Re:

2007.10.30. 09:10

    Hosszú hallgatás után, megfogyva bár, de törve nem, újra itt vagyok. Ezernyi apró technikai prücök vette el a kedvemet a blogolástól, úgymint a képfeltöltő.hu döglődése, valamint a telefonom infraportjának jobblétre szenderülése, és az ez által aktualitását vesztett témák agyam hátsó zugába történő eldugása.
      Nos, akkor csapjunk is bele a lecsóba: keresztelőn voltam, ollé. Helyszín: Csongrád City, Nagyboldogasszony templom. Valami rejtélyes oknál fogva a pap bácsi úgy időzítette a dolgokat, hogy tizenegy(!) gyereket keresztelt meg egyszerre, így intim, családias hangulatról nem igazán beszélhettünk. Nem vagyunk mi koreaiak, hogy mindent százan egyszerre csináljunk. Mindenki minimum nyolc-tíz szülővel képviselte magát, de a legprofibb társaság hozott magával még egy szekérderéknyi barátot is, fejenként legalább két kamerával és/vagy fényképezőgéppel.
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.Szóval olyan orbitális vakuvillogásban fürdöttünk, hogy Szentesen azt hihették, hogy atomot robbantottak nálunk. Egy kicsit megszeppentem, mert a keresztelés ceremóniája alatt a kedves emberek vihorásztak össze-vissza, az addig elkészített képeket mutogatták egymásnak, és összességében egyáltalán nem figyeltek. Amikor kellett, akkor felálltak, amikor a pap a kiszemelt baba tízméteres körzetébe ért, akkor mentek villogatni. Flash.
      Nem leszek álszent, én se dekkolok minden vasárnap reggel a templomban, sőt. Idestova misén három éve nem voltam, templomba max. ilyen-olyan események kapcsán járok. Nem arról van szó, hogy csak hitbuzgó katolikusok kereszteljék meg a gyermeküket, de az ilyeneknek minek? Pusztán azért, mert ez valami bevett társadalmi szokás? Szabvány? Kötelező védőoltás, cuki babaruha, keresztelő. Ez az alap.
      Szóval megint azzal van bajom, hogy kurvanagy megjátszás ez az egész világ, teli képmutatással. Ennek a keresztelőnek semmi hangulata nem volt, a tömegtől kezdve az "azért keresztelünk, mert így szokás"-arcokig.
        Nem kell. Semmi sem kötelező. A képmutatás az a hódolat, amivel az erkölcstelenség az erkölcsnek adózik.

A bejegyzés trackback címe:

https://senkisemolvassa.blog.hu/api/trackback/id/tr86212747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása