Most úgymond farkába harapó aranykígyóként a blogról írok a blogba. Mert ugye adott az ember fiának a kíváncsisága, hogy ugyan hányan, kiféle-miféle emberek kíváncsiak az ő lelki világára.
   Szerénykedhetnék itt világ f@szára, hogy engem hidegen hagy a látogatottsági statisztika, meg a keresőkifejezések, meg a hivatkozók, de nem teszem. Érdekelnek hát! Konkrétan azért hagytam ott a gyík (na jó, nem gyík, mert azért szép volt) blogdreams-t, mert az istennek se ment a stat. És látám, hogy a blog.hu-n meg megyen. Ámen.
    Szóval most itt vagyunk, szoktam nézni, hogy járnak-é errefelé olvasók, és a többi, és a többi. (Megnyugtatásul: járnak.) Ámde nyomot az út porában lépteikkel nem hagynak, csak jönnek, néznek, távoznak, s távoztukban talán sóhajtanak egyet, néha csalódottan, néha nem. Nyomot nem hagynak.
  Na, kimondom kereken-perecen: a kommenteket hiányolom. Bár nyilván nem kis összefüggés van az írások minősége, és a hozzászólások nem léte között, hisz ha nem mond semmit a post, nem mond semmit a comment sem.
    Nos, kedves olvasó, ha erre jársz, tedd meg azt a szivességet, hogy egy kommentárban tanúbizonyságot teszel létezésedről. Thanks in advance. :)