaz kevés gyerek = kevés pénz. Hát húzza az ilyet az ördög a villás farkára. Persze Fanni hazáig bőgött, egész héten beteg volt, ez a bohóctalanság betette nála a kaput. :( Szóval a bohócok nagy rohadékok, ez tény.

A bejegyzés trackback címe:

https://senkisemolvassa.blog.hu/api/trackback/id/tr46943038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Advanced Flight 2009.02.14. 21:12:34

Első!
Mindig is utáltam a bohócokat!

amc 2009.02.14. 21:13:50

Utálom az összes bohócot, gyerekkoromban is utáltam.
A mekis meg egyenesen ijesztő!Szerencsére ritkán látom. :)

Bert Sels 2009.02.14. 22:00:21

nade a penzt visszaadtak e?

metal · http://electric.blog.hu 2009.02.14. 22:10:19

Addig nem szabadott volna eljönni, amíg nem adják vissza a pénzt, plusz 50%-ot kárpótlásként!

Abius (törölt) · http://www.kertepites-ontozes.com/ 2009.02.14. 22:24:54

Hát ez a bohócság mindenképpen szívás, de valszeg nem a bohóc volt abban hunyó, hogy szarul volt leszervezve a történet, és nem léptek színpadra. Ez olyan szervezési hiba lehet. Ettől függetlenül vérlázító.

Miss Marple 2009.02.14. 22:37:46

Ismertem egy hivatásos bohócot, az két gyereknek is hülyéskedett, mert imádta csinálni. Aki ezt nem teszi meg, az csak "megélhetési bohóc", egy aljafajta kontár, akit talán jobb is, ha nem láttatok, mert még halálra ijeszti a gyerekeket a barom. Egyébként meg szarjanak sünt, vagy hogy is szokták ezt mondani.

hash · http://hash.freeblog.hu 2009.02.14. 22:59:49

mi egyszer zuhogó esőben 0 azaz nulla embernek adtunk elő egy interaktív műsort nagyszínpadon, 40 percben. a végére lett kb. 5 néző, köztük a szomszéd perecárus. nem vagyunk hivatásosak (igaz bohócok se), de az egyik alapszabály az az, hogy 2 embernek ugyanolyan jó műsort kell csinálni, mint 2000-nek. aki ezt nem tartja be, az vagy el van szállva magától, vagy egyszerűen egy kókler. ebben az esetben az utóbbira gyanakszom.

johevi 2009.02.14. 23:33:55

Hát baszki ne sajnáld... Múlt héten Dunakeszin néztük meg őket, de borzasztó volt. Egy fapados cirkusz. Egy család,meg valamelyik gyerek 2 haverja. Ez a 3-4 ember öltözött át 10x. Szünetben eljöttünk annyira szánalmas volt, még szerencse hogy a gyerekek ugyahogy élvezték, de csak azért mert először láttak ilyet. A felnőttek a fejüket fogták, annyira amatőr volt az egész.

smartdrive 2009.02.15. 00:11:45

dögöljön meg, aki kisgyerekek előtt húzza a mézesmadzagot

testlife 2009.02.15. 00:24:30

Bodor Béla: Cirkusz-rag

kik gyünnek
kik gyünnek
műlovarnők vótak
nem gyünnek

kik gyünnek
kik gyünnek
’zidomárok vótak
nem gyünnek

kik gyünnek
kik gyünnek
’zartisták má vótak
nem gyünnek

kik gyünnek
kik gyünnek
má csak a bohócok
ők gyünnek
---

Hát, most még ez sem jött be...

vhm 2009.02.15. 01:25:52

szerintem ez csalás, fel kell jelenteni őket

IronLowrider 2009.02.15. 02:14:05

A BKV reform után nem sokkal kísértem egy hivatásos bohócot a 97E-n.
Jól eldumáltam a vén cigóval, elmesélte a fél életét, és örök élményt jelentett, megváltoztatva a bohócokról bennem kialakult képet. Legalább 1 jó bohóc van. De ezt csak azért írom, hogy védje valaki őket is, mert a legtöbb valóban csapnivaló.

Ennek az eseménynek a szervezői meg közönséges csalók, jobb ízlésű körökben helyszíni kivégzést foganatosítanak ilyenért. Ha nem adták vissza a pénzt, az pedig nagy az esély, hogy bűncselekmény.

CsJP 2009.02.15. 03:13:42

esetleg a bohocok lesznek azok, akiket eloszor allit majd falhoz a forradalom?

szbszig 2009.02.15. 07:17:12

Hát, nem tudom, nekem az egyetemi tanár se tartotta meg az előadást, amikor egyedül mentem be az órára. Pedig még csak azt se mondanám rá, hogy azok közé tartozott volna, akik nyűgnek érzik az oktatást a kutatás mellett. :)

A viccet félretéve a fenti sztoriban az a legnagyobb disznóság, hogy gyerekekkel csinálták meg. Máshol előfordulhat, hogy valami elmarad, és olyankor a jegyet visszaváltják, de ezt egy kisgyerek nem fogja megérteni. Szóval köcsög bohócok! :(

cizella · http://anyuhamos.freeblog.hu 2009.02.15. 09:24:47

Vándorcirkusszal is vigyázni. Itt utoljára egy minősíthetetlen színvonalú társaság járt, szánalmas bohóccal. Egyik műsorszámuk annyiból állt, hogy körbehurcoltak a porond szélén egy dobozba zárt tarantellát. A légtornász kislány szakadt harisnyában reszketett a karikán, legvadabb állatuk a láma. A fináléban rengeteg poros művirágot szedtek ki egy nagy ládából, és azokat felpakolták kettő darab művirágtartóra. Annyira bizarr volt az egész, hogy végül mégiscsak nevettünk.

blöff 2009.02.15. 09:31:34

Ebben van bohóc, ezt nézze meg a kicsi, csúnya bohócbácsit a végén lelövik...:-)

www.youtube.com/watch?v=s_GpVN0iUII

metal · http://electric.blog.hu 2009.02.15. 10:32:45

Nem értem az egész dolgot, mert ha visszaadták a pénzt, akkor semmi bevételük nem lett, míg 10 emberből is lett volna valamennyi, ha nem adták vissza, akkor pedig el kell sétálni a rendőrségre, és feljelentést tenni, mert ez akkor csalás, és a 10X1200 az már ráadásul túllépi a 10ezer forintos küszöböt is!

dr. Wilbur Swain 2009.02.15. 18:27:33

atyavilág, index-címlapon voltam? o_O
azt kifelejtettem a sztoriból, hogy a végén visszaadták a pénzt

metal · http://electric.blog.hu 2009.02.15. 19:44:21

Hát ha visszaadták a pénzt, akkor tényleg pancserok voltak, mert így semmit sem nyertek, ha lejátsszák, akkor azt a kicsit mégis, a napjuk úgyis elment!
Ja én voltam P.mobil koncerten, ahol jó 10-en voltunk, de a zenekar lenyomta a bulit, mert így illett, ők tudták, ha nem játszanak, akkor legközelebb mi sem megyünk!

magyar-magyar szótár 2009.02.18. 10:28:34

Attú még veszéllyesbirGózás a Grogodíllal lehetett vóna! Mazsorettek?
süti beállítások módosítása