Dr. Wilbur Swain: a02    Jó nagy, az bizonyos. Hétfő este, Swung, MTV, Nagy Sanyi vs. Kiszel Tünde. A felkonfról lemaradtam, ám abban volt a kulcskifejezés, amivel Sándorunk illette a magyar szennymédia koronázatlan királynőjét: bulvárdíszpinty.
    No, ezen a nemzet Tündéje úgy, de úgy megsértődött, hogy ki sem engesztelődött a műsor végéig. Az alapvetően jó hangulatú interjúból így lett sértődött válaszolgatás. És persze Tünde megint házhoz ment a kutya f... fájáért, adta önmagát, az orbitálisan naív, ám öntelt hülyepicsát.
    A negatív alapállásából egy percig sem engedett, azzal volt elfoglalva, hogy Sanyi mit tett le eddig az asztalra. Merthogy ő egy országos, nagy nézettségű tévében műsorvezető (Bépé tévé, bazmeg!), meg menedzser, meg anya, meg fejből tud minden Wagner operát. Ja, meg volt az Operabálban. És ez hol érdem, anyám??? Ha jól tudom, akkor az nem egy meghívásos buli: kicsengeted a belépőt, és máris nyomulhatsz a hazai celebritásokkal. Közös fotó Schmuk Andorral, ez ám a karrier!
    A művésznő váltig hangoztatta azt is, hogy ő csak hosszas kérlelés után volt hajlandó eljönni, mert olyan jó szive van. Persze az összepasszírozott mellek alatt azért nem csak egy érző szív, de egy pénzes erszény is meghúzódhat. Erre Sanyi remekül rá is világított, egyrész kiemelte, hogy a Swungba általában ingyen jönnek a vendégek (nem is akárkik...), másrészt bedobbta a slusszpoént: a mű-vésznő gázsiját aprópénzben tette elé az asztalra...
    Sum: Tünde hozta a formáját, egy percig sem vette észre magát, megmaradt egy korlátolt, öntelt, üresfejű libának. Sanyi KO-val küldte haza.

A bejegyzés trackback címe:

https://senkisemolvassa.blog.hu/api/trackback/id/tr10326491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emptidiot · http://igyirtotokti.blogspot.com 2008.02.19. 01:01:10

Ennek ki van téve a videója a Subbán. Nem mintha érdemes lenne megnézi. Hacsaknem azért, amit a végén leírtál, az óriási.
süti beállítások módosítása